Miközben a házaspár közeli ismerősei azt mondják, a színésznő és férje már gyakorlatilag külön élnek, Kidman és Keith Urban turbékolós közös fellépéssel igyekezett eloszlatni a pletykákat.
David Cameron brit miniszterelnök a nyugati vezetők közül elsőként találkozott Vlagyimir Putyinnal csütörtökön Párizsban, s szóvivője szerint "egyértelmű üzenetet" tolmácsolt az orosz elnöknek. A két vezető a megbeszélés előtt nem rázott egymással kezet.
A megelőző uniós ciklus még fel nem használt közlekedésfejlesztési forrásaiból 2015 végéig újjáépül a bajai kikötő leromlott állapotú infrastruktúrája. A nettó 3,6 milliárd forintos beruházásnak köszönhetően a létesítmény a jövőben is élet járhat a környezetbarát szállítási módok üzemeltetésében és térnyerésében - olvasható a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közleményében.
Hetven évvel a normandiai partraszállás után egy 89 éves brit ejtőernyős megismételte csütörtökön 1944. június 6-ra virradóra végrehajtott ugrását a franciaországi Ranville-be.
Vegyesen fogadták Németországban az Európai Központi Bank (EKB) csütörtöki kamatcsökkentését és a hitelforgalmat növelni hivatott többi ösztönző intézkedését, köztük az EKB történetében példátlan negatív betéti kamat bevezetését. Gazdasági érdekképviseletek és kutatók bírálták, a szakszervezetek viszont üdvözölték a frankfurti intézmény döntéseit.
Egy módosítás szerint a döntésekhez nem lenne elég a testület többségének támogatása, hanem kitétel lenne, hogy a többséget alkotó polgármesterek kerületeiben éljen Budapest lakosságának legalább fele.
A repülőtéri tűzoltóság épületének gurult Róma Ciampino repülőterén az ír Ryanair diszkont légitársaság egyik Boeing 737-800-as gépe - írta csütörtökön az olasz közszolgálati RAI rádió- és tévétársaság honlapja.
1944. június 6-án indult meg a szövetségesek normandiai offenzívája, mely során az angolszász erők sikeres partraszállást hajtottak végre a nácik által megszállt Franciaország területén. A Rommel német tábornok által "leghosszabb napként", a brit stratégák által pedig "D-nap" fedőnéven emlegetett nap sorsdöntő jelentőséggel bírt a második világháború folytatása szempontjából.
Bizarr esetről számolt be a Huffington Post. Két tinédzser az iskolabusz hátuljában szexelt, de a lány feldühödött a fiú viselkedésén, és haragjában könyökkel herén bokszolta.
Gázolás miatt átlagosan 15-20 perces késésekre kell számítani a Budapest-Győr-Hegyeshalom vonalon - közölte a Mávinform sajtóügyeletese csütörtök este az MTI-vel.
Tudják, ebben a műsorban beszélgetett egymással 13 évig Avar János, Bolgár György, Mészáros Tamás és Németh Péter. Azt mondja Németh Szilárd hírigazgató, hogy már nem hozták úgy a nézettséget, mint régen. Panyi kolléga szerint az ATV Facebookján óriási balhé volt, de … Folytatás
Mintegy 170 külföldi elítéltet is szabadon engednek Bolíviában az elnöki közkegyelem keretében, amelyet a börtönök túlzsúfoltságának enyhítése érdekében hirdetett meg Evo Morales államfő - jelentették be hivatalosan csütörtökön La Pazban.
A Fidesz kezdeményezésére már jövő hét elején tárgyalna a parlament a kereskedelmi médiumok által ellenzett reklámadóról. A külügyminiszter szerint Oroszország is az ukrajnai konfliktus mielőbbi politikai rendezésében érdekelt.
A G7-es csoport brüsszeli csúcstalálkozójáról egymás után érkeztek csütörtök este a világ vezető országainak állam- és kormányfői Franciaországba, ahol pénteken részt vesznek a normandiai partraszállás hetvenedik évfordulós ünnepségein.
Egyesülésre készül az Egyesült Államok harmadik és negyedik legnagyobb vezeték nélküli telekommunikációs szolgáltatója, a Sprint és a T-Mobil US, hogy komolyabb konkurenciája lehessen a piacvezető Verizonnak és az AT&T-nek - közölte csütörtöki számában a The Wall Street Journal.
Egész Amerikát az a kérdés foglalkoztatja, hogy dezertőr, agymosott kém vagy tényleg áldozat az amerikai katona, akit a terroristák öt év után, öt guantánamói tálib fogolyért cserébe engedtek szabadon.
Jelentős számban térnek át az azonnali fizetésre a magyar vállalkozások: a halasztott fizetés és ezzel együtt a szállítói hitelezés hazai gyakorlata jelentősen visszaesett tavalyhoz képest - közölte az Atradius csütörtökön az MTI-vel.