A Porsche sem szeretett volna lemaradni a többiek mögött, így a német gyártó is tartogatott egy kis meglepetést a Detroiti Autószalonra. A kupé és a kabrió változatok után immár a 911 Targa is elérhetővé vált GTS verzióban – igaz, a Targa változat összes modelljéhez hasonlóan kizárólag összkerékhajtással karöltve.
A 2014-as teljesítménye alapján Cristiano Ronaldo nyerte el a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség, valamint a France Football magazin által közösen odaítélt FIFA-Aranylabda díjat.
Elkezdődött a FIFA díjátadó gálája Zürichben. Az év edzője Joachim Löw lett, ami egy világbajnoki cím után nem meglepő. Az álomcsapat felállása pedig ez lett: 220volt.hu - Akció! Samsung 140cm-es Ultra HD TV 299.900 Ft!
A Miniszterelnökség szerint a kereskedelemben életben lépő jogszabályváltozások nem indokolják a Tescóban zajló leépítéseket, az elbocsátások és a boltbezárások mögött sokkal inkább a társaság anyavállalatának gazdasági nehézségei állnak.
A cseh államfő is felvette az orbáni fonalat. Milos Zeman szerint mindenkinek a saját hazájában kellene élnie, ott kellene gyakorolnia a vallását, és nem szabadna átvinnie már kultúrájú országba. Az államfő szerint ez nem kritika, hanem megállapítás. Zeman szerint az eltérő … Folytatás
Bírálatok kereszttüzébe került Barack Obama amerikai elnök, amiért Párizsban vasárnap nem vett részt a terrorizmus elleni történelmi tiltakozó egységfelvonuláson, és arra kormányzatának egyetlen vezető tagját sem küldte el.
220volt.hu - Akció! Samsung 140cm-es Ultra HD TV 299.900 Ft! Técsi Imréné hétfőn volt egy orvosi vizsgálaton, az őt kísérő a liftbe történő beszállás közben tévesztette szem elől. Azóta nem találják. Az idős néni betegsége miatt térben és időben nem tud … Folytatás
Soha senki nem tudott még Aranylabdát nyerni hat évvel az első díja után. A portugálnak ez most sikerült. Ronaldót és Messit világbajnokok sem tudják legyőzni.
Szijjártó Péter bejelentette: újabb amerikai fejlesztések jönnek Magyarországra, több mint 4 milliárd forint összértékben, amelyek ötszáz új munkahelyet is jelentenek.
Folytatódik az olaj árfolyamának mélyrepülése ma. Jelenleg 4%-os csökkenésnél tart a WTI, a februári határidős árfolyam 47 dollár alá esett. Az olajár esése kapcsán legutóbb megszólalt a szaúdi...
Bejött a papírforma: Cristiano Ronaldo harmadszor is elnyerte az év legjobb futballistájának járó FIFA Aranylabdát. Lionel Messi és a sokak szerint titkos favorit Manuel Neuer hoppon maradt.
Nem szívelem a törvények kijátszását, a kiskapukat, de még az ügyeskedést sem tudom kritika nélkül elfogadni. Ám arra kifejezetten büszke vagyok, hogy élelmes vállalkozók kis túlzással két vállra fektethetik a vasárnapi boltbezárásról szóló intézkedést.
Bocsánatot kért Frigyes dán trónörökös, amiért a tilalom ellenére viharos időben is áthajtott a Nagy-Baelt-tengerszoros fölött átívelő hídon, az ország leghosszabb függőhídján, miközben mindenki másnak órákat kellett várnia az átkelésre.
Pauline Cafferkey állapota a javulás jeleit mutatja, jelentette be a Royal Free Kórház. A Sierra Leonében dolgozó 39 éves angol nővérnél decemberben diagnosztizálták az Ebola-vírust. Január elején arról szóltak a hírek, hogy állapota válságosra fordult, pedig kapott antivirális hatóanyagot, és a … Folytatás
Az életciklusuk végén veszélyes hulladék keletkezik mindkettőből, ezért is kell a napelemért is termékdíjat fizetni - mondta V. Németh Zsolt a Duna Közbeszédben.
Újra amerikai kézbe kerül a szendrői (smederevói) acélgyár, miután a szerb kormány hétfőn elfogadta az amerikai központú Esmark cég amszterdami leányvállalatának stratégiai partnerségre vonatkozó ajánlatát.
Komolyabb eséssel várják a negyedéves gyorsjelentési szezon kezdetét az amerikai tőzsdék. Az olaj árfolyama megint kőként zuhan, ami nem kedvez az olajvállalatoknak. Miközben a negyedéves...
Bírálatok kereszttüzébe került Barack Obama amerikai elnök, amiért Párizsban vasárnap nem vett részt a terrorizmus elleni történelmi tiltakozó egységfelvonuláson, és arra kormányzatának egyetlen vezető tagját sem küldte el.
Újabb mérföldkőhöz érkezett Roger Federer. A svájciak korábbi világelső klasszisa ugyanis karrierje 1000. győzelmére készült vasárnap délelőtt, az ausztráliai Brisbane-ben.
A Nyomozó Főügyészség is úgy látja, hogy a diplomata kijelentéseivel megrágalmazhatta az adóhivatal elnökét, de amíg diplomácia mentességet élvez, addig nem indulhat ellene eljárás.
A siófoki déli tehermentesítő út megvalósítására szánt uniós forrásokat a projekt közbeszerzése után esedékes pénzügyi kötelezettségvállalás megtétele előtt teljes egészében más beruházásokra kötötték le, ezért nem indult be a kivitelezése - tájékoztatta Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kommunikációs főosztálya az MTI-t hétfőn.
Hétfő délutánról estére erősödött a forint a főbb nemzetközi devizákkal szemben a bankközi devizapiacon, de napi szinten még így is gyengült a magyar deviza.
Tűz volt egy lakásban a főváros XV. kerületében, három ember megsérült - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság (FKI) szóvivője hétfő este az MTI-vel.
A családdal egyetértésben az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) is saját halottjának tekinti Hankiss Elemért - közölte a tárca hétfő este az MTI-vel. Napközben a Főpolgármesteri Hivatal szintén közleményben tudatta, hogy a fővárosi önkormányzat saját halottjának tekinti a szombaton elhunyt szociológus-irodalomtörténészt, Budapest díszpolgárát.
Komolyabb eséssel várják a negyedéves gyorsjelentési szezon kezdetét az amerikai tőzsdék. Az olaj árfolyama megint kőként zuhan, ami nem kedvez az olajvállalatoknak.Megmaradtak a mínuszok zárásra...
Levélben fordult Páva Zsolt, Pécs fideszes polgármestere Fodor Ibolya városi képviselőhöz, hogy vonja le a megfelelő következtetéseket az elmúlt hetek történéseiből. A képviselőnőt a pécsi Fidesz-KDNP-frakció korábban arra kérte, mondjon le mandátumáról.