2015. január 10. szombat

jan. 10
19:27
Egymillió embert várnak a párizsi menetre (Infostart)
Több mint egymillió embert várnak a vasárnap kora délutáni párizsi menetre, amellyel a terrortámadás áldozataira emlékeznek, továbbá a résztvevők kiállnak a szabadság és a demokrácia mellett. Sok európai vezető, így többek között Angela Merkel német kancellár, Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke, Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke, David Cameron brit kormányfő, valamint Orbán…
jan. 10
19:29
Gyász: meghalt Hankiss Elemér (BorsOnline)
Rövid, súlyos betegség után, 86 éves korában szombat délután elhunyt Hankiss Elemér szociológus, irodalomtörténész, a Magyar Televízió korábbi elnöke - tudta meg a családtól az MTI.
jan. 10
19:29
Párizsi vérengzés - Ezrek tüntettek Milánóban (Infostart)
Ezrek gyűltek össze szolidaritási tüntetésre - köztük számos muzulmán - az észak-olaszországi Milánóban szombat délután az iszlamista fegyveresek által elkövetett párizsi véres támadás áldozataira emlékezve.
jan. 10
19:30
Puskás özvegye James Rodríguezt díjazná (Metropol)
Puskás Ferenc özvegye James Rodrígueznek, a Real Madrid kolumbiai játékmesterének adná a férjéről elnevezett díjat.
jan. 10
19:30
Két halálos gázolás a ceglédi vasútvonalon (Blikk)
jan. 10
19:30
Meghalt Hankiss Elemér (Kripto Akadémia)
86 éves korában szombat délután hunyt el az ismert szociológus, irodalomtörténész.
jan. 10
19:39
Brusznyai Árpádra emlékeztek Veszprémben (hirado.hu)
Huszonhatodik alkalommal tisztelegtek az 1956-os forradalom és szabadságharc mártírja, Brusznyai Árpád előtt szombat este Veszprémben a Pannon Egyetemen a Brusznyai Alapítvány által szervezett emlékhangversennyel.
jan. 10
19:41
Elhunyt Hankiss Elemér (hirado.hu)
Rövid, súlyos betegség után, 86 éves korában szombat délután elhunyt Hankiss Elemér szociológus, irodalomtörténész, a Magyar Televízió korábbi elnöke.
jan. 10
19:45
Átment rajta a kamion, aztán ez lett - videó (BorsOnline)
Persze, hogy megmenekült, különben nem lenne semmi különös a történetben. De nézzék meg, hogyan!
jan. 10
19:45
Ki lesz az ászok ásza? (Blikk)
Zürich – Gálaest lesz az idei év első világraszóló sporteseménye. Hétfőn este Zürichben tartják a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) díjátadóját, amelyen kiderül, ki volt 2014-ben a világ legjobb focistája, ki kapja az Aranylabdát.
jan. 10
19:48
Döbbenet: Két halálos vonatgázolás is történt (Kripto Akadémia)
A helyszínelés idejére mindkét helyen lezárták az egyik vágányt.
jan. 10
19:50
Itt vannak a nyertes lottószámok (Kripto Akadémia)
jan. 10
19:57
Két halálos gázolás történt a ceglédi vasútvonalon (ATV)
Két halálos gázolás történt a ceglédi vasútvonalon, az utasoknak 35-40 perc késésre kell számítaniuk - közölte a Mávinform szombat este az MTI-vel.
jan. 10
19:57
Elhunyt Hankiss Elemér (444.hu)
Rövid, súlyos betegség után, 86 éves korában halt meg szombat délután.
jan. 10
20:03
Gorbacsov szerint háború fenyegeti Európát (Infostart)
Egész Európa háborúba sodródhat az ukrajnai válság miatt Mihail Gorbacsov szerint.
jan. 10
20:05
Túszok nyilatkoztak a terrortámadásról (Infostart)
"Mindannyian meg voltunk róla győződve, hogy meg fogunk halni" - mondta a párizsi kóser boltban foglyul ejtett túszok egyike, aki neve elhallgatását kérte az AFP francia hírügynökségtől.
jan. 10
20:06
Ezek az ötös lottó nyerőszámai (Blikk)
jan. 10
20:06
Az ötös lottó nyerőszámai (Metropol)
Az ötös lottó nyerőszámai: 5, 19, 23, 25, 67 Joker: 438152
jan. 10
20:06
Tüntetés, hogy továbbra is lehessen tüntetni (Kripto Akadémia)
Meghirdették "Orbán Viktor és kormányzata megbuktatásának tervét, tavaszi vihar" címen.
jan. 10
20:07
Nem steril eszközök miatt tömeges HIV-fertőzés Kambodzsában (Infostart)
Több mint kétszáz újabb HIV-fertőzöttet találtak Kambodzsa északnyugati részében, a vírus rohamos terjedésének oka az, hogy a körzetben egy engedély nélkül tevékenykedő orvos nem tartotta be a steril eszközök használatára vonatkozó előírásokat.
jan. 10
20:15
A jemeni al-Kaida magára vállalta a párizsi terrorcselekményeket (hirado.hu)
Továbbra is nagy erőkkel keresik azt a fiatal nőt, akit kapcsolatba hoznak a francia hatóságok a párizsi kóser élelmiszerbolt elleni támadás tettesével.
jan. 10
20:15
(18+) Felvétel: így lőtték le a túszejtőt (ATV)
Felkerült az internetre egy videó, amelyen a francia terrorelhárítók megrohamozzák azt a szupermarketet, ahol Amedy Coulibaly ejtett túszokat. Az iszlamista férfi négy civillel végzett, majd nem sokkal a kommandósok akciójának megkezdése után ki akart rohanni az üzletből, ekkor lőtték le.
jan. 10
20:17
Kihúzták az ötös lottó nyerőszámait (hirado.hu)
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 2. héten megtartott ötös lottó és joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki: 5, 19, 23, 25, 67.
jan. 10
20:17
Vasárnap markáns hidegfront érkezik (ATV)
Vasárnap északnyugat felől markáns hidegfront érkezik, csapadékkal, erős széllel. Eleinte esőre számíthatunk az északnyugati, dunántúli és középső tájakon, majd a délután folyamán az északkeleti országrész kivételével az esőt egyre többfelé havas eső váltja fel. A magasabban fekvő tájakon és a Dunántúlon néhol havazásra is számíthatunk.
jan. 10
20:19
Párizsi vérengzés: a túszok biztosak voltak benne, hogy meg fognak halni (hirado.hu)
"Mindannyian meg voltunk róla győződve, hogy meg fogunk halni" - mondta a párizsi kóser boltban foglyul ejtett túszok egyike, aki neve elhallgatását kérte az AFP francia hírügynökségtől.
jan. 10
20:21
Ezrek gyűltek össze szolidaritási tüntetésre Milánóban (hirado.hu)
Ezrek gyűltek össze szolidaritási tüntetésre - köztük számos muzulmán - az észak-olaszországi Milánóban szombat délután az iszlamista fegyveresek által elkövetett párizsi véres támadás áldozataira emlékezve.
jan. 10
20:21
Kétezer falusit gyilkoltak le Nigériában (BorsOnline)
Becslések szerint közel kétezer embert – köztük rengeteg gyereket – gyilkolt meg a Boko Haram nevű dzsihadista terrorszervezet a Nigéria északkeleti részén fekvő Baga városában és a környező falvakban.
jan. 10
20:21
Elhunyt Hankiss Elemér (Blikk)
Budapest – Hankiss Elemér (†86), szociológus, irodalomtörténész, a Magyar Televízió korábbi elnöke rövid, súlyos betegség után halt meg.
jan. 10
20:21
Messi ázsiai gyerekek oktatásáért kampányol (Infostart)
Egy nagyszabású londoni művészeti aukció bevételéből és egyéni adományokból tervezik finanszírozni azt a hátrányos helyzetű ázsiai gyerekek oktatását fejlesztő programot, amelyet az UNICEF, az FC Barcelona alapítványa és a Reach Out To Asia (ROTA) nevű szervezet indított útjára szombaton. A kampány mellé állt Lionel Messi és Serena Williams, valamint számos neves kortárs művész is.
jan. 10
20:23
Két halálos gázolás a ceglédi vasútvonalon (hirado.hu)
Két halálos gázolás történt a ceglédi vasútvonalon, az utasoknak 35-40 perc késésre kell számítaniuk - közölte a Mávinform szombat este az MTI-vel.
jan. 10
20:27
Jó kezdés után kikaptunk a világ egyik legjobb csapatától (Sport365)
A magyar férfi kézilabda-válogatott 27-25-re kikapott a jövő héten kezdődő világbajnokságra címvédőként készülő spanyol csapattól az oviedói nemzetközi torna első játéknapján.
jan. 10
20:30
Népszavazási kezdeményezést nyújtott be a DK (ProfitLine)
A Demokratikus Koalíció (DK) népszavazási kérelmet nyújtott be a Nemzeti Választási Bizottsághoz (NVB) szombaton annak érdekében, hogy megszüntessék az üzletek kötelező vasárnapi zárva tartásáról szóló rendeletet - jelentette be budapesti sajtótájékoztatóján a párt elnökségi tagja.
jan. 10
20:30
Cenzúrázatlanul is nyilvánosságra hozták a Coulibaly haláláról készült felvételt (444.hu)
Két oldalról is rendőrök vették körbe a kijáratot, amin megpróbált kitörni. Nem volt sok esélye, közvetlen közelről lőtt rá legalább négy rendőr. Felkavaró képsorok, csak erős idegzetűeknek!
jan. 10
20:32
Nem volt ötös a lottón (444.hu)
De négyes igen, úgyhogy érdemes ellenőrizni a számokat: 5, 19, 23, 25, 67.
jan. 10
20:34
Örvendjetek! Újabb hungarikummal bővülhet a hungarikumok már most is bő tárháza (444.hu)
Hogy mást ne mondjak, a hungarikumtörvény értelmében ezek a mondatok gépelésük pillanatától hungarikumnak számítanak. De most nem ezzel a pár sorral bővül a hungarikumok tárháza, hanem, és most kapaszkodjanak meg, a magyar cirkuszi lovas akrobatikával! Ezt Hoppál Péter kultúráért felelős … Folytatás
jan. 10
20:39
Kishiéna az orvosnál (Blikk)
Jászberény — Féreghajtó pasztát adnak éppen az egyik hiénakölyöknek a Jászberényi Állat- és Növénykertben.
jan. 10
20:39
Észak-Korea bizonyos feltételekkel felfüggesztené az atomkísérleteket (Infostart)
Észak-Korea a dél-koreai-amerikai közös hadgyakorlat lemondásáért cserébe hajlandó lenne felfüggeszteni az atomkísérleteket - közölte szombaton a phenjani vezetés.
jan. 10
20:42
Súlyos: olvasásra ítélték a három menórarongálót (Blikk)
jan. 10
20:42
Szörnyethalt egy 20 éves futballista (Metropol)
Halálos autóbalesetet szenvedett Junior Malanda, a német labdarúgó-bajnokságban szereplő VfL Wolfsburg 20 esztendős belga játékosa.
jan. 10
20:42
Elhunyt Hankiss Elemér (Metropol)
Rövid, súlyos betegség után, 86 éves korában szombat délután elhunyt Hankiss Elemér szociológus, irodalomtörténész, a Magyar Televízió korábbi elnöke.
jan. 10
20:51
Hungarikummá minősítik a magyar cirkuszi lovas akrobatikát (hirado.hu)
Elindult a magyar cirkuszi lovas akrobatika hungarikummá minősítésének jogi eljárása - jelentette be Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár a Fővárosi Nagycirkusz Magyar Cirkuszcsillagok című új műsorának szombati megnyitóján.
jan. 10
20:51
Hungarikum lesz a magyar cirkuszi lovas akrobatika (Metropol)
Elindult a magyar cirkuszi lovas akrobatika hungarikummá minősítésének jogi eljárása - jelentette be Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár.
jan. 10
20:53
Merkel: erősíteni kell a titkosszolgálati együttműködést (hirado.hu)
A terrorizmus elleni védelem erősítése céljából fokozni kell a titkosszolgálatok együttműködését és a biztonsági szempontból lényeges adatok cseréjét - mondta a német kancellár szombaton Hamburgban.
jan. 10
20:57
Jennifer Lopez örül, hogy szingli (BorsOnline)
Boldog egyedül és nincs szüksége a szerelemre - vetett véget a pletykáknak a latin díva.
jan. 10
20:57
Máris válik George Clooney? (Blikk)
London — Több pletykalap szerint is válófélben van George Clooney (53), bár ezt ügynöke tagadja.
jan. 10
20:57
Utamban vagy! (Blikk)
Jakarta — Vacsorára vadászva, méretes csigával néz farkasszemet Jakartában egy tarka díszes gyík egy díjnyertes fotón.
jan. 10
21:00
Misszióját végrehajtva megsemmisült a Masat-1 (Infostart)
Misszióját sikeresen végrehajtva péntekről szombatra virradó éjjel megsemmisült - a Föld légkörébe érve elégett - a Masat-1, Magyarország első műholdja - közölte a missziót irányító kutatócsapat az MTI-vel.
jan. 10
21:00
Kikapott a Tottenham (Blikk)
jan. 10
21:02
Mi nem keresünk jobban! (Blikk)
jan. 10
21:03
Útdíj - Kikéri a hatástanulmányokat az Együtt (ProfitLine)
Közérdekű adatigényléssel fordul a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumhoz az útdíjrendszer átalakítását megalapozó hatástanulmányokért az Együtt politikusa, Szabó Szabolcs.

Keresés