A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) és a megyei kormányhivatalok fogyasztóvédelmi felügyelőségei megkezdték a héten a nyári idegenforgalmi ellenőrzéseket, kiemelten a rendezvényekre kitelepült vendéglátósokat és a taxisokat vizsgálják - mondta Kathi Attila, a hatóság stratégiai kabinetjének vezetője szerdán sajtótájékoztatón Budapesten.
Elemzők szerint a vásárlóerő növekedése egyértelműen hat a kiskereskedelmi forgalomra, s az alacsony inflációnak és a piactisztulásnak is szerepe van a forgalom bővülésében.
Hibának minősítette a cseh államfő Bohuslav Sobotka miniszterelnök keddi nyilatkozatát, amely szerint Csehország nem híve a NATO erősebb katonai jelenlétének Európában.
A kormány komolyan megfontolja a fideszes L. Simon László egyéni képviselői indítványát a reklámadóról, amelynek bevezetése esetén a bevételt teljes egészében gyermekekre, konkrétan iskolafejlesztésre, oktatási intézmények korszerűsítésére, bővítésére költi majd a kabinet - mondta Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár szerdán az MTI-nek.
1989. június 4. vasárnap: Pekingben a katonaság páncélozott csapatszállító járművekkel és harckocsikkal benyomult a Tienanmen térre. Nagy Imre és társai temetésére 33 év után először hazalátogat Magyarországra Király Béla, aki az 1956-os népfelkelés idején a Nemzetőrség parancsnoka, s e tisztében Nagy Imre egyik közvetlen munkatársa volt.
Huszonöt fős vívóválogatott utazik a strasbourgi Európa-bajnokságra, melyen a korábbi eredmények és az idei világkupa-sorozat alapján több szakágban éremesélyekkel lépnek pástra a magyarok.
Hungary's Kelemen Quartet has won Italy's Premio Paolo Borciani international String Quartet Competition that ended at the weekend, Barnabas Kelemen has told MTI.
Magyarország akkor tud jó nemzetpolitikát folyatni, ha egy erős, az érdekeiért kiálló ország képét mutatja, amire fel lehet nézni és amire büszkének lehet lenni - mondta a nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár.
Májusban minden idők második legrosszabb hónapját zárta a magyar cégstatisztika: 3797 cég szűnt meg Magyarországon. A törlések száma hónapok óta emelkedik, a nyári szezonális megnyugvás után a tendencia várhatóan tovább folyatódik, hogy szeptembertől ismét tombolni kezdjen a törlési láz.
Sok nőt ültet a televízió elé a futball-vb, igaz, a gyengébbik nem képviselői nem csupán az akciókra figyelnek, hanem a játékosokat is alaposan végigmustrálják. Íme öt igazán szemrevaló klasszis.
Magyar Suzuki Zrt. a tulajdonosok részvételével megtartotta éves közgyűlését, ahol elfogadták a 2013-as évről szóló pénzügyi beszámolót. A vállalat az SX4 S-CROSS sikerének köszönhetően felülmúlta előző évi teljesítményét - olvasható a vállalat sajtóközleményében.
Június 16-án lesz jogegységi határozat a devizahitelesek ügyében - gyengült a forint az euróhoz képest - marad a plázastop - indulnak a nyári fogyasztóvédelmi ellenőrzések
Megkezdte a fővárosi kerületi nemzetiségi önkormányzatok ellenőrzéséről szóló jelentések nyilvánosságra hozatalát az Állami Számvevőszék (ÁSZ), amely visszatérő hiányosságokat, szabálytalanságokat tárt fel az ellenőrzések során.
A bajor Manfred Webert, a Keresztényszociális Unió (CSU) európai parlamenti (EP-) képviselőjét választotta meg szerdán vezetőjének az EP jobbközép, kereszténydemokrata irányzatú néppárti frakciója.
Bár azt mondta, Magyarország nem került szóba, a Magyar Nemzet úgy tudja, Bajnai a Bilderberg-találkozón a magyar kormány gyengítéséről és a befektetők elriasztásáról is beszélt.
Az EU-tagállamok zömének "elege van" abból a hozzáállásból, amelyet a brit kormány tanúsít Jean-Claude Juncker ügyében - írta a szerdai Financial Times kommentárrovatában a Der Spiegel című német hírmagazin berlini irodavezetője.
Áprilisban az előző hónaphoz képest 0,1 százalékkal csökkentek az ipari termelői árak az Európai Unióban a márciusi 0,2 százalék után - közölte szerdán az Eurostat.
Az Európai Központi Bank (EKB) konvergenciajelentéséből kiderült, hogy Magyarország esetében aggályos lehet a jövőben az inflációs konvergencia fenntarthatósága. Ráadásul hazánkban még a jog sem...
A Ford az utóbbi időben komoly technológiai fejlesztésekbe kezdett és olyan megoldásokat illetve anyagokat szeretne szériagyártásba állítani, amelyek eddig csak magasabb, prémium kategóriákra voltak jellemzőek.
A bajor Manfred Webert, az eddigi frakcióvezető-helyettest, aki az egyetlen induló volt a frakcióvezetői posztért, a leadott 192 szavazat közül 190 igen vokssal választották meg.
Negyedéves alapon 0,3 százalékkal, éves alapon 1,4 százalékkal bővült az Európai Unió (EU) bruttó hazai terméke (GDP) 2014 első negyedévében - közölte az EU statisztikai hivatala, az Eurostat szerdán.
Kaposvár, Nagykanizsa, valamint a horvátországi Kapronca és Csáktornya helyi termelőit mutatja be az a magyar-horvát, 4 torony címet viselő projekt, amelynek indításáról szerdán tartottak sajtótájékoztatót Nagykanizsán.