A kolbászmérgezésként ismert botulizmus veszélyére figyelmeztet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), eddig négyen betegedtek meg. A hatóság egy kistermelő tevékenységét azonnali hatállyal felfüggesztette, termékeit begyűjtik.
Legyen a cégeknek haszna, de aki a közösből veszi ki, az elégedjen meg a tisztességes haszonnal - ezt Lukács Zoltán mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. Az MSZP frakcióvezető-helyettese szerint a Simicska-cégbirodalom az utóbbi években minden állami beruházást megnyer, és az átlagos 4-6 százalékos profit helyett esetenként 20 százalékos profitot realizált.
A Tolna megyei Területi Operatív Program kérdőíves felmérésében részt vett vállalkozások kétharmada tervez beruházást és növelné a foglalkoztattak számát az elkövetkező három évben - derül ki a programot ismertető dokumentumból.
A férfi kézilabda Bajnokok Ligájában az MKB-MVM Veszprém és a Pick Szeged, a női BL-ben pedig a címvédő Győri Audi ETO KC főtáblás, ugyanakkor az FTC-Rail Cargo Hungaria női csapata selejtezőt vív majd.
Csak úgy nevezik „a női Hannibal Lecter” azt a francia nyugdíjast, aki brutálisan végzett férjével. Az idős asszonyt jelenleg pszichiátrián kezelik, hogy hamarosan bíróság elé tudják állítani.
A kolbászmérgezésként ismert botulizmus veszélyére figyelmeztet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), eddig négyen betegedtek meg. A hatóság egy kistermelő tevékenységét azonnali hatállyal felfüggesztette, termékeit begyűjtik.
A Groupama Garancia Biztosító kutatása szerint a magyar lakosság több mint fele úgy gondolja, hogy nincsenek felesleges kiadásai, így nincs lehetősége az előgondoskodásra. A biztosító GfK Hungária...
Válogatottszinten az is felettébb ritka, ha testvérek egy csapatban szerepelnek, az még inkább, ha egymás ellen. Jerome és Kevin-Prince Boateng ma a német–ghánai vb-meccsen néz farkasszemet.
A belga labdarúgó-válogatott az orosz csapat ellen kiharcolhatja a továbbjutást a brazíliai világbajnokság H csoportjának vasárnapi második fordulójában, melynek során Algéria a versenyben maradásért küzd a dél-koreaiakkal.
Budapest - A levegőbe leadott lövésekkel fékezték meg a rájuk támadó külföldi árusokat biztonsági őrök egy Mosonmagyaróvárhoz közeli benzinkútnál - közölte a Győr-Moson Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság szombaton a rendőrség honlapján.
A levegőbe leadott lövésekkel fékezték meg a rájuk támadó külföldi árusokat biztonsági őrök egy Mosonmagyaróvárhoz közeli benzinkútnál - közölte a Győr-Moson Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság szombaton a rendőrség honlapján.
Új digitális tananyagokkal képzik szeptembertől az informatikus hallgatókat az ELTE-n, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen (PPKE) és a Műegyetemen (BME).
Kötelező a vízszünet a labdarúgó-világbajnokság mérkőzésein, ha a hőmérséklet eléri a 32 Celsius-fokot - döntött pénteken egy brazíliai munkajogi bíróság.
Önálló karakter, és vissza a gyökerekhez. Politikusnyelven így mondják, magyarul minden bizonnyal ez azt jelenti, hogy szakít egymással a két szervezet.
Nem sokkal halála előtt egy amerikai írónak mesélt élete szenvedéseiről Peaches Geldof. A lány elmondta, érzi, hogy úgy fog meghalni, ahogy édesanyja. Sajnos nem is tudott tenni végzete ellen.
Önálló karakter kialakítására törekszenek az Együtt - a Korszakváltók Pártja szombati, budapesti taggyűlésének részvevői. Erről Juhász Péter társelnök beszélt újságíróknak a tisztújítással és szervezetátalakítással foglalkozó rendezvény szünetében.
Az olimpiai harmadik, kétszeres Európa-bajnok Csernoviczki Éva második sikerével bejutott az elődöntőbe a Papp László Arénában zajló Budapest Grand Prix nyitónapján.
Önálló karakter kialakítására törekszenek az Együtt - a Korszakváltók Pártja szombati taggyűlésének résztvevői. Erről Juhász Péter társelnök beszélt újságíróknak a tisztújítással és szervezetátalakítással foglalkozó rendezvény szünetében. Közben a Magyar Szolidaritás Mozgalom közleményben jelezte, visszatérne a gyökereihez.
Az amerikai gazdaság önfenntartó módon is képes a növekedésre, ezért a jegybank szerepét betöltő Fed a jövő év második felében már kamatot emelhet - vélekedtek elemzők.
A magyar lakosság több mint fele úgy gondolja, hogy nincsenek felesleges kiadásai, így nincs lehetősége az előgondoskodásra - derül ki egy friss felmérésből.
A portugálok az amerikaiakkal csapnak össze a brazíliai labdarúgó-világbajnokság vasárnapi játéknapján a G csoportban, s előbbi együttesnél abban bíznak, hogy világsztárjuk, Cristiano Ronaldo egészségesen lép majd pályára.
Meg akarja nyerni a választást a Jobbik 2018-ban, az őszi önkormányzati választásokon pedig az a cél, hogy a párt települési szinten is bebiztosítsa második helyét - jelentette ki Vona Gábor elnök a párt XI. tisztújító kongresszusán szombaton Budapesten.