Incidensek nélkül zajlott szombaton délután Pozsony óvárosában az ott már ötödik alkalommal megrendezett Szivárványos menet - Pride Bratislava nevet viselő tüntetés, amelyet a nem heteroszexuálisok és transzneműek jogainak tiszteletben tartásáért és kiterjesztéséért tartottak.
Spanyolország — Különös élményben volt része a Tisza-tó és Heves megye szépének Spanyolországban. Szikszai Adrienn (27) éppen kutyát sétáltatott párjával, amikor megláttak az égen egy fénylő pontot.
A román kormány szombati rendkívüli ülésén elfogadta azt a három törvénytervezetet, amelyek ratifikálják az Európai Unió, illetve Moldova, Grúzia és Ukrajna közötti társulási megállapodásokat.
Stratégia tennivalók az unió számára változó időkben címmel fogadta el pénteken az Európai Unió állam-, illetve kormányfőit tömörítő Európai Tanács az Európai Unió következő években megvalósítandó programját.
Az eddigi műszaki hibák sem veszik vissza Lewis Hamilton kedvét, a 2008-as Forma 1-es világbajnok hazai környezetben elkezdené a felzárkózást a világbajnoki pontversenyben éllovas csapattársára, Nico Rosbergre.
Németországé a világ második legnagyobb aranytartaléka - májusban viszont inkább eladóként léptek a piacra, Ukrajnához hasonlóan. Oroszország és Kazahsztán viszont folytatta tartalékainak feltöltését. A magyar jegybank tartalékának mindössze 0,3 százaléka áll aranyban - a rendszerváltás előtt még 65 tonnás készletünk volt.
Budapest — Generációk szerették meg Juhász Árpádnak köszönhetően a földrajzot, a természetet. A geológus a Vasárnapi Blikknek mesélt hihetetlenül sokszínű és izgalmas életéről.
Egyéni vállalkozását a nyári hónapokra szünetelteti a nyelvtanár. Egész évre szóló iskolai szerződését is módosítani kell erre az Időszakra? Lehet-e élő szerződése, holott munkát ekkor nem végez? Az Adózóna olvasójának kérdésére Juhász Tibor okleveles nemzetközi és ellenőrzési adószakértőnk válaszolt.
Négyszer több leadott anyatej kellene Budapesten, Debrecenben is nagyon rossz a a helyzet, ott a legfontosabb csecsemőtáplálékért kínált összeg emelésével próbálkoznak.
Összeomlott egy öreg épület India fővárosában szombaton, heten meghaltak, közben az ország nyugati részében, Ázsia legnagyobb hajóbontó műhelyében gázrobbanás végzett öt munkással, heten megsérültek.
Az egykor a trónörököst és nejét szállító Grdf und Stift limuzin replikája begördül a kis utcába, a hátsó ülésről két tinédzser ugrik ki, elvegyülnek a háromszáz nézelődő között, a sofőr kiszáll, kötélkordonnal körülveszi az autót, majd nem történik semmi. Ezt tapasztalta az MTI tudósítója percre pontosan száz évvel a lövések eldördülte után a szarajevói merénylet helyszínén.
Ki kellene emelni a mindennapi politikai kérdések közül a szarajevói merénylet százéves évfordulóját - nyilatkozott az MTI-nek Szarajevóban az egyik középpárt elnöke, aki egyben az ország legnagyobb példányszámú napilapja, a Dnevni avaz tulajdonosa.
Luis Suárez azt állítja, nem volt szándékosság keddi tettében, amikor az olaszok elleni csoportmérkőzésen beleharapott Giorgio Chiellinibe a brazíliai labdarúgó-világbajnokságon.
Orbán Viktor miniszterelnök szombat délután felkereste otthonában Helmut Kohl korábbi német kancellárt - közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője az MTI-vel.
Túlságosan keménynek nevezte Giorgio Chiellini a FIFA-büntetést. Amint ismert, az olasz–uruguayi csoportmeccsen a dél-amerikai Luis Suárez megharapta az itáliai labdarúgó vállát.
A közel kétórás békés tüntetésen a rendezvényt szervező emberi jogi szervezetek és más polgári társulások képviselői, valamint a szlovákiai politikai élet néhány képviselője is beszédet mondott.
Klaus Johannis lett a román ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) új elnöke, miután a szombati tisztújító kongresszuson a küldöttek nagy többsége neki szavazott bizalmat.
Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke szerint az UEFA azt tervezi, hogy a 2016-os Európa-bajnokságon használni fogja a brazíliai világbajnokságon jól működő gólvonal-technológiát.
A román kormány szombati rendkívüli ülésén elfogadta azt a három törvénytervezetet, amelyek ratifikálják az Európai Unió, illetve Moldova, Grúzia és Ukrajna közötti társulási megállapodásokat.
Huszka Imrét választották az MSZP hajdú-bihari elnökének szombaton, a Magyar Szocialista Párt Hajdú-Bihar megyei területi szövetségének tisztújító küldöttgyűlésén - tájékoztatta a párt közleményben az MTI-t.
Ünnepi liturgiával kezdődött meg szombaton a szerbek világháborús megemlékezése az észak-boszniai Visegradon mesterségesen kialakított városban, Andricgradban.