A kora délutánig tartó oldalazás után hirtelen esni kezdett a forint és a tegnap este megjárt szintnél is mélyebbre bukott az euróval szemben, így 310 közelében új kéthavi forintmélypontról...
Júniusban javult a fogyasztói hangulat az Egyesült Államokban. A michigani hangulatindex értéke 82,5 pontra emelkedett a felülvizsgált közlés szerint, míg a piac csak 82,0 pontra számított volna. ...
Az állandóan hullámzó tőzsdei és forex piacok számtalan lehetőséget kínálnak a szemfüles kereskedők számára. A siker édes zamatát azonban csak az ízlelheti meg, aki terv szerint kereskedik, vagyis...
Nem fogja elsietni a jövő évi pilótapárossal kapcsolatos döntést a McLaren Forma-1-es csapata. A gárda versenyigazgatója, Eric Boullier elárulta, alaposan mérlegelni fogják majd lehetőségeiket. Tovább »
Az atipikus foglalkoztatás területén működő négy érdekképviselet - DiákÉSZ, ISZOSZ, MMOSZ, SZTMSZ - közösen fejezi ki a köszönetét a Kormány felé, amiért nem vezette be a folyamatos teljesítés ÁFA fizetési rendszerének megváltoztatását előíró szabályokat.
Németországban gyorsult az éves alapon számolt infláció júniusban májushoz képest - ismertette előzetes adatait a német statisztikai hivatal (Desatis).
A Caterham Forma-1-es alakulatát birtokló Tony Fernandes elhagyja a királykategóriát, a brit-maláj kiscsapat pedig új tulajdonoshoz kerül, derítette ki az egyik legismertebb független szakíró, Adam Cooper.
A politikus az előterjesztés indoklásában azt írta: indítványát az elmúlt másfél évben érkezett több tízezer állampolgári megkeresés figyelembevételével nyújtotta be.
A Nyugat-Balkán stabilitása szempontjából elengedhetetlen a szerbek és az albánok közötti viszony rendezése, főleg Koszovó területén - hangzott el azon a pénteki belgrádi nemzetközi konferencián, amelynek a témája Szerbia, Koszovó és Albánia kapcsolatának rendezési lehetősége volt.
Különös, furcsa, egyben aggódó kéréssel fordult egy újság szerkesztőségéhez az a házaspár, akinek az állatorvosi rendelőből tűnt el a cicája. Keressük együtt Whiskast!
Laikus státusba helyezték a pedofíliával vádolt lengyel Jozef Wesolowski volt nunciust, akinek a Vatikán a személyi szabadságát is korlátozta - jelentette be Federico Lombardi szentszéki szóvivő pénteken.
Légügyi szakértők szerint azzal, hogy Abu Dzabi állami légitársasága, az Etihad 49 százalékos részesedést szerez az Alitaliában, csak részben oldja meg az olasz cég helyzetét: pénzügyileg ugyan stabilabb lesz és tovább működhet, de strukturális problémái ettől még nem oldódnak meg.
A Ford manapság rengeteg technológiai újítást mutatott be, melyekkel a jövőben még vonzóbbá szeretnék tenni kínálatukat. Természetesen a biztonság terén sem szeretnének lemaradni, így most a szegmensben elsőként kínálnak tizenöt személyes Transit kisbuszukhoz függönylégzsákot.
Benyújtotta a kormány az első devizahiteles mentőcsomagot - ősztől jöhet a jövedelemarányos törlesztőrészlet szabályozás – és jól teletöltik a gáztárolókat
Az első világháborút kiváltó szarajevói merénylet 100. évfordulójának emlékére szobrot állítottak Kelet-Szarajevóban Gavrilo Principnek, aki 1914. június 28-án halálos pisztolylövéseket adott le a Boszniába látogató Ferenc Ferdinánd osztrák-magyar trónörökösre és feleségére, Zsófiára.
A gyerekláb nem egy felnőtt láb miniatűr változata. A fejlődés korai szakaszában a gyermekláb a lábujjaknál a legszélesebb. A rossz fazonú cipő így potenciálisan káros, mert korlátozza a gyerekláb természetes mozgását és fejlődését e kritikus időszakban.
Szigorodhatnak az INA eladásainak feltételei, Ivan Vrdoljak horvát gazdasági miniszter kedden azt mondta, hogy az INA privatizációját szabályozó törvényt alaposan átvizsgálják és a nemzetstratégiai...
Két holttestet emeltek ki a levéli horgásztóból a tűzoltók - közölte pénteken a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
Úgynevezett laikus státusba helyezték a pedofíliával vádolt volt nunciust, a lengyel Jozef Wesolowskit, akinek személyi szabadságát is korlátozta a Vatikán – jelentette be Federico Lombardi szentszéki szóvivő pénteken. A döntést a Hittani Kongregáció hozta meg. A laikus státusba való helyezés tulajdonképpen első fokú ítéletnek felel meg. Jozef Wesolowskinak két hónapja van fellebbezni.
Az első világháborút kiváltó szarajevói merénylet 100. évfordulójának emlékére szobrot állítottak Kelet-Szarajevóban Gavrilo Principnek, aki 1914. június 28-án lelőtte a Boszniába látogató Ferenc Ferdinánd osztrák-magyar trónörökösre és feleségére, Zsófiára.