Váratlanul Bagdadba látogatott az amerikai külügyminiszter, miközben az iraki szunnita lázadók több átkelő fölött is átvették az ellenőrzést a jordán és a szíriai határon. Ezzel szabaddá vált az út a fegyverek és a harcosok áramlása előtt. Elemzők szerint már javában zajlik Irak felbomlása, és kérdés, hogy a folyamatot meg lehet-e állítani.
A lengyel Alumetal alumíniumgyártó azt tervezi, hogy gyárat épít Magyarországon - jelentette be hétfőn sajtótájékoztatón Szymon Adamczyk, a cég vezérigazgatója.
Orbán Viktor magyar miniszterelnökről és Hernádi Zsoltról, a Mol elnök-vezérigazgatójáról is szó esik abban az illegálisan lehallgatott és a Wprost lengyel hetilap által hétfőn nyilvánosságra hozott beszélgetésben, amelyet Jacek Krawiec, a PKN Orlen lengyel olajipari nagyvállalat elnöke és Wlodzimierz Karpinski kincstárügyi miniszter folytatott idén januárban egy varsói étteremben.
Brazíliaváros – A brazil válogatott 4-1-es győzelmet aratott a kameruni csapat ellen a labdarúgó-világbajnokságon, ezzel az élen végzett az A csoportban.
A világbajnokság előtt a brazilok tartottak a nyolcaddöntőtől, úgy gondolták, az előző torna valamelyik döntőse, a spanyol, vagy a holland gárda juthat nekik. Megkapták Chilét - de nem biztos, hogy jól jártak ezzel. Igaz, a hollandok sem csapkodhatják a térdüket örömükben, hogy a mexikóiakkal találkoznak. Az A- és a B-csoport zárókörében négy mérkőzésen összesen 14 gól esett, tovább javult a…
A Magyar Köztisztviselők és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete nem tud semmit a minisztériumok 2015 -2016- ra tervezett költöztetéséről, mert eddig tájékoztatást sehonnan sem kaptak. Jelenleg a kormánytisztviselők áthelyezésének jogi háttere is bizonytalan és ez egzisztenciális gondokat is okozhat - mondta a szakszervezet elnöke.
Washington - Egy országos bűnüldöző művelet keretében a múlt héten 168 gyereket sikerült kiszabadítani a szexkereskedelem hálójából és ugyanebben az időszakban 281 kerítőt is elfogtak az Egyesült Államokban - közölte hétfőn a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI).
A pénzügyi szolgáltatókra kirótt extra terhek miatt segíthet a bankoknak, hogy a kártyacégek aktívan innoválnak, s így csökkenthetik a banki terheket - mondta a Privátbankárnak Eölyüs Endre, a Mastercard budapesti irodájának vezetője. Az új fejlesztések hamar beépülnek, s az sem baj, ha új megoldások lépnek piacra.
Recife – Mexikó válogatottja 3-1-re legyőzte Horvátországot a brazíliai labdarúgó-világbajnokság A csoportjának harmadik fordulójában, így kvalifikálta magát a következő körbe.
A heves zivatarok miatt öt megyére másodfokú, hét megyére és a fővárosra elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. Tizenkét megyében és a fővárosban a várható sok eső miatt ugyancsak elsőfokú figyelmeztetés van érvényben.
A hagyományos, boltokat, üzleteket működtető kiskereskedelem napjai meg vannak számlálva, az online vásárlás pedig sokkal, sokkal gyorsabban terjed, mint ahogy arra a nagy kereskedelmi láncok vezetői...
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa kedden kamatdöntő ülést tart, amelyen várhatóan tovább csökkenti az alapkamatot a jelenlegi 2,4 százalékos szintről.
Egy országos bűnüldöző művelet keretében a múlt héten 168 gyereket sikerült kiszabadítani a szexkereskedelem hálójából és ugyanebben az időszakban 281 kerítőt is elfogtak az Egyesült Államokban - közölte hétfőn a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI).
A heves zivatarok miatt öt megyére másodfokú, hét megyére és a fővárosra elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. Tizenkét megyében és a fővárosban a várható sok eső miatt ugyancsak elsőfokú figyelmeztetés van érvényben.
London – Érdekes tanulmányt tett közzé a Lancasteri Egyetem. Az intézmény kutatócsoportjának felméréséből kiderül, hogy az elmúlt három labdarúgó-világbajnokság ideje alatt Angliában jelentősen nőtt a családon belüli erőszak.
Az új Ptk. alapján a korlátolt felelősségű társaságok jegyzett tőkéjének el kell érnie a 3 millió forintot. Az ennél alacsonyabb értékű törzstőkével bejegyzett cégeknek tőkeemelést kell végrehajtaniuk. Emiatt a cégtulajdonosoknak komoly döntéseket kell hozniuk.