Barack Obama elnök alkotmányt sértett azzal, hogy 2012-ben törvénykezési szünetben, szenátusi jóváhagyás nevezte ki egy szövetségi munkaügyi felügyeleti szerv vezetőit - állapította meg csütörtökön egyhangúlag az amerikai legfelsőbb bíróság.
Domonyvölgy — Strandon dolgozik Klausmann Viktor (48)! A tévést egy olvasónk kapta lencsevégre a domonyvölgyi D-Beach nevű strandon, ahol Klausmann szorgalmasan dolgozott.
Ötven éve lépett színpadra, és 65. születésnapját is most ünnepli. Hazánk egyik legismertebb dzsesszgitárosa, a Liszt Ferenc-díjas Babos Gyula külföldön emlékezett meg a jeles évfordulóról, bár azt sem tagadta, ennél többet nem akar foglalkozni az évek számával.
Budapest — A sportolókat nemcsak a foci-világbajnokság, de lapunk játéka is lázba hozta. És bár a Blixx három nap múlva véget ér, a szerencsevadászokat nem hagyjuk magukra, hiszen hétfőtől már indul is az új játék, a Blixx Vakáció. Addig azonban még van egy kis idő, amit bárki kihasználhat arra, hogy megnyerje az egymilliós fődíjat.
Budapest — A karosszéria-lakatolás világából érkezett a drogbiznisz útvesztőjébe N. Zoltán (45), aki csendes kis XI. kerületi kuckójában építette fel saját drogbirodalmát. Nem is sejtette, hogy féltve nevelgetett marihuánapalántái árulják majd el.
A MOL Nyrt. tájékoztatása szerint Horváth Ferenc, a Downstream üzletág ügyvezető igazgatója, a MOL Ügyvezető Testületének tagja, 2014. június 26-án 4.000 darab MOL részvényt vásárolt 12.100 Ft/darab átlagárfolyamon, az OTP Bank Nyrt., mint befektetési szolgáltató közreműködésével a Budapesti Értéktőzsdén.
Az orosz válogatottnak az eddig látottnál sokkal hatékonyabb támadójátékot kell mutatnia Algéria ellen, mivel csak akkor juthat nyolcaddöntőbe, ha legyőzi afrikai riválisát a brazíliai világbajnokság H csoportjának utolsó fordulójában.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT)részvényindexe, a BUX 385,67 pontos, 2,04 százalékos csökkenéssel, 18 511,02 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 18,8 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest.
Varga Mihály szerint az RTL Klub egy 2011-es tranzakciójához kapcsolódó 23 milliárd forintos veszteségelhatárolásának mértéke már az a nagyságrend, amelyre "mindenki felkapja a fejét", és amelyre "egy gazdasági miniszternek is illik odafigyelnie". A nemzetgazdasági miniszter az MTI-nek csütörtökön azt is elmondta, hogy az adózás rendjéről szóló törvény biztosította a jogalapot számára a vizsgálat…
Rendkívüli csúcstalálkozót tarthatnak július közepén az Európai Unió tagállamainak vezetői, hogy határozzanak arról, kik töltsék be a többi csúcspozíciót az Európai Bizottság elnökének kiválasztása után. Enda Kenny ír miniszterelnök a július 17-i időpontot nevezte meg a néppárti állam- vagy kormányfők találkozóján, a flandriai Kortrijkben.
Az első világháború kirobbanásának századik évfordulójáról való ünnepélyes megemlékezéssel kezdődött meg csütörtök délután a nyugat-belgiumi Ypres-ben az EU-országok állam-, illetve kormányfőinek péntekig tartó belgiumi csúcstalálkozója
A világ talán legfurcsább jótékonysági rendezvényét szervezte meg egy kínai milliárdos vállalkozó New Yorkban. Az üzletember az amerikai város hajléktalanjait invitálta luxusvacsorára, sőt, a „We are the world” című slágert saját maga énekelte el nekik. A rendhagyó karitatív rendezvény után többen mégis keserűen és csalódva hagyták el a Central Park-i éttermet.
Petro Porosenko ukrán elnök csütörtökön, egy nappal az általa bejelentett tűzszünet lejárta előtt nyomatékosan felszólította Oroszországot, hogy "tettekkel, ne csak szavakkal" támogassa a kelet-ukrajnai békefolyamatot.
Brusznyai Árpád egy kivételes ember volt egy kivételes időszakban - mondta Navracsics Tibor külgazdasági és külügyminiszter az egykori Veszprém megyei Nemzeti Forradalmi Tanács 1958-ban kivégzett elnöke emléktáblájának avatóünnepségén Veszprémben
Miért mindig a rászorultakon csattan az ostor? Visszavonulót fúj a kormányzat? Milyen irányváltást tervez a vidékfejlesztésben Lázár János miniszter úr?
Az adóhatóság elektronikusan indíthat adóellenőrzéseket július elsejétől, ezért minden vállalatnak és vállalkozásnak érdemes ellenőriznie, hogy a NAV számára adott nyilatkozata a cég elektronikus kapcsolattartására vonatkozóan mire terjed ki - hívja fel a figyelmet az RSM DTM Hungary Zrt.
Kétlépcsős jogalkotásra van szükség a devizahitelek rendezése során - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium adó- és pénzügyekért felelős államtitkára az InfoRádió Aréna című műsorában. Orbán Gábor...
A tervek szerint év végére készen lesznek a székesfehérvári Sóstói Stadion építésére, bővítésére vonatkozó kiviteli tervek és jövő tavasszal megkezdődhet az építkezés, ami azt is jelenti, hogy a Videoton FC labdarúgócsapata a 2014/15-ös szezon tavaszi mérkőzéseit várhatóan már Felcsúton, a Pancho Arénában játssza.
Nem minden nap esik meg Serena Williamsszel, hogy mosolyog a pályán. Az meg, hogy beesik a nézők közé, még ritkábban. Egyszerre a kettő pedig csak és kizárólag Wimbledonban történhet meg!
Az első világháború kirobbanásának századik évfordulójáról való ünnepélyes megemlékezéssel kezdődött meg csütörtök délután a nyugat-belgiumi Ypres-ben az EU-országok állam-, illetve kormányfőinek péntekig tartó belgiumi csúcstalálkozója.
A Múzeumok éjszakájához kapcsolódva színes programokkal várják a látogatókat szombaton a ceglédi Kossuth Múzeumban és a Múzeum utcában - tájékoztatta az MTI-t az intézmény igazgatója.
Magyarországon egyenlő életesélyeket kell teremteni mindenki számára, függetlenül attól, hogy ki melyik településen él - hangsúlyozta Navracsics Tibor külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Úrkúton, az új szennyvíztisztító telep átadásán.
Konstruktív bizalmatlansági indítványt nyújtott be Donald Tusk kormánya ellen csütörtökön a vezető lengyel ellenzéki párt, a Jaroslaw Kaczynski vezette nemzeti konzervatív Jog és Igazságosság (PiS).
Az amerikaiak felett aratott 1-0-s sikerével a német válogatott végzett az élen a brazíliai labdarúgó-világbajnokság G csoportjában, ugyanakkor Jürgen Klinsmann együttese is ott van a nyolcaddöntőben, mivel a kvartett másik mérkőzésén a portugálok "csak" 2-1-re győzték le a ghánaiakat.
Az E-Star ESCO kft. tovább vette az Enefi részvényeit, a társaság szerdán és csütörtökön is vásárolt, összességében 3 115 darabot. Az E-Star ESCO szerdán 3 000, csütörtökön pedig 1 115 darab papírt...
Szentgyörgyvölgyi Péter váltja a hirtelen távozó Belvárosi alpolgármestert. Puskás András az Eximbankban folytatja pályafutását - arra hivatkoznak, hogy emiatt válik meg tisztségétől. Az ellenzék úgy gondolja viszont, hogy Puskás András ingatlanügyei miatt vált kellemetlenné a politikában. Részletek a videóban.
Seres Mária és Szövetségesei készítették a legtöbb, tízféle televíziós reklámot az országgyűlési választásra, a hirdetések tizedét azonban a Jobbik tette közzé, míg időtartamban a legtöbbet a Független Kisgazdapárt jelent meg a képernyőn a kampány során.
Nagy a valószínűsége annak, hogy pénteken az EU-országok állam-, illetve kormányfői Brüsszelben szavazással döntik majd el, kit jelöljenek az Európai Bizottság elnöki tisztségére.
Észak-Korea csütörtökön rakétákat lőtt ki a partjaitól keletre fekvő Japán-tengerbe, a lövedékek nem tettek kárt semmiben, kilövésük oka egyelőre nem ismert.
Az első világháború kirobbanásának századik évfordulójáról való ünnepélyes megemlékezéssel kezdődött meg csütörtök délután a nyugat-belgiumi Ypres-ben az EU-országok állam-, illetve kormányfőinek péntekig tartó belgiumi csúcstalálkozója.
Az adóhatóság elektronikusan indíthat adóellenőrzéseket július elsejétől, ezért minden vállalatnak és vállalkozásnak érdemes ellenőriznie, hogy a NAV számára adott nyilatkozata a cég elektronikus kapcsolattartására vonatkozóan mire terjed ki - hívja fel a figyelmet az RSM DTM Hungary Zrt.
A német válogatott 1-0-ra nyert az amerikai csapat ellen a brazíliai labdarúgó-világbajnokság G csoportjának csütörtöki zárófordulójában, így első helyen jutott tovább a nyolcaddöntőbe, ugyanakkor riválisa is ott van a legjobb 16 között.
Milyen kihívások elé állítja a munkáltatókat a július közepéig tartó brazíliai labdarúgó-világbajnokság? Néhány alapszabály betartásával el lehet érni, hogy a vébé alatt se álljon le a munkavégzés, és a munkavállalók se érezzék azt, hogy aránytalan sérelmet szenvednek el.