A Forma-1 Menedzsment (FOM) elnöke, Bernie Ecclestone elárulta, nem tart attól, hogy elveszít néhány kisebb alakulatot, sőt adott esetben örülne is, ha új tulajdonosok érkeznének a királykategóriába. A brit üzletember az F1 látványosabbá tételének szükségességéről is beszélt.
Tárgyalásos közbeszerzést kezdeményezett az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. a jövő évi nukleáris kárfelelősség-biztosítására, a korábbi években a biztosítási díj meghaladta az egymillió eurót - a felhívás a hétfői Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
Budapest — Jóval kevesebb pénzre számíthatnak a devizahitelesek a Kúria döntése nyomán, mint azt remélnék. Ráadásul pénzt nem is kapnának kézhez, az a meglévő hitel tőkeösszegét csökkentené, s ezzel párhuzamosan a későbbi törlesztést is. A Blikk számításai szerint az átlagos devizás a visszajáró összeg ellenére is milliókat veszített a hitelkonstrukción.
Az Estar ESCO kft. Enefi-részvényeket vásárolt a múlt pénteki kereskedésben. Az Estar ESCO az említett napon 8 ezer darab papírt vásárolt 165 forintos egységáron az Equilor Befektetési Zrt-n...
Az Országgyűlés hétfői döntése értelmében a jövőben új feltételek mellett igényelhetnek fejlesztési adókedvezményt beruházásaikhoz a vállalkozások, az időszaki elszámolású ügyletek teljesítési időpontjára vonatkozó szabályok pedig idén július 1-je helyett csak 2015. január 1-jén lépnek hatályba. Elhalasztotta a parlament az üzemanyagok jelölését és ellenőrzését szolgáló rendszer bevezetését is.
A magyarok tavaly optimistán nyilatkoztak a lakás vagy a családi ház felújítása, bővítése kapcsán, de a tervek többsége a háztartások nagy részénél még a jövő zenéje. A többség idén már sokkal óvatosabban fogalmazza meg a terveit.
Az alapvető jogok biztosa túllépte hatáskörét, amikor a mozgóurnás szavazással összefüggésben a választási bizottságok tevékenységét vizsgálta, a biztosnak ugyanis nincs felhatalmazása arra, hogy a hatóságnak nem minősülő választási bizottságok munkájával kapcsolatos ügyeket kivizsgálja - mondta Patyi András, a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) elnöke a testület hétfői ülésén.
Szíria átadta átadta felderített és nyilvántartott vegyifegyverkészletének utolsó szállítmányát is megsemmisítésre a nyugati országok kormányainak - közölte hétfőn a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet
Babos Tímea nem jutott be a 64 közé a wimbledoni nyílt teniszbajnokságon, mivel az első fordulóban három játszmában kikapott a hazai közönség előtt szereplő Naomi Broadytól.
A Max Taxi brand új tulajdonosa benyújtotta a minősítés utáni kérelmet, amelyet a BKK elfogadott - közölte a fuvarszervező cég hétfőn az MTI-vel arra reagálva, hogy a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) visszavonta a Max Taxi előzetes igazolását, amely a működéséhez szükséges.
A lengyel lehallgatási botrány az állam stabilitását fenyegeti - jelentette ki hétfőn Donald Tusk lengyel miniszterelnök, aki hangsúlyozta, nem hajlandó egyetlen munkatársát sem meneszteni az ügy miatt.
A holland válogatott hétfőn 2-0-ra legyőzte a továbbjutását hozzá hasonlóan már korábban bebiztosító chilei csapatot a harmadik fordulóban, így megszerezte az első helyet a brazíliai világbajnokság B csoportjában.
A magyar gazdaság inflációs és külső kockázati mérőszámai alapján bizonyosra vehető, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa kedden újabb 0,10 százalékpontos kamatcsökkentést hajt végre - jósolták a kamatdöntő értekezlet előtt londoni pénzügyi elemzők.
Babos Tímea nem jutott be a 64 közé a wimbledoni nyílt teniszbajnokságon, mivel az első fordulóban három játszmában kikapott a hazai közönség előtt szereplő Naomi Broadytól.
A fideszes Selmeczi Gabriella váltja az egészségügyi államtitkárrá kinevezett Zombor Gábort a parlament népjóléti bizottságának élén - döntött hétfőn egyhangúlag az Országgyűlés, amely arról is határozott, hogy a nemzeti összetartozás bizottságának elnöki posztjára a szintén fideszes Pánczél Károly kerül.
A brit miniszterelnök megnyerte az Európai Tanács elnökének beleegyezését ahhoz, hogy az EU-tagállamok vezetői szavazással döntsenek az Európai Bizottság következő elnökének személyéről - közölte hétfőn a brit kormányfői hivatal szóvivője.
A Fővárosi Törvényszék június 20-án kihirdetett elsőfokú ítéletében elutasította az Energiaklub Szakpolitikai Intézet és Módszertani Központ Egyesület keresetét, amelyet a paksi atomerőmű bővítésével kapcsolatban közérdekű adat kiadása miatt indított a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) ellen - közölte a törvényszék hétfőn az MTI-vel. Az ítélet nem jogerős.
Utolsó napig ki akarja tölteni mandátumát Traian Basescu román államelnök, aki nem kíván lemondani államelnöki tisztségéről azt követően, hogy családját korrupciógyanú érte - erről maga Basescu beszélt hétfőn.
Az első két mérkőzését elveszítő, ezzel gyorsan búcsúzó címvédő spanyol válogatott utolsó, hétfői találkozóján 3-0-ra nyert a már szintén kiesett ausztrál csapat ellen a brazíliai labdarúgó-világbajnokság B csoportjában.
Petro Porosenko ukrán elnök Angela Merkel német kancellár segítségét kérte a kelet-ukrán harcok megoldásához. Közben megszólaltak az oroszbarát szakadárok is a tűzszünetről.Ismét megszólalt Obama és...
Lezárták a kiskunhalasi vasútállomást vasárnap délután, mert az egyik tartálykocsiból sósav szivárgott. Az állomáson lévőket a katasztrófavédők terelték biztos távolba. A veszély megszűntetéséhez még Szegedről is érkeztek vegyvédelmisek. Részletek a videóban.
Az első két mérkőzését elveszítő, ezzel gyorsan búcsúzó címvédő spanyol válogatott utolsó, hétfői találkozóján 3-0-ra nyert a már szintén kiesett ausztrál csapat ellen a brazíliai labdarúgó-világbajnokság B csoportjában.
Elfogták és kórházba vitték a dél-koreai hadsereg katonáját, aki megölte öt őrtársát, hetet pedig megsebesített. A férfi két napja kezdett ámokfutásba az észak-koreai határ közelében. A huszonkét éves őrmester megpróbált végezni magával, miután apja és fivére hiába próbálták rábeszélni arra, hogy adja meg magát.
A holland válogatott 2-0-ra legyőzte a továbbjutását hozzá hasonlóan már korábban bebiztosító chilei csapatot a harmadik fordulóban, így százszázalékos teljesítménnyel szerezte meg az első helyet a brazíliai labdarúgó-világbajnokság B csoportjában.
Ha a parlament kormánypárti többsége megszavazza a paksi atomerőmű bővítéséhez szükséges hitelmegállapodást, akkor az LMP Áder János köztársasági elnökhöz fordul azt kérve, hogy ne írja alá a törvényt.
Az Antarktisz egymillió éves jegéből vett minták vizsgálatát tervezik japán kutatók, hogy annak segítségével következtethessenek a klímaváltozás várható hatásaira - jelentette be hétfőn a japán kormány.
Egy 47 éves anya a veséjét adományozta egy idegennek, petéit egy gyermektelen párnak, és a mája egy részét egy beteg kisfiúnak. Most a tüdejét próbálja eladni.