A favoritok között számon tartott argentin válogatott szombaton Lionel Messi hosszabbításban szerzett góljával 1-0-ra legyőzte az iráni csapatot a brazíliai labdarúgó-világbajnokság F csoportjának második fordulójában, így biztosította helyét a nyolcaddöntőben.
Néhányaknak megmosolyogtató lehet, de azzal, hogy az elmúlt két évben lemondtam a testiségről, lényegesen tisztábban látom a párkapcsolatok rákfenéit. Különös, hogy gyakran a frontvonaltól visszavonulva, kívülállóként ébredünk összefüggésekre. Az önmegtartóztatás hónapjaiban végre megértettem, mi okozta egykori kudarcaimat.
A bosnyák szakvezető, Safet Susic is szerkezetváltáson gondolkodik, könnyen lehet, hogy az Argentína ellen látott 4-5-1-es felállás helyett Nigéria ellen a 4-4-2-t választja.
Magyar-lengyel párharcokat hozott az európai szövetség nyíltvízi úszó Európa Kupa-sorozatának második, balatonfüredi versenye: a férfiaknál Gyurta Gergely győzött Mateusz Szawrymowicz előtt.
Amennyiben teljesen nyilvánvaló, hogy egy anyának egészségkárosult, fogyatékos gyermeke született, a törvénynek engedélyeznie kellene, hogy az orvosok a szülők engedélye nélkül az újszülött életének befejezéséről döntsenek - állítja Miroslav Mitlöhner, a Hradec Králové-i egyetem mellett működő szociális intézet igazgatója, a munkaügyi és népjóléti miniszter tudományos tanácsának tagja egy…
Autóbusz és személyautó ütközött össze szombaton Heves megyében, a 25-ös főúton, Borsodnádasd és Szentdomonkos között, a balesetben az első információk szerint senki sem sérült meg.
Zalaszentmihály és Búcsúszentlászló között, egy sorompóval nem védett, de táblával jelölt útátjáróban szombaton egy traktor pótkocsijával ütközött egy személyvonat.
A német válogatott szombaton rendkívül izgalmas mérkőzésen 2-2-es döntetlent játszott a ghánai csapattal a brazíliai labdarúgó-világbajnokság G csoportjának második fordulójában.
A német válogatott szombaton rendkívül izgalmas mérkőzésen 2-2-es döntetlent játszott a ghánai csapattal a brazíliai labdarúgó-világbajnokság G csoportjának második fordulójában.
Nem kell ide politika: egy jól sikerült mérkőzés és a korábban komolyan bírált, vagy épp nem is "ismert" országért szorít a világ - Irán és Ghána ma este sok szimpatizánst szerzett.