2014. június 30. hétfő

jún. 30
11:19
Lemondott Gajdos István, az UMDSZ elnöke (ATV)
Lemondott az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) elnöki tisztségéről Gajdos István, az ukrán parlament képviselője, aki azt reméli, hogy e lépésével lehetővé teszi a szervezet megállapodását az anyaországgal, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetséggel (KMKSZ), és elősegíti a kárpátaljai magyar közösség összefogását – jelentette be nyilatkozatban az UMDSZ elnöksége.
jún. 30
11:19
Egy amerikai külügyminisztériumi tisztviselő azt állítja, hogy a Blackwater megfenyegette, hogy megöli (444.hu)
Mármint a magánhadsereg egyik tisztje, aki ellen vizsgálatot folytatott. Hetekkel a 2007-es bagdadi lövöldözés előtt.
jún. 30
11:20
Így verték össze tinédzserlányok egy társukat – videó (Blikk)
New York – Egy csapat fiatal lány brutálisan megvert egy 15 éves lányt egy brooklyni parkban, miközben bámészkodók biztatták őket, illetve rögzítették a támadást.
jún. 30
11:20
Cseresznyés clafoutis (tejes pite) (Mindmegette)
Hozzávalók egy 28 cm-es piteformához: 50 dkg cseresznye (vagy meggy) 15 dkg liszt 15 dkg porcukor 3 db tojás 2 csomag vaníliás cukor 2 dl tej 20 dkg ricotta (vagy túró) reszelt citromhéj őrölt fahéj 2-3 marék dió
jún. 30
11:20
Jóváhagyták a 3-as metró felújításának előkészítését (Alternatív Energia)
Ha a BKK július 8-ig nem köti meg a tervezői szerződést, úgy a 635 millió forintos uniós támogatás is elvész.
jún. 30
11:20
Multifunkciós iskolapadok Indiában. Kartondobozokból! (Éva Magazin)
Amikor a „helpdesk" szó új értelmet nyer... Videó! Indiában sok iskolából hiányoznak alapvető eszközök. Például az iskolapadok. Ezért a gyerekek a padlón kuporogva tanulnak, ami nem segíti őket túlságosan az egészséges fejlődésben: romlik a tartásuk, a látásuk és arra is jóval kevesebb esélyük van, hogy megtanuljanak olvashatóan írni. Egy Navi Mumbai-i székhelyű alapítvány azt találta ki,  hogy…
jún. 30
11:20
Lemondott egy pedofíliával megvádolt ausztrál püspök (hirado.hu)
Max Davist, az ausztrál katonai egyházkerület fejét azzal vádolják, hogy szexuálisan zaklatott egy 13 éves diákot 1969-ben Nyugat-Ausztráliában egy iskolában, ahol tanított.
jún. 30
11:20
Kulcsszintnél táncol a forint (Portfolio)
Stabilan kéthavi mélyponton, 310 közelében kezdte hétfő hajnalban a hetet a forint, délelőtt kissé tovább gyengült, így egy fontos technikai szintet tesztelt 310,3-nál. Ha ez elesne, akkor a tavaszi...
jún. 30
11:21
Így segíts a hajléktalanjaidon (444.hu)
Ahelyett, hogy tüskés karóval üldöznéd ki őket a világból. Zseniális megoldás Kanadából.
jún. 30
11:22
Ezt figyeld: Jézus jelent meg egy almán? (Blikk)
jún. 30
11:22
Kim chee (kimchi) uborkával (Mindmegette)
Hozzávalók: 1 nagyobb kínai kel 1 kígyóuborka 1 jégcsapretek 3 közepes sárgarépa 3 gerezd fokhagyma szétnyomva 6 szál újhagyma 2 teáskanál gyömbér 3 chili (én most chilipehellyel és saját darált, sós, enyhén csípős paprikámmal helyettesítettem, tettem bele a csípőssége kedvéért 1 csipet bhut jolokia chiliport, ami évekig guinness rekorder volt a csípősségét illetően) 1 kanál cukor vagy édesítő 2…
jún. 30
11:22
Civil és politikai összefogás kell a Fidesz leváltásához (Alternatív Energia)
A fővárosi MSZP minden jogi eszközzel meg akarja akadályozni a Városliget tönkretételét, a múzeumi negyed megvalósítását.
jún. 30
11:22
Halálos baleset Gátér és Kiskunfélegyháza között (hirado.hu)
Személyautó ütközött tehergépkocsival, egy ember meghalt, egy pedig súlyosan megsebesült.
jún. 30
11:24
Makizushi (maki sushi) (Mindmegette)
Hozzávalók: 1/2 kígyóuborka csíkokra vágva 1/4 piros kaliforniai paprika csíkokra vágva 2 tojásból készült omlett felcsíkozva 25 dkg sushi rizs (rövidszemű) 4 db nori lap (préselt algalap) 1 kávéskanál rizsecet (helyettesíthető almaecettel) kevés só A tálaláshoz: wasabi (csípős japán zöld torma) pácolt gyömbér szójaszósz esetleg japán káposztasaláta
jún. 30
11:24
Döntöttek a 3-as metróról (hirado.hu)
A Fővárosi Közgyűlés jóváhagyta a felújítás előkészítő tervezéséhez kapcsolódó megállapodást.
jún. 30
11:26
Narancsos-diós csiga (Mindmegette)
Hozzávalók: A tésztához: 30 dkg kelt tésztához való liszt 10 dkg finomliszt 5 dkg kristálycukor 2,5 dkg élesztő 2,5 dl langyos tej csipetnyi só 6 dkg vaj késhegynyi kurkuma, hogy sárga legyen a tészta A töltelékhez: 10 dkg vaj 10 dkg kristálycukor 15 dkg darált dió 2-3 evőkanálnyi narancsdzsem A tetejére: 1 evőkanál kristálycukor 2 dl langyos tej 1 csomag vaníliás cukor
jún. 30
11:28
Csirke naga masala (Mindmegette)
Hozzávalók: 50 dkg csirkemellfilé 1 fej vöröshagyma 2 nagy gerezd fokhagyma 1 piros kaliforniai paprika 1/2 hegyes erős paprika 1 maréknyi újhagyma 2 szál szárzeller 2 sárgarépa húsleves főzőtejszín naga masala fűszerkeverék kurkuma só olívaolaj
jún. 30
11:30
Újratemették egy 12 600 évvel ezelőtt élt gyermek maradványait (Infostart)
Őslakos amerikai szertartással újratemették egy 12 600 évvel ezelőtt élt kisfiú maradványait, miután a tudósoknak sikerült DNS-mintát venni belőlük.
jún. 30
11:30
Eperdzsemes-fahéjas bukta (Mindmegette)
Hozzávalók 10 darab buktához: 50 dkg liszt 3 evőkanál porcukor 1 teáskanál só 2 db tojássárgája 2,5 dl tej 5 dkg vaj 2,5 dkg élesztő 1 kisebb üveg eperdzsem A lekenéshez, szóráshoz: 4-5 evőkanál kristálycukor 1 evőkanál őrölt fahéj 3 dkg vaj
jún. 30
11:33
Nem várható látványos javulás a munkaerőpiacon (HR Portál)
Bár a nyári szezon még javíthat a munkaerő-piaci adatokon, de felfutás nem lesz annyira kiugró, mint a korábbi években - véli a Buda-Cash és a Raiffeisen elemzői. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kiemelte: a közfoglalkoztatás mellett a versenyszférában is egyre többen dolgoznak, ami a kormány sikeres foglalkoztatási programjainak bizonyítéka, és az adatok a konvergenciaprogram alapjául…
jún. 30
11:33
Kisebb leárazásokra lehet számítani idén nyáron (ProfitLine)
Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) szerint az idei nyári kiárusítások alatt az árzuhanások mértéke és a kiárusításba vont cikkek köre is szűkebb lehet a korábbiaknál.
jún. 30
11:33
Folytatódik a foci-vb és a wimbledoni tenisztorna - Ezt látod élőben (Sport365)
A hétfői élő sportközvetítések a hazai televíziós csatornák kínálatában.
jún. 30
11:35
A Manchester United csúnyán bebukta az évtized üzletét (Sport365)
Érdekes cikk jelent meg az angol The Guardian című újságban. A lap arról számol be, hogy a vb góllövőlista vezetőjét, James Rodríguezt 2010-ben szerződtethette volna a Manchester United - mindössze 5 millió fontért!
jún. 30
11:36
Újra itt a hűvös - meddig marad, milyen idő várható a héten? (Privátbankár)
Megérkezett a hidegfront, amelyet heves viharok kísérhetnek, szupercellák is kialakulhatnak.
jún. 30
11:36
Államelnök pitizett az elégedetlen focistáknak (BorsOnline)
Kihagyott egy edzést a nigériai válogatott, mivel a játékosok nem kapták meg a nyolcaddöntőbe jutásért fejenként beígért 7000 dollárt (1,6 millió Ft).
jún. 30
11:36
Recept: Csirke naga masala (Mindmegette)
Hozzávalók: 50 dkg csirkemellfilé 1 fej vöröshagyma 2 nagy gerezd fokhagyma 1 piros kaliforniai paprika 1/2 hegyes erős paprika 1 maréknyi újhagyma 2 szál szárzeller 2 sárgarépa húsleves főzőtejszín naga masala fűszerkeverék kurkuma só olívaolaj
jún. 30
11:36
Rácz Margit: nagyon csínján kell bánni az unió bővítésével (Infostart)
Gazdaságilag működésképtelenné teheti az Európai Uniót, ha a bővítést kizárólag a geopolitikai szempontok határozzák meg - mondta az Inforádió Aréna című műsorában a Magyar Tudományos Akadémia Világgazdasági Intézetének kutatásvezetője. Rácz Margit szerint ezért nagyon csínján kell bánni újabb tagok felvételével.
jún. 30
11:36
Így zárult az EU-csúcs (Infostart)
Jean-Claude Junckert jelölik az Európai Bizottság következő elnökének az uniós állam- és kormányfők. A csúcstalálkozón társulási és szabadkereskedelmi megállapodást írtak alá Grúziával, Moldovával és Ukrajnával, illetve döntöttek a közösség következő öt éves gazdasági stratégiájáról.
jún. 30
11:36
Kemény Dénes: amikor már gáz volt, a hollandok odaszögezték kapujukhoz a mexikóiakat (Infostart)
A hollandok akkor pörögtek fel Mexikó ellen, amikor már nagy szükség volt erre - mondta Kemény Dénes mesteredző. A Magyar Vízilabda Szövetség elnöke az InfoRádióban folyamatosan értékeli a brazíliai labdarúgó világbajnokság mérkőzéseit.
jún. 30
11:36
Kukkantsunk be a Cresta magyar előzsűrijének munkájába! (Kreatív Online)
Nyolcan voltak, elmondják, mit tapasztaltak.
jún. 30
11:36
Lemondott Gajdos István az UMDSZ elnöki tisztségéről (Metropol)
Az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség volt elnöke a kárpátaljai magyarok érdekei miatt mondott le.
jún. 30
11:36
Mentőt kellett hívni Kunhalmi Ágneshez (Alternatív Energia)
A képviselőt az egyik fővárosi kórház sürgősségi osztályára szállították.
jún. 30
11:36
Kórházzá is alakítható egy tervezett zöld teherszállító repülő (hirado.hu)
A GIGAbay teherszállító óriási raktere mellett korszerű anyagok révén sokkal energiahatékonyabb lenne, mint a kisebb teherszállítók.
jún. 30
11:36
Új nagybankot kap Magyarország? (Portfolio)
Nem lett igazuk azoknak, akik a takarékszövetkezeti integráció miatt ijesztgettek, például veszélyben látták már a betétesek pénzét is. A szektor piaci részesedését 5 éven belül szeretnénk...
jún. 30
11:36
VB 2014: Színészkedtem, de nem a meccs végén - Robben (Agroinform)
A holland szélső elismerte, követett el műesést a Mexikó elleni meccsen, de nem a hajrában kiharcolt tizenegyesnél.
jún. 30
11:36
A tűzszünet ellenére sem csitulnak a harcok Kelet-Ukrajnában (ATV)
Lázadó fegyveresek aknavetőkkel lövik hétfő hajnaltól a terrorellenes akcióban részt vevő ukrán katonák állásait a Donyeck megyei Szlovjanszk közelében lévő Karacsun hegyen – írta Facebook-oldalán Dmitro Timcsuk szakújságíró, a Katonapolitikai Kutatások Központjának vezetője.
jún. 30
11:37
Kajak-kenu: újabb nyolc duplázó a világbajnoki válogatón (Sport365)
Nyolc egység is meg tudta ismételni három héttel ezelőtti sikerét a kajakosok és kenusok Szegeden rendezett világbajnoki válogatójának vasárnapi zárónapján.
jún. 30
11:38
Recept: Eperdzsemes-fahéjas bukta (Mindmegette)
Hozzávalók 10 darab buktához: 50 dkg liszt 3 evőkanál porcukor 1 teáskanál só 2 db tojássárgája 2,5 dl tej 5 dkg vaj 2,5 dkg élesztő 1 kisebb üveg eperdzsem A lekenéshez, szóráshoz: 4-5 evőkanál kristálycukor 1 evőkanál őrölt fahéj 3 dkg vaj
jún. 30
11:38
Magyar-szerb kormányzati csúcstalálkozó lesz Belgrádban (Alternatív Energia)
Megnyitják a Belgrádi Magyar Kulturális Intézetet is.
jún. 30
11:38
Magyar-szerb csúcs lesz Belgrádban (hirado.hu)
Orbán Viktor kormányfő Tomislav Nikolic köztársasági elnökkel és Aleksandar Vucic miniszterelnökkel is találkozik majd.
jún. 30
11:38
Ki győz ma? Franciaország vagy Nigéria? Németország vagy Algéria? (Portfolio)
Javában zajlanak a FIFA labdarúgó világbajnokság nyolcaddöntői, így folytatódik a Portfolio szavazása is. A számtalan vb-s tippjáték után olvasóink most egy másfajta voksoláson vehetnek részt a...
jún. 30
11:38
Lemondott a pedofíliával vádolt püspök (ATV)
Lemondott tisztségéről egy ausztrál püspök, miután vádat emeltek ellene, mert évtizedekkel ezelőtt állítólag szexuálisan molesztált egy tizenéves fiút - közölte az Ausztrál Katolikus Egyház hétfőn.
jún. 30
11:40
Recept: Kevert tésztás meggyes pite (Mindmegette)
Hozzávalók egy 24 x 36 cm-es tepsihez: 30 dkg vaj 3 csomag vaníliás cukor 10 dkg porcukor 6 db tojás (nagy) reszelt citromhéj 15 dkg kristálycukor 30 dkg liszt 1 csomag sütőpor 70 dkg meggy
jún. 30
11:40
Királyi napok Székesfehérváron (hirado.hu)
Az érdeklődőket tudományos konferencia és néptánc fesztivál is várja augusztus 14. és 24. között Székesfehérváron.
jún. 30
11:40
Csúnya takarítás jön a korábbi slágertermékben? (Portfolio)
Egyre több jel mutat abba az irányba, hogy a japán jen gyengülésére fogadó pozíciók jelentős zárási hulláma is kialakulhat az előttünk álló hetekben, ez a "takarítás" pedig akár komoly jenerősödést...
jún. 30
11:42
Milliárdos hitellel segíti a bolgárokat az EU (hirado.hu)
Az Európai Unió átszámítva 1,65 milliárd euró (510 milliárd forint) sürgősségi készenléti hitelt bocsát a bolgár kormány rendelkezésére.
jún. 30
11:44
Lezsák: A honismeretben csak nemzeti maximum létezik (hirado.hu)
Az Országgyűlés alelnöke a Tájak - korok - életmódok a Kárpát-medencében - XLII. Országos Honismereti Akadémia hétfői megnyitóján mondott beszédet Kecskeméten.
jún. 30
11:46
Módosították a fővárosi távhőrendeletet (hirado.hu)
A Budapest területén működő távhőszolgáltatók ezentúl a hőellátási módtól függetlenül kötelesek megfizetni a Főtáv Zrt.-nek az általános hődíjtarifát.
jún. 30
11:51
Dolly Parton Glastonburyben eljátszotta szaxofonon a Benny Hill zenéjét (444.hu)
Igaz történet.
jún. 30
11:53
Kukába rejtették a lopott cigit (444.hu)
M. Norbert 29 éves abonyi lakos a társával szombaton kiszerelte egy trafik ablakát, a lopott cigit pedig zsákokba és szemetes kukába rejtve akarták elvinni a helyszínről. (police.hu)

Keresés