Az új Polgári Törvénykönyvben változott az üzleti titok definíciója és szabályozása, újfajta szankció is megjelent azokkal szemben, akik azt megsértik. Aki az állammal üzletel, az jó ha tudja: üvegből van a zsebe - mi történik akkor, ha valaki fejében az összes titkunkkal munkahelyet vált?
Legkevesebb tíz szíriai katona életét vesztette az Izrael által hétfőre virradóra végrehajtott légicsapásokban - közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű, londoni székhelyű emigráns szervezet.
Részben a jó kínai makroadatnak köszönhetően a hét első napján visszafogott optimizmus jellemezte az ázsiai befektetőket. Ennek ellenére a nyugat-európai tőzsdéken a pénteki zárószintek körül indult...
Autóvásárláskor több nagy döntést is meg kell hoznia az aktuális vevőnek. A jármű típusa és felszereltsége mellett egy igen fontos tényező a kiválasztott négykerekű színe, melynek – mint most kiderült – komoly jelentősége lehet akkor is, amikor a jövőben szeretnénk túladni újonnan vásárolt autónkon.
Rendkívül fontos, az ország következő évtizedeit - mind energetikai, mind pénzügyi szempontból - is meghatározó törvényjavaslatról szavaznak ma a Parlamentben. A képviselők ugyanis a Paksi Atomerőmű...
A pénzügyi feltételek hiánya miatt a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) visszavonta a Tele 5 Taxi és a Max Taxi előzetes igazolását, amely a működésükhöz szükséges.
A Tele 5 Taxi nem ért egyet a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hétfői döntésével, amellyel visszavonta a társaság működéséhez szükséges előzetes igazolását - mondta Pásztor György ügyvezető igazgató hétfőn az MTI-nek.
Arra kérik a kormányt, hogy még a rendkívüli parlamenti ülés vége előtt terjessze be a parlament elé első törvénymódosítási javaslatát a devizahitelesek érdekében.
Kedden többnyire erősen felhős lesz az ég, csak délután lesz szakadozottabb a felhőzet, és többfelé fordul elő eső, zápor, zivatar, főként az ország középső részén jelentős mennyiségű csapadék is lehullhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden általában 19 és 26 fok között alakul, de az északi, északnyugati tájakon délután hűvösebb lesz.
A nemzetközi sajtó főként a világbajnoki pontversenyben vezető német Nico Rosberg újabb győzelmét taglalta a vasárnapi Forma-1-es Osztrák Nagydíj másnapján.
A Brazíliai Futball Világbajnokság éppen kezd az izgalmasabb szakaszához érni, ami azt jelenti, hogy folyamatosan fokozódik az érdeklődés. Ebben a hónapban nem csak a focidrukkerek, hanem szinte mindenki a dél-amerikai ország felé szegezi tekintetét, akik közül az autógyártók sem kivételek. Az Audi például a legelső brazil autómárkához nyúlt vissza, hogy lázba hozza kicsit a rajongókat.
Autóvásárláskor több nagy döntést is meg kell hoznia az aktuális vevőnek. A jármű típusa és felszereltsége mellett egy igen fontos tényező a kiválasztott négykerekű színe, melynek – mint most kiderült – komoly jelentősége lehet akkor is, amikor a jövőben szeretnénk túladni újonnan vásárolt autónkon.
Az emelt, kissé kicicomázott és néhány műanyag védőelemmel, vagy netalántán még alvázvédelemmel is ellátott kombi modellek népszerűsége kicsit sem csökkent az elmúlt időszakban, így nem csoda, hogy mind a mai napig számos gyártó veszi elő a bevált receptet. A kategória megalkotója emlékeink szerint a Volvo volt a V70 Cross Country-val, kicsit több mint 15 évvel ezelőtt, de ma is számos hasonló…
A Gazdasági Versenyhivatal megállapította, hogy négy forgalmazó jogsértést követett el, amikor a piackutatás kereteit felhasználva máshonnan be nem szerezhető adatokat osztott meg egymással. A négyből három céget büntettek meg, a negyedik segíthetett a felderítésben.