Feleségével érkezett válóperükre délután egy körül a bíróság elé a férfi, szemtanúk szerint az épület előtt még feleségével beszélt, majd gyúlékony anyagot öntött a kabátjára és meggyújtotta azt. A biztonsági szolgálat azonnal megkezdte a férfi oltását, de így is súlyosan … Folytatás
Súlyos égési sérülésekkel mentőhelikopter szállított egy budapesti kórházba egy férfit, aki felgyújtotta magát a Kecskeméti Járásbíróság épülete előtt hétfőn kora délután - közölte a baon.hu.
Vona Gábor, a Jobbik elnök-frakcióvezetője felháborítónak tartja, hogy az MSZP kihátrálni látszik a terrorfenyegetés kezelését szolgáló frakcióvezetői egyeztetésről.
Helric Fredou volt az az egyik francia rendőr, akit megbíztak a szatirikus hetilap székházát ért merénylet kivizsgálásával, továbbá az egyik feltételezett elkövető családtagjának kihallgatásával.
Vakok , gyengénlátók valamint az olvasási, tanulási nehézségekkel küzdők számára indítottak ingyenes magyar nyelvű internetes dokumentum-átalakító szolgáltatást.
Varga Mihály hétfő reggeli nyilatkozata után, miszerint elfogadta Töröcskei István lemondását az Államadósság Kezelő Központ éléről, a Napi.hu úgy értesült: Nátrán Roland lehet az adósságkezelő új...
Orbán Viktor szerint a gazdasági bevándorlás rossz dolog Európában, ezért a hazájukat gazdasági okokból otthagyóknak Magyarország nem tud menedéket nyújtani. Az atv.hu riportere arról kérdezte a járókelőket, hogy mi a véleményük a miniszterelnök szavairól.
Első ízben erősítették meg hétfőn afganisztáni tisztségviselők, hogy hazájukban is tevékenykedik az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista terrorszervezet.
Idén január elsején mindössze 7,53 milliárd dollárt tettek ki Ukrajna nemzetközi tartalékai, ami egy hónap alatt közel 2,5 milliárd dolláros esésnek felel meg - közölte a megdöbbentően alacsony...
Kalifiornia - A híres rapper fellépésén öt embert lőttek le egy San Jose-i klubban. Chris egy szülinapi partin énekelt, amikor lövések dördültek el a közönség soraiból.
A Charlie Hebdo francia szatirikus hetilap ellen 12 áldozatot követelő merényletet elkövető Kouachi testvérek egykori mentora abban a párizsi kórházban dolgozik ápolóként, ahol a terrortámadás sérültjeit ellátták.
Az ionháztartás és a vízháztartás nem választható külön egymástól. Az emberi szervezetben található nagy mennyiségű folyadék tartja oldott állapotban az ásványi anyagokat. Az ionok elektromos töltéssel rendelkező ásványi anyagok.
A napelemek termékdíjának eltörlését vagy csökkentését javasolja a Magyar Napelem Iparági Egyesület (MANAP). A napelemekre a szakmával történő egyeztetés teljes hiányában kivetett termékdíj magas mértéke nem indokolható az egyesület szerint, amely a megújuló energiák terjedését ösztönző változtatásokat is javasol az adórendszerben.
Az Amerikával kötött megállapodás értelmében hétfőn kerültek szabadlábra az elítéltek. Kubai ellenzéki vezetők eddig 39 fogva tartott hazaérkezéséről tudnak. John Kerry külügyminiszter is megerősítette az amnesztia hírét. Obama és Raúl Castro decemberben jelentette be, hogy Amerika és Kuba ötven év … Folytatás
Egyre több nő kerül vezető pozícióba világszerte, az elmúlt húsz évben megnövekedett a felső- és középvezetői állásokban dolgozó nők száma - tájékoztatott a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) hétfői közleményében.
A személyzet nélküli teherűrhajó 2,2 tonna felszerelést és élelmiszer utánpótlást vitt az ISS-re. A fent lévő asztronauták karácsonyi ajándékai is most értek célba. A Dragont a SpaceX újrahasznosítható rakétája vitte az űrbe, de a rakéta visszatérése most sem volt sikeres. … Folytatás
Kim Dzsong Un éttermet szeretne nyitni Skóciában. Az észak-koreai kommunista vezetőnek vannak már éttermei Ázsiában és Amszterdamban is, most eltökélt szándéka, hogy nyisson egyet az Egyesült Királyságban.
Zürich — Milliárdokat ér forintban az Aranylabda, amelyet a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) gáláján hétfő este adnak át a címvédő portugál Cristiano Ronaldo (29), a négyszeres győztes argentin Lionel Messi (27) és a világbajnok német Manuel Neuer (28) alkotta trió egyikének.
Oberfrank Géza a Ferencsik János utáni korszak egyik legnagyobb magyar karmestere volt, a szakma rangidős példaképét, "nagy öregjét" veszítette el - mondta az MTI-nek Medveczky Ádám karmester Oberfrank Géza hétfői halálhírére reagálva.
Tegnap este még csak részeredmények alapján lehetett tudni, mostanra már biztos, hogy a szavazatok 50,42 százalékát kapó Kolinda Grabar Kitarovic Horvátország elnöke. A HDZ jobbközép párt politikusa mögött a jelenleg is hivatalban lévő Ivo Josipovic végzett, a voksok 49,58 százalékával. Kitarovic 46 éves, Rijekáben … Folytatás
Súlyos égési sérülésekkel mentőhelikopter vitt Budapestre kórházba egy férfit, aki felgyújtotta magát a Kecskeméti Járásbíróság épülete előtt hétfőn kora délután.
A Rákóczi Szövetség 2015-ben is pályázatot hirdet a Felvidéken magyar iskolába íratott gyermekek részére. A program a tavalyi évhez hasonlóan minden magyar iskolakezdőre vonatkozik Szlovákia területén.
Váratlanul Pakisztánba érkezett hétfőn az amerikai külügyminiszter. A látogatás központi témája a terrorizmus elleni harc, John Kerry felkeresi azt a pesavari iskolát is, amelynek az előző hónapban 133 diákját lemészárolták a tálibok.
Cristiano Ronaldo kapta a legjobb férfi játékosnak járó díjat, Joachim Löw a férficsapatok edzőiét a FIFA zürichi gáláján. James Rodriguezé a Puskás-díj. A nőknél Jakabfi Zsanett edzője és klubtársa kapta a díjat.