2015. január 11. vasárnap

jan. 11
13:27
Pogátsa: Jogunk van belelátni az EU-USA megállapodásba (hirado.hu)
A közgazdász szerint csak akkor lehet állást foglalni, milyen hatással lesz a magyar gazdaságra az Európai Unió és az Egyesült Államok között létrehozandó szabadkereskedelmi megállapodás, ha már ismerjük annak részleteit.
jan. 11
13:30
A férfi kézisek három vereséggel zártak Oviedóban (Blikk)
jan. 11
13:30
Meghalt Anita Ekberg (Alternatív Energia)
Elhunyt Fellini világhírű Édes élet című filmjének főszereplőnője.
jan. 11
13:30
A Széchenyi Kártya Program hitelkonstrukcióihoz idén is jár az állami támogatás (ProfitLine)
A Széchenyi Kártya Program hitelkonstrukcióit 2015-ben is állami segítséggel igényelhetik a vállalkozások, a kormány nemrégiben meghosszabbította a kamattámogatást és a garanciát - mondta Krisán László, a programot működtető KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója az MTI-nek.
jan. 11
13:30
Szexi tinit újított be a brazil focisztár - fotó (Sport365)
Romário, a brazil futball legendája október óta együtt van a 19 esztendős Dixie Pratt-tel, és most már közös képeket is tettek fel a közösségi oldalakra.
jan. 11
13:33
Több pénzt kap az osztrák rendőrség (444.hu)
A belügyminiszter arról beszélt, hogy a párizsi események miatt megerősítették a kiemelt épületek védelmét, továbbá a forgalmasabb csomópontok ellenőrzését is. Valószínűleg növelik majd a speciális egységek létszámát, és új felszerelést is kaphatnak a rendőrök a kormányzati javaslat szerint. (MTI)
jan. 11
13:39
Több pénz jut a rendőrségnek Ausztriában (hirado.hu)
A belügyminiszter még nem nevezte meg, hogy milyen forrásból teremtik elő a szükséges összeget.
jan. 11
13:39
Beethoven szívritmuszavara magyarázhatja egyes művei ritmusváltásait (WebBeteg)
Egy kutatás szerint Beethoven szívritmuszavara magyarázhatja egyes műveiben a hirtelen és meglepő ritmusváltásokat.
jan. 11
13:39
Elhunyt Anita Ekberg (Metropol)
A svéd színésznő korának szexszimbóluma volt. Ő volt Az édes élet Sylviája.
jan. 11
13:39
Orbán: nem elég a politikai korrektség (ATV)
Orbán Viktor miniszterelnök szerint új politika kell, Európának új véderőművekre és stabilizátorokra van szüksége ahhoz, hogy megakadályozza a biztonságát fenyegető rengéseket és mozgásokat.
jan. 11
13:48
Főcsoportdöntőben a Patriots és a Seahawks (Blikk)
jan. 11
13:48
Nem sikerült győznie a Dujshebaev csapatnak (Metropol)
Mindhárom mérkőzésén kikapott a magyar férfi kézilabda-válogatott az oviedói tornán.
jan. 11
13:57
Szent Korona ünnep Verőcén (hirado.hu)
Ötödik alkalommal tartották meg a Szent Korona ünnepét Verőcén vasárnap a helyi önkormányzat és a Géza Fejedelem Református Általános iskola rendezésében.
jan. 11
13:57
Minket is megcsaphat ez a feszültség (Portfolio)
Sorozatban ötödik egymást követő hete intenzív tőkekivonás zajlik a feltörekvő piacra szakosodott kötvényalapokból, és az utóbbi hetekben az eddig leginkább stabilnak mondható helyi devizás...
jan. 11
13:59
Az LMP ellenzi az atomtörvény módosítását (hirado.hu)
Az LMP azt szeretné, hogy erősödne az atomenergetikai projektekhez kapcsolódó parlamenti kontroll és a nyilvánosság szerepe, ezért nem támogatja az atomtörvény tervezett módosítását - mondta Keresztes László Lóránt, a párt elnökségi tagja vasárnap Pécsen, sajtótájékoztatón.
jan. 11
14:01
Együtt: mit tesz a kormány a fogva tartott fiatalokat védelmében? (hirado.hu)
Az Együtt, A Korszakváltók Pártja azt kérdezi a belügyminisztertől, hogy a kormány miként kívánja csökkenteni a büntetés-végrehajtási intézetekben tapasztalható erőszakot, különös tekintettel az ott raboskodó fiatalok védelmére.
jan. 11
14:03
Egy muzulmán bújtatta a túszokat a kóser boltban (Blikk)
PÁRIZS – A párizsi kóser boltnak a túszejtőhöz hasonlóan mali származású muzulmán alkalmazottja bújtatta el a túszokat az alagsori hűtőkamrában. Az utóbbi napok franciaországi terrortámadásainak egyik elkövetője, Amedy Coulibaly pénteken röviddel délután 1 óra előtt rontott be a kelet-párizsi üzletbe és több emberre is rálőtt.
jan. 11
14:03
Fritz Tamás: Pár hónapon belül át lehet térni a nyugodt kormányzásra (hirado.hu)
A politológus szerint ha a kormány megfelelően korrigálja a lépéseit, a tüntetések a lendületüket vesztik.
jan. 11
14:03
Egy mali származású muzulmán bújtatta a túszokat a kóser boltban (Infostart)
A párizsi kóser boltnak a túszejtőhöz hasonlóan mali származású muzulmán alkalmazottja bújtatta el a túszokat az alagsori hűtőkamrában.
jan. 11
14:03
Decemberi inflációs adat jön a jövő héten (ProfitLine)
A decemberi inflációs adat közlése lesz a jövő heti hazai makronaptár legfontosabb eseménye.
jan. 11
14:05
Milliós felvonulás a terror ellen Párizsban (Infostart)
Több mint egymillió ember részvételével zajlik Párizsban az a felvonulás, amelyen a terrorakciók áldozataira emlékeznek, illetve kiállnak a szabadság és a demokrácia mellett, a terrorizmussal szemben. A felvonuláson majdnem 50 külföldi vezető is megjelent. Tegnap Franciaország vidéki városaiban mintegy 700 ezren vonultak utcára a terrortámadások 17 halálos áldozatának emlékére.
jan. 11
14:06
Elhunyt Anita Ekberg svéd színésznő (444.hu)
Fekete atlaszból készült káprázatos ruhájában éjszaka megmártózik a Trevi-kút vizében.
jan. 11
14:15
Gyülekeznek Párizsban a köztársaság menetére (hirado.hu)
Délután 3 órakor a várhatóan több mint egymilliós köztársaság menete elindul.
jan. 11
14:21
Temetésen verekedett össze az özvegy és az anya (BorsOnline)
Egy afganisztáni katona sírja felett összeverekedett a férfi özvegye és édesanyja. A feleket rendőri intézkedéssel tudták csak lecsillapítani.
jan. 11
14:21
Erről vallott egy videóban a párizsi túszejtő (Infostart)
A négy áldozattal járó párizsi túszejtést elkövető Amedy Coulibaly-ra hasonlító férfi az internetre vasárnap felkerült videóban az Iszlám Állam nevű dzsihadista csoport tagjának vallotta magát és azt állította, hogy a Charlie Hebdo szatirikus lap elleni merénylet elkövetőivel összehangolta az akcióit.
jan. 11
14:24
Ázsia Kupa - Győzött Irán (Infostart)
A tavaly nyári világbajnokságon is szerepelt irániak kétgólos győzelmet arattak Bahrein válogatottja ellen a labdarúgó Ázsia Kupa C csoportjának vasárnapi nyitófordulójában.
jan. 11
14:24
Nem tréfa: a napelemeket is sújtja a termékdíj (Kripto Akadémia)
Tiltakozik az ellenzék az ostoba sarc ellen.
jan. 11
14:33
Az Iszlám Állam tagjának vallotta magát a párizsi túszejtő (hirado.hu)
Az erről készült videót egyelőre nem hitelesítették.
jan. 11
14:33
Ráugrottak a spekulánsok a görög eszközökre (Portfolio)
A külföldi nagybefektetők már a baloldali görög politikus, Alexis Tsipras gazdasági tanácsadó testületével folytatnak tanácskozást, aki a közvélemény kutatások jelenlegi állása szerint akár már a...
jan. 11
14:33
Terrorellenes tüntetés - élőben az ATV-n (ATV)
Tömegdemonstráción tiltakoznak délután a franciaországi iszlamista terrortámadások ellen Párizsban. A tüntetést 15.00-tól az ATV élőben közvetíti.
jan. 11
14:33
La Liga: Ki lesz az első számú kihívó? (Agroinform)
A vasárnapi rangadón nagy a tét, amelyik csapat vereséget szenved, komoly lépéshátrányba kerül a Reallal szemben.
jan. 11
14:35
A magyar kultúra napja: Törőcsik Mari is részt vesz a szatmárcsekei ünnepségen (hirado.hu)
A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei község református templomában megtartandó ünnepség díszvendége idén Törőcsik Mari színművész lesz.
jan. 11
14:36
Bugyiban szelfizett egyet a pocakos Liv Tyler! (BorsOnline)
Pocakos fotót posztolt Instagram-oldalára Liv Tiyler. Steven Tyler 37 éves lánya egyik barátnőjével festés közben, fehérneműben pózolt egy szelfi erejéig a Rhode Island School of Design művészeti iskolában.
jan. 11
14:36
Az OTP magángépével repked Orbán (Blikk)
BUDAPEST – Orbán Viktor az OTP-csoport magánrepülőjével utazott vasárnap a párizsi terrorellenes felvonulásra, visszafelé pedig Zürichben száll le. A magyar miniszterelnök a francia fővárosba magával viszi Trócsányi László igazságügyi minisztert és Hajdu János TEK-főigazgatót is.
jan. 11
14:37
Volt igazságügyi minisztert gyanúsítanak korrupcióval Romániában (hirado.hu)
Korrupcióval gyanúsítja és harminc napra bírósági felügyelet alá helyezte Tudor Chiuariu liberális (PNL) szenátort, Románia egyik korábbi igazságügyi miniszterét a korrupcióellenes ügyészség (DNA).
jan. 11
14:39
Bulgária idén kétszer tervez devizahitelt felvenni (hirado.hu)
Bulgária idén kétszer, az első félévben és ősszel tervez devizahitelt felvenni, amiből részben államháztartási hiányát finanszírozza, másrészt kifutó adósságát váltja ki.
jan. 11
14:39
Vita a schengeni övezet felfüggesztéséről (Infostart)
A schengeni egyezmény módosítása mellett foglal állást Madrid az Európai Unió belügyi tárcavezetőinek vasárnapi rendkívüli ülésén. Az olasz külügyminiszter szerint azonban hiba lenne a schengeni övezet felfüggesztése.
jan. 11
14:39
Nagyon fog fújni a szél (444.hu)
Észak-nyugaton, riasztást adott ki a meteorológiai szolgálat, úgyhogy vigyázzanak.
jan. 11
14:41
Liberálisok: Rogán nem országvédelmi, hanem kormányvédelmi akciót indít (hirado.hu)
Ezt közölte az ellenzéki párt vasárnap az MTI-vel.
jan. 11
14:41
Köztársasági menet a terrorizmus ellen (444.hu)
Az iszlám szélsőségesek támadásai után rengetegen vonultak Párizs utcáira vasárnap délután, hogy az erőszak ellen tiltakozzanak. A „Marche Republicaine”-t több ezer rendőr és katona biztosítja, 40 állam- és kormányfőt várnak a demonstrációra.
jan. 11
14:42
Hollandiában megnőtt az iszlámellenesek támogatottsága (Blikk)
jan. 11
14:43
Egy egész falu összefogott egy agydaganatos kislányért (hirado.hu)
Jótékonysági futóversennyel és más pénzgyűjtő akciókkal is segítik a szepetnekiek egy helyi kislány gyógyítását.
jan. 11
14:51
Hollandia: óriásit ugrott Geert Wildersék támogatottsága (ATV)
Az utóbbi egy év legmagasabb szintjére emelkedett Hollandiában a Geert Wilders vezette iszlámellenes párt, a Szabadságpárt (PVV) támogatottsága az iszlamista fegyveresek párizsi támadásai után.
jan. 11
14:57
Széllökésekből nem lesz hiány (Infostart)
Továbbra is többfelé lesz erős a szél, vasárnap délutántól reggelig viharos széllökésekre is számítani kell északnyugati, nyugati irányból.
jan. 11
14:57
Nagy károkat okozott a vihar Lengyelországban (Infostart)
Több mint 200 ezer háztartás maradt áram nélkül, akadozik a közlekedés, miután Lengyelország felett orkánerejű szél tombolt a szombatról vasárnapra virradó éjjel.
jan. 11
15:00
Ezredszer is Federer (Metropol)
Megvan a svájci sztár ezredik diadala.
jan. 11
15:00
"Kontár és pitiáner az új útdíj" - Újhelyi tovább kongatja a harangot (Kripto Akadémia)
"Orbán Viktor mérhetetlen és gyalázatos cinizmussal azt állítja, hogy ez csak afféle próbaüzem”.
jan. 11
15:09
Csökkent az Európába utazó orosz turisták száma (Infostart)
Tavaly 25-30 százalékkal csökkent az Európába utazó orosz turisták száma, Magyarországra azonban többen jöttek - nyilatkozta az orosz utazási irodák szövetségének (ATOR) ügyvezető igazgatója.
jan. 11
15:09
Párizsi vérengzés: fokozottabban ellenőrizhetik az EU külső határait (hirado.hu)
Az EU külső határainak fokozottabb ellenőrzésére szólítottak fel a belügyminiszterek találkozóján.
jan. 11
15:09
Csökkent az Európába utazó orosz turisták száma tavaly (ProfitLine)
Tavaly 25-30 százalékkal csökkent az Európába utazó orosz turisták száma, Magyarországra azonban többen jöttek - nyilatkozta az orosz utazási irodák szövetségének (ATOR) ügyvezető igazgatója.

Keresés