A testfestésnek nagy a divatja, főleg a világbajnokság idején. Ha mindezt kombináljuk gyönyörű lányokkal, akkor még bizalomgerjesztőbb a végeredmény! Galériánkból kiderül, mennyire!
A Szombat Esti Láz zsűritagja nem tervez hatalmas nyaralást a családjával, sokkal inkább azt várja, hogy elkészüljön végre az új lakásuk kertje, és természetesen nyáron sem maradnak táncolás nélkül.
Magyarországnak erőteljes jelzést kellett adnia, hogy nem fogadja el a nemzeti hatáskörök uniós elvonását, az EU alapszerződésének "lopakodó" módosítását - indokolta Orbán Viktor pénteken Brüsszelben azt, hogy az EU-országok állam-, illetve kormányfőinek tanácskozásán David Cameron brit miniszterelnökkel együtt ellenezte Jean-Claude Juncker volt luxemburgi kormányfő jelölését az unió központi…
Kihirdette pénteken a július 14. és 27. között Budapesten sorra kerülő Európa-bajnokságon szereplő, 13 tagú csapatának névsorát Benedek Tibor, a magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya.
A Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács által 2008 nyarán meghozott, az albertirsai-pilisi területek és a sukorói földek cseréjéről szóló döntés körülményeiről hallgattak meg tanúkat Szolnokon.
Az egész országban egységesen 763-ra változik az SMS és a telefonhívás alapú, úgynevezett ad-hoc közterületi mobilparkolás behívószáma 2014. július 1-jétől. Az új rendszernek köszönhetően a korábbi 42 helyett 70 közterületi parkolási társaság területén lesz elérhető a szolgáltatás - olvasható a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közleményében.
A kora délutánig tartó oldalazás után hirtelen esni kezdett a forint és 310 közelében új kéthavi mélypontra esett az euróval szemben. Ebből a helyzetből érdemben a késő délutáni órákban sem tudott...
Baleset miatt nincs áram mintegy hetven családi házban a főváros II. kerületében - közölte Kisdi Máté, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője pénteken az MTI-vel.
Portugália hiába nyert 2-1-re Ghána ellen csütörtökön a vb-csoportkör utolsó fordulójában, kiesett. A lefújás előtt pár perccel megsérülő, így lecserélt kapus, Beto sírva fakadt, elmondása szerint "minden" miatt.
Nagyot esett a hazai deviza a héten, és a fordulathoz ezúttal kevés lesz a hazai hangulat. Az amerikai kamatemelés árnyékába kerültek a nemzetközi piacok is.
A rend őrei sokszor üldöznek rablókat, gyilkosoka és egyéb bűnözőket, de akad a munkájuknak kellemesebb része is: például amikor rémült macskákat kell megmenteniük.
A pénteki négy döntő közül kettőben ugyanaz az egység nyert, mint az első fordulóban, két versenyszám viszont más győztest hozott a kajakosok és kenusok szegedi világbajnoki válogatóján.
Hivatalos látogatást tesz Pozsonyban hétfőn Navracsics Tibor, a külgazdasági és külügyminiszter a szlovák államfővel, miniszterelnökkel és külügyminiszterrel is találkozik - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium pénteken az MTI-vel.
Önkormányzati rendeletet alkottak Békéscsabán a hungarikummá nyilvánított csabai kolbász készítéséről, valamint a Hagyományos Csabai Kolbász védjegy bevezetéséről és használatának feltételeiről.
A csütörtöki záróértékek körül folyt a kereskedés az európai piacokon, a magyar tőzsdezárás idején kisebb optimizmus jellemezte a kereskedést. A hazai börzén is jó volt a hangulat, miután a MOL a...
Pénteki ülésén a Fidesz budapesti választmánya egyhangúlag Tarlós Istvánt javasolta a párt budapesti főpolgármester-jelöltjévé – írja az Index. A jelölésről formálisan a Fidesz július elején ülésező országos választmánya határoz majd, ám a mai döntéssel a kérdés lényegében eldőlt.
Egy fél évvel ezelőtt történt az a célzott támadás, amelynek során egy rosszindulatú szoftver segítségével összesen félmillió eurót nyúltak le egy meg nem nevezett bank olasz és török ügyfeleitől a trükkös hackerek. Még arra is odafigyeltek, hogy a bűntársak ne nagyon tudjanak sokat lopni egymástól.
Elvágta a torkát, felnyitotta a mellkasát, majd kitépte a szívét és evett belőle. A felfoghatatlan jelenetet több tucatnyian nézték végig, de senki sem mert közbelépni. Tényleg csak akkor kattintson, ha erős a gyomra.
Spanyol sajtóértesülések szerint az FC Barcelona továbbra is szeretné szerződtetni az FC Liverpool uruguayi sztárcsatárát, Luis Suárezt, a futballistát sújtó súlyos büntetés nyomán azonban jóval kevesebb pénzt akar kínálni érte.
Megszületett a döntés, Jean-Claude Junckert jelöli az Európai Tanács az Európai Bizottság élére - közölte péntek délután Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke a Twitteren.
Szabó Rebeka beszélt a feltételezésről pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján, miután az NFA megkapta a pályázatok értékelési lapjait és bírálati pontszámait.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 218,37 pontos, 1,18 százalékos emelkedéssel, 18 729,39 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 6,3 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Trócsányi László miniszter szerint a 2014. június 27-én benyújtott kormány-előterjesztés az első lépése annak, hogy egy ősszel beterjesztendő második jogszabálycsomaggal az év végéig mindenki számára...
A vébén továbbjutó Algériának drukkolók közül rengetegen eleve Franciaországban születtek, ezért úgy érezték, nyugodtan lángba boríthatják a várost örömükben.
A labdarúgó-világbajnokság első szünnapja a továbbjutóknak már az egyenes kieséses szakaszra való közvetlen felkészülést jelenti; a kiesetteknél ez az időszak a magyarázkodásé, a szurkolók pedig visszanézhetik kedvenc jeleneteiket és végre kiböngészhetik magukat a világbajnokság statisztikáiban. Ehhez nyújtunk most segítséget!