2014. június 27. péntek

jún. 27
13:57
Lemondásra szólítják fel a rendészeti államtitkárt (Metropol)
Az Index hírportál értesülése szerint Tasnádi László egy egykori ÁVH-s ügynököt irányított a Nagy Imre újratemetés idején.
jún. 27
13:57
Álhír a medvetalp! - Méregbe gurult Keszthely vezetése (Kripto Akadémia)
A rémhír elterjedése katasztrofális következményekkel járhat a városra nézve
jún. 27
13:57
Adóellenőrök kedvelt nyári célponjtai (Adózóna)
Továbbra is megjelennek az adóellenőrök a romkocsmákban, a fiatalok és a turisták kedvelt szórakozóhelyein – figyelmeztet mai közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
jún. 27
13:57
Devizahitelesek - "Már az út végén járunk" (hirado.hu)
Boros Imre szerint azokkal az emberekkel is kell valamit csinálni, akiknek eddig már bedőlt a hitele vagy tönkrementek, hiszen őket is valahogy kárpótolni kell: „ha a rosszhiszeműség bebizonyosodik, jár a kárpótlás”.
jún. 27
13:57
A Seszták Miklós ügyvédi közreműködésével alapított cégek jó része ma is sikeresen működik (ProfitLine)
A Seszták Miklós ügyvédi közreműködésével alapított cégek jó része ma is sikeresen működik, és kárt azok sem okoztak az országnak, amelyek végelszámolással fejezték be meg sem kezdett tevékenységüket - mondta Kovács Erzsébet, több éves tapasztalattal rendelkező MLM (Multi Level Marketing) hálózatépítő az MTI-nek.
jún. 27
13:57
Huszonöt százalékra emelkedhet a filmes adókedvezmény (Metropol)
A tervek szerint ősszel hatályba lépő változás nyomán Magyarország lehet a legvonzóbb forgatási helyszín a régióban.
jún. 27
13:57
A londoni cég nem adja oda, a kormánynak mégis megvan a jelentés (ATV)
Sikkasztás, illetve szervezett bűnözés gyanúját veti fel Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség államtitkára szerint a Norvég Civil Alap pénzeinek magyarországi elosztása. Az Ernst and Young nem adja ki a kormánynak az általa készített jelentést, de az információink szerint megvan a Kehinek.
jún. 27
13:57
Kajak-kenu: Kammererék visszavágtak Kucseráéknak, jön a szétlövés (Sport365)
A Kammerer Zoltán által vezetett olimpiai ezüstérmes egység nyerte a férfi kajaknégyesek 1000 méteres versenyét a kajakosok és kenusok szegedi világbajnoki válogatóján.
jún. 27
13:59
20-22 éves diákok szervezték a metrórobbantást (Kripto Akadémia)
A gyanúsítottak a Muzulmán Testvériség tagjai.
jún. 27
13:59
Az agrártárca az unió válaszát várja a földbizottságok ügyében (hirado.hu)
Az FM nem tett le az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentéséről.
jún. 27
14:01
Pert vesztett Basescu (hirado.hu)
Traian Basescu román államelnököt korábban 600 lejes pénzbírsággal sújtották, mert sértő nyilatkozatot tett a romákra.
jún. 27
14:03
KEHOP: több mint 1100 milliárd forint öt fejlesztési prioritásra (hirado.hu)
A 2014-2020-as uniós időszakban Magyarország a strukturális alapokból és a kohéziós alapból a hazai társfinanszírozással együtt összesen 7480 milliárd forintot használhat majd fel.
jún. 27
14:05
CÖF: zárják ki a közhatalomból a kommunista állam pártvezetőit, közhivatalnokait (hirado.hu)
A Civil Összefogás Fórum (CÖF) - Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) olyan törvény előkészítésére szólítja fel az igazságügyi tárcát, amelynek elfogadása esetén a kommunista állampárt vezetői funkcionáriusai kizárhatóak a közhatalomból - tájékoztatta a civil szervezet vezetősége az MTI-t.
jún. 27
14:07
LMP: a mezőgazdasági támogatások elosztása tovább növeli az egyenlőtlenséget (hirado.hu)
A párt véleménye szerint az uniós strukturális, valamint a mezőgazdasági és vidékfejlesztési alapok forrásaiknak elosztása során a rossz pályázati struktúra miatt - tovább nőnek az egyenlőtlenségek - mondta az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottságának LMP-s elnöke.
jún. 27
14:09
Norvég alapok: kíváncsiskodik és feljelentést is tenne a kormány (Privátbankár)
Megnéznék azt a jelentést, amely a norvég alapok 2008-2010 közötti forráselosztásáról készült.
jún. 27
14:09
Fidesz: egyre jobban teljesít az ország a foglalkoztatásban (hirado.hu)
A KSH friss jelentése szerint március-májusban 4 millió 105 ezer volt a foglalkoztatottak létszáma.
jún. 27
14:11
Pert fontolgat a medvetalp miatt a keszthelyi polgármester (hirado.hu)
Álhírnek tartja Keszthely önkormányzata, hogy a Balaton-parti város térségében tömegesen elterjedt a veszélyes gyomnövény.
jún. 27
14:12
Sokkoló dolgot fedezett fel a sajtban (BorsOnline)
Jane Betts elment bevárásolni egy szupermarketbe, de az ott vett sajtban egy fogat talált. Fogorvoshoz is elvitte, nem a sajátja volt.
jún. 27
14:12
Ők lettek a legszexisebb vegetáriánusok (Blikk)
jún. 27
14:13
MLM-építő: a Seszták ügyvédi közreműködésével alapított cégek jó része ma is sikeresen működik (hirado.hu)
A Seszták Miklós ügyvédi közreműködésével alapított cégek jó része ma is sikeresen működik, és kárt azok sem okoztak az országnak, amelyek végelszámolással fejezték be meg sem kezdett tevékenységüket - mondta Kovács Erzsébet, több éves tapasztalattal rendelkező MLM (Multi Level Marketing) hálózatépítő az MTI-nek.
jún. 27
14:14
Bűnöző életmódjával hencegett a rapper! (Blikk)
New York - Ronald "Ra Diggs" Herron videóklipjét bizonyítékként használta fel a bíróság, bár ügyvédje szerint csak kommentálta a bűncselekményeket, nem vett részt bennük.
jún. 27
14:15
Nőhet a filmes adókedvezmény (Infostart)
Huszonöt százalékra emelkedhet a filmes adókedvezmény, a tervek szerint ősszel hatályba lépő változás nyomán Magyarország lehet a legvonzóbb forgatási helyszín a régióban - közölte a Magyar Nemzeti Filmalap pénteken.
jún. 27
14:15
Vb-2014 - Sörben fogadna Obamával a belga kormányfő (Infostart)
Elio Di Rupo belga miniszterelnök fogadni szeretne Barack Obama amerikai elnökkel a két ország labdarúgó-válogatottjának jövő keddi nyolcaddöntőjére, a tétet pedig "nagyszerű belga sörökben" mérné.
jún. 27
14:15
Biográfia készül Gabriel García Márquez életéről (Blikk)
jún. 27
14:15
Felfüggesztette a FIFA Beckenbauer eltiltását (Metropol)
A játékosként és szövetségi kapitányként is világbajnok szakembert kilencvennapos eltiltással büntette a nemzetközi labdarúgó szövetség.
jún. 27
14:15
Dizájnkiállítás az Iparművészeti Múzeumban (hirado.hu)
A világ legrangosabb dizájndíjával, a Red Dot díjjal kitüntetett lengyel formatervezők munkáiból mutat be válogatást Lengyel Red Dots címmel az IMM.
jún. 27
14:15
100 milliárd forintért vásárol földgázt az MVM (Portfolio)
Az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. közgyűlése döntött a társaság részére nyújtandó 100 milliárd forint értékű tulajdonosi kölcsönről, amellyel a nemzeti energetikai társaság az ország...
jún. 27
14:15
A szakértő válaszol: ezt kell tudni a személyi kölcsönökről (Pénzcentrum)
A házasulandók és a nyugdíjasok is kapnak tanácsot....
jún. 27
14:15
Putyin beszüntetné a vérontást Ukrajnában (hirado.hu)
Hosszú távú tűzszünetre van szükség Ukrajnában - jelentette ki az orosz elnök.
jún. 27
14:16
Itt rejthették el az ellopott autódat – videó! (Blikk)
Több lopott autó és alkatrészeit tárolta udvarán S. István gyáli házának udvarán.
jún. 27
14:17
Wiggins nem indul a Tour de France-on (Blikk)
jún. 27
14:17
Megelevenednek a fürdőépületek a Margitszigeten (hirado.hu)
Különböző felületeken és technikákkal elevenítik meg Ybl Miklós egykori, mára elpusztult margitszigeti építményeit vasárnap az Ybl-emlékév keretében szervezett építészeti programon a Holdudvarban.
jún. 27
14:19
Elfogták a Muzulmán Testvériség öt tagját (hirado.hu)
Az iszlamista szervezet öt tagját azzal vádolják, hogy ők követték el a kairói metrórobbantásokat.
jún. 27
14:21
Szabadtéri programsorozat indul Balatonfenyvesen (hirado.hu)
Nagyszabású nyári szabadtéri programsorozat indul péntek este Balatonfenyvesen, augusztus 22-éig a koncertek mellett színházi előadásokat is láthat a közönség.
jún. 27
14:27
Itt a javaslat: bedobta az első devizahiteles mentőövet a kormány (Privátbankár)
A várakozásoknak megfelelően ma benyújtotta a kormány a parlamentnek a devizahitelekre vonatkozó törvényjavaslatot. A bankoknak a törvény hatálybalépése után - a kihirdetését követő nyolcadik nap - kilencven napon belül kell átszámolniuk a folyósítás és a törlesztés összegét visszamenőleg. A törvény a végtörlesztőkre nem vonatkozik.
jún. 27
14:30
Ezért keresik ennyire az Orbán Ráhel esküvőjén eltűnt mobilt? (Blikk)
jún. 27
14:30
Kölcsön-munkavállalás: kölcsönös előnyök (HR Portál)
Az uniós csatlakozásunk óta rendkívül népszerűvé vált külföldi munkavállalás előnyei mellett napjainkban egyre több szó esik a kockázatokról. Ezek jelentős részét egy munkaerő-kölcsönző céggel való együttműködés segíthet kiküszöbölni.
jún. 27
14:30
MOL - vezetői részvényvásárlás (ProfitLine)
A MOL Nyrt. tájékoztatása szerint Dr. Világi Oszkár, a MOL Nyrt. Igazgatóságának tagja, SLOVNAFT a.s. Igazgatóságának elnöke és vezérigazgatója, 2014. június 27-én 2.310 darab MOL részvényt vásárolt a Budapesti Értéktőzsdén 12.080 Ft/db átlagárfolyamon, az OTP Bank Nyrt., mint befektetési szolgáltató közreműködésével.
jún. 27
14:30
Európa Liga: előrébb hozták a Fradi selejtezőjét (Sport365)
A kijelölt csütörtöki játéknap helyett riválisa kérésének megfelelően jövő kedden játssza első mérkőzését a selejtező első fordulójában a Ferencváros az Európa Ligában.
jún. 27
14:32
Tánca miatt rúgták ki a parkőrt – videó! (Blikk)
Coolidge Park, Tennessee – Hét év után kirúgták állásából Deryl Nelsont (51), akit sokan csak a táncoló parkőrként ismertek, mert rendszeresen szórakoztatta mozdulataival a Coolidge Park látogatóközönségét.
jún. 27
14:32
Prága megerősíti a cseh kivitel diplomáciai támogatását (ProfitLine)
A cseh cégek kivitelének hatékonyabb támogatása érdekében a prágai kormány október elsejével egységesen az ipari és kereskedelmi minisztérium irányítása alá helyezi a cseh nagykövetségek gazdasági tanácsosait és a kivitelt támogató állami CzechTrade ügynökség külföldi hálózatának képviselőit - közölte a Právo című országos napilap pénteken.
jún. 27
14:32
Vb 2014: Guardiola szerint Iniestáék megérdemelték volna a továbbjutást (Sport365)
Pep Guardiola, a Bayern München vezetőedzője úgy véli, hogy a spanyol válogatottnak ott lenne a helye a világbajnokság nyolcaddöntőjében.
jún. 27
14:33
Benyújtotta a kormány a parlamentnek a devizahitelekre vonatkozó törvényjavaslatot (Infostart)
Benyújtotta a kormány pénteken az Országgyűlésnek a devizahitelesek megsegítését célzó első törvényjavaslatot, a Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről címmel.
jún. 27
14:33
"Suárez szégyen a sportra, totálisan idióta!" (Infostart)
A Suárez-ügy nemzetközi sajtóvisszhangja: megosztott a nemzetközi sajtó Luis Suárez eltiltását illetően.
jún. 27
14:33
Hét év alatt hétezer szívműtétet végzett egy kínai orvos (Metropol)
A szívspecialista Csang Vej-ta a műtétek mellett 200 ezer kilométert utazott az országban ingyenes vizsgálatok, szűrések lehetőségét megteremtve gyermekek ezrei számára.
jún. 27
14:33
Hét év alatt hétezer szívműtét (Blikk)
jún. 27
14:33
Olyan pályázó is nyert Kishantoson, aki nem is indulhatott volna (Kripto Akadémia)
A PM politikusa megkapta a Nemzeti Földalapkezelő Szervezettől a pályázatok értékelési lapjait és bírálati pontszámait.
jún. 27
14:33
Ősi járvány nyomait fedezték fel Luxorban (hirado.hu)
A kutatóknak fontos forrásul szolgáltak Szent Ciprián karthágói püspök és író fennmaradt szövegei.
jún. 27
14:33
Hotelpiac: csökken az online foglalások növekedése (Portfolio)
Az online szobaéjszakák aránya 2012-ről 2013-ra is növekedni tudott, ám ez a növekedési ütem lelassult az előző öt évben tapasztaltakhoz képest, miközben az online foglalások minőségében...
jún. 27
14:33
Jövőbeni veje ölethette meg az egyik leggazdagabb monacói család tagját (ATV)
Jövőbeni veje ölethette meg Hélene Pastort, az egyik legvagyonosabb monacói család tagját, akit május 7-én lőttek le a dél-franciaországi Nizzában.

Keresés