2014. június 26. csütörtök

jún. 26
22:33
A Puskás Ferenc Stadion 90-100 milliárd forintból épülhet fel (ProfitLine)
Vígh László kormánybiztos szerint 90-100 milliárd forintból épülhet fel az új Puskás Ferenc Stadion, amelynek munkálatai 2015-ben kezdődhetnek és három évvel később fejeződhetnek be.
jún. 26
22:33
Vb 2014: Pirlo mégsem vonul vissza a válogatottól (Sport365)
Andrea Pirlo a világbajnoki kiesés után változtatott korábbi álláspontján, és jelezte, számíthat rá az olasz labdarúgó-válogatott új szövetségi kapitánya is.
jún. 26
22:39
Ismét felterjesztik a csíksomlyói búcsút az UNESCO szellemi örökség listájára (Infostart)
Újraindította a romániai kulturális minisztérium azt a folyamatot, amelynek végén az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) szellemi kulturális örökség listájára kerülhet a csíksomlyói búcsú - közölte csütörtöki számában a Krónika erdélyi magyar napilap.
jún. 26
22:39
Lezuhant egy siklóernyős Gyulakeszi mellett (Blikk)
jún. 26
22:39
Wimbledon: A világranglista-144. helyezettje kilenc meccslabdát hárítva ütötte ki Richard Gasquet-t (Agroinform)
A férfi világelső Nadal, a hétszeres bajnok Federer és a női ranglistavezető Serena is csatlakozott a legjobb 32 közé.
jún. 26
22:41
Átigazolás: A Bilbaónak leszámolták a pénzt, Ander Herrera a Manchester Unitedé (Agroinform)
Herrera letétbe helyezte a szerződésében rögzített kivásárlási árat, majd négy évre aláírt a Vörös Ördögökhöz.
jún. 26
22:48
Tegyen a terhességi magas vérnyomás ellen! (WebBeteg)
A terhesség alatt olyan nőknél is jelentkezhet a magas vérnyomás, akiknek korábban nem voltak ilyen problémáik. Dr. Demjén László, az Oxygen Medical nőgyógyász szakorvosa szerint jól beállított gyógyszeres kezeléssel és helyes életmóddal a kismama és a baba egészsége megőrizhető, a szövődmények kialakulása megelőzhető.
jún. 26
22:54
Több zöldséget ettek a neandervölgyiek, mint azt eddig hitték (Infostart)
Nagyobb részét képezték a zöldségek a mai Spanyolország területén élt neandervölgyiek étrendjének, mint azt eddig feltételezték - szakértők fosszilis ürülékmaradványok alapján jutottak erre a következtetésre.
jún. 26
22:57
Steven Seagal belecsap a húrokba (Blikk)
jún. 26
23:06
Elégedettek az érdekképviseletek a folyamatos teljesítés áfájának rendszerével (ProfitLine)
Az atipikus foglalkoztatás területén működő négy érdekképviselet számára megnyugtató megoldás született azzal, hogy a tervezettel szemben mégsem változik a folyamatos teljesítés áfafizetési rendszere - közölték a képviseletek csütörtökön az MTI-vel.
jún. 26
23:15
Változott az Oscar-szabályzat a zenei kategóriában (Infostart)
Új szabályokkal biztosítja az Oscar-akadémia, hogy tisztességes verseny folyjon a legjobb filmzene és legjobb betétdal kategória díjaiért - ismertette csütörtökön a BBC News.
jún. 26
23:15
Lezuhant egy siklóernyős Gyulakeszi mellett (Alternatív Energia)
A siklóernyős az elsődleges információk szerint súlyosan megsérült.
jún. 26
23:17
BKK: a kivitelező hibája okozhatta a kisföldalatti födémjének sérülését (Alternatív Energia)
Az esetet a BKK és a BKV a kivitelezővel közösen vizsgálja.
jún. 26
23:33
Nem mindegy, hogy Granada vagy Grenada (Infostart)
Beperelte a British Airways-t egy washingtoni pár, mondván, a légitársaság tönkretette a nyaralásukat, mert a spanyolországi Granada helyett, a karib-tengeri Grenada szigetére foglalt nekik jegyeket.
jún. 26
23:39
Airportal.hu: Hévízre indít járatot a CSA (ProfitLine)
Hévízre indít járatot a cseh CSA légitársaság, amely július 28-tól hétfőnként érkezik majd a Balaton melletti repülőtérre - írta az Airportal.hu légügyi szaklap csütörtökön.
jún. 26
23:48
Összefüggés lehet a kannabisz használata és a skizofrénia között (Infostart)
Genetikai kapcsolat lehet a kannabisz használata és a skizofrénia között, tehát azok a gének, amelyek a mentális zavar kockázatát növelik, annak az esélyét is fokozzák, hogy hordozójuk kannabiszhasználó lesz - derült ki egy nagy létszámú kutatásból.
jún. 26
23:51
Bíróságra citálják Biebert (Blikk)

Keresés