Az elmúlt napokban gyengülő pályára lépett a forint, az euróval szembeni jegyzések azonban így is csak mérsékelten emelkedtek. A hazai fizetőeszköz árfolyama viszont a csütörtöki kereskedést jól...
Információink szerint jelentős mennyiségű, 4,28 millió darab MOL-részvény került értékesítésre a Citigroupon keresztül egy tegnap lezárult könyvépítési folyamat során, ami a teljes részvénymennyiség...
A Danone kivonulása kapcsán felmerült, hogy kívánatos lenne a a magyar sajtmárkák államosítása. A FrieslandCampina Hungária Zrt. tejipari cég azonban nem vonul ki, sőt bővítette Mátészalkai üzemét, 50 új munkahelyet létrehozva, írja az index.
Az amerikai legfelsőbb bíróság szerdán 6-3 arányban úgy határozott, hogy szerzői jogokat sért a televíziós adások streamingjére szakosodott Aereo cég tevékenysége.
Még mindig nem eldöntött tény, hogy az Apollo Tyres gumiabroncsgyártó Magyarországot vagy Szlovákiát választja-e új üzeme helyszínéül, a rendelkezésre álló munkaerő képzettsége például döntő lehet, írja a napi.hu.
Míg a vezető nyugat-európai részvénypiacok emelkedéssel kezdték a csütörtöki kereskedési napot, addig a hazai részvénypiac - a MOL-nak köszönhetően - meredek eséssel indult.
A Manchester United ecuadori szélsője, Antonio Valencia a tegnap esti, franciák elleni mérkőzésen piros lapot kapott, miután letalpalta Lucas Digne-t. Igaz, a labdát is eltalálta.
Laglio - Olaszországi törzshelyének polgármesterével fogott össze George Clooney (53), hogy különleges biztonsági rendszabályokat vezettessen be esküvője idejére a Como-tó partján álló kisvárosban.
A módosítás az elszámolási időszakhoz kötött teljesítések, valamint a részkifizetéses, folyamatos jellegű teljesítések esetében a teljesítés időpontját a szerződés típusától függetlenül a fizetés esedékességére teszi.
Nem sokáig bánkódtak az amerikai befektetők az igen gyenge első negyedéves GDP-adat miatt, a tegnapi kereskedésben végig erősödtek az indexek. Az ázsiai tőzsdéken is jó volt a hangulat, és a...
A rangos American Record Guide (ARG) magazin kritikusainak díját nyerte el a MÁV Szimfonikusok és a kínai származású amerikai Hong-Mei Xiao brácsaművész tavaly megjelent, Ernest Bloch műveiből összeállított CD-je. A felvételeket a Magyar Rádió stúdiójában rögzítették.
Szigorúan szakmai szemmel nézve, az autók világában szerzett tapasztalatunk és tudásunk alapján egyszerűen érthetetlen számunkra, amit néha (pontosabban fogalmazva sajnos egyre gyakrabban) a Nemzetközi Év Motorja választás zsűrije művel. A „szakemberek” egyre több kapufát lőnek, és elképzelni nem tudjuk, hogy mi ennek az oka – vajon elfelejtik kipróbálni az adott erőforrásokat vagy autókat,…
A rangos ARG magazin kritikusainak díját nyerte el a MÁV Szimfonikusok és Hong-Mei Xiao brácsaművész tavaly megjelent, Ernest Bloch műveiből összeállított CD-je.
A várakozásoknak megfelelően jelentős zuhanással indították a mai kereskedést a MOL részvényei, mely egy tegnap lezárult könyvépítésnek tudható be, melynek keretében a cég mintegy 4%-át...
London - Akár hat hónapra is kieshet a munkából bokasérülése miatt Harrison Ford (71), ezért a készülő Csillagok háborúja forgatókönyv íróinak most alaposan át kell gondolnia a történetet.
Budapest - Végkielégítéssel elküldött, majd utána, mintha semmi nem történt volna, visszafoglalkoztatott dolgozókat a Budapest Corvinus Egyetem - a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) többek között ezt derítette ki az intézmény vizsgálata során - írja az Index.
Svájc elsősorban a mesterhármas szerző Xherdan Shaqirinek köszönheti, hogy továbbjutott csoportjából a brazíliai labdarúgó-világbajnokságon, ugyanakkor a pont nélkül záró Honduras szövetségi kapitánya, Luis Fernando Suarez nem folytatja tovább ezt a munkát.
A tőzsde izgalmas, sokszínű világa sokakat érdekel, ám többeknek nincs idejük vagy kedvük az árfolyamok intenzív követésére. Számukra fejlesztettük ki a 10 perces stratégiát, amely a kevésbé aktív...
Alapvetően a háziorvos lelkiismerete határozza meg, hogy milyen prevenciós szolgáltatásokat nyújt, a szűrési gyakorlat rendkívül változatos - írja a Világgazdaság....
Nigerben a héten őrizetbe vettek mintegy húsz embert, köztük közéleti személyiségek feleségét egy újszülöttekkel kereskedő nemzetközi hálózat felszámolására irányuló nyomozás keretében - közölte csütörtökön egy rendőrségi forrás az AFP francia hírügynökséggel.
Az első negyedéves csalódást keltő teljesítmények után Bill Gross jó eredménnyel rukkolt elő az utóbbi három hónapban, a versenytársak kétharmadát meg tudták verni a legnagyobb abszolút hozamú...
A hitelezési kamatok tavalyi liberalizációja után lépést tesz Kína a betétek kamatszintjének felszabadítása felé: Sanghajban mostantól nincs plafon a kisebb összegű intézményi devizabetétek...
A szerdai kereskedésben jó napot zárt az amerikai technológiai szektor, melyből a kínai szolárcégek is kivették a részüket. A vállalatok jó teljesítményét a kedvező részvénypiaci hangulat mellett a...
Óriási az érdeklődés a munkaerőpiacon alig néhány héttel azután, hogy a Nokia bejelentette, bővíti magyarországi kutatás-fejlesztési központját, és ezáltal 150 új munkahelyet hoz létre. A Nokia erre a célra létrehozott honlapját, a www.topmernok.hu oldalt a bejelentést követő órákban 1500-an tekintették meg, és több százan töltötték ki a tesztet, hogy megtudják, megfelelnek-e a pozíció…
Három meccs, három hajviselet. Cristiano Ronaldo nem bízza a véletlenre Brazíliában: csapata tegnapi edzésén új hajat villantott a portugál sztár, aki így harmadik meccsére a harmadik különböző frizurával fog pályára lépni.