A Mol-csoport megerősítette oroszországi növekedési stratégiáját a World Petroleum Congress (WPC) XXI. moszkvai kongresszusán, ahol a csoport vezérigazgatója, Molnár József hangsúlyozta: további befektetési lehetőségeket keresnek Oroszországban.
A nagyszámú felszámolás ellenére nem szűkül a cégvilág, az elmúlt egy év során is több mint kétszer annyi cég kapott működési engedélyt Magyarországon, mint ahányat felszámoltak - mutat rá a feketelista.hu portál.
Beigazolódott, amit a tesztelésünkkor Berki Krisztián, az Édes élet sztárja megállapított: a Brazuca is megtréfálja a kapusokat. Távoli bombákkal nehéz helyzetbe lehet őket hozni.
Mintegy 75 amerikai kutató kerülhetett kapcsolatban élő lépfenebaktérium-törzsekkel atlantai laboratóriumokban - közölte csütörtökön az amerikai járványügyi központ (CDCP).
Schiffer András szerint nem csak a bankok, de a 2010 előtti kormányok is felelősek a devizahitelek miatt kialakult helyzetért. Az LMP frakcióvezetője azt mondta: a bajba került hitelesek az elmúlt években sem kaptak hathatós segítséget. Rogán Antal szerint igazságos törvénnyel készülnek segíteni a devizahiteleseknek. A Fidesz frakcióvezetője azt mondta: amit a bankok tisztességtelenül elvettek az…
Hiába szűntek meg cégek tízezrei az elmúlt 5 évben, ha mindeközben több százezer újat alapítottak Magyarországon. Az utóbbi két évben lassul az ütem, kevesebb az alapítás és a megszűnés is, a magyar cégvilág azonban még így is igencsak torz képet mutat.
Mérlegeli az Alkotmányvédelmi Hivatal, hogy nyilvánossá tegyék Vona Gábor Jobbik-elnök és a párt EP-képviselőjének, Kovács Bélának a nemzetbiztonsági bizottsági meghallgatásáról készült jegyzőkönyvet.
Mintegy 75 amerikai kutató kerülhetett kapcsolatban élő lépfenebaktérium-törzsekkel atlantai laboratóriumokban - közölte csütörtökön az amerikai járványügyi központ (CDCP).
Demcsák Zsuzsa a TV2 egyik műsorában óva intette a lányokat attól, hogy túl hamar elkötelezzék magukat. A Bors utánajárt, miért védelmezi a fiatal hölgyeket az egybekeléstől.
Heves esőzés következtében víz öntötte el csütörtök este a bolgár tengerparton fekvő Várna városát, a rendőrség szerint emiatt legalább tíz ember meghalt, köztük egy ötéves gyerek.
A képviselőházi elnökség utáni második legfontosabb tisztséget eddig Eric Cantor töltötte be. Cantor lemondott, miután a republikánusok virginiai előválasztásán hatalmas meglepetésre vereséget szenvedett az ultrakonzervatív Tea Party mozgalom támogatta kihívójától.
Nagyot esett tegnap a zárás utáni kereskedésben az Oracle árfolyama azt követően, hogy társaság közzétette negyedéves számait. A bevételek növekedése ellenére a nyeresége csökkent és az elemzői...
Daniel Rye Ottosent tavaly május 17-én rabolták el. A fotós a szíriai fegyveres konfliktusról és a helyi lakosok, kiváltképpen a gyerekek és családtagjaik életéről készített fotókat - tájékoztatott a külügyminisztérium útján a túsz családja.
A görög válogatott több mint egy félidőt emberhátrányban futballozva gól nélküli döntetlent játszott a japán csapattal a brazíliai labdarúgó-világbajnokság C csoportjának második fordulójában.
Nagyra vagyunk ezzel a mi internetünkkel meg a fejlett bankrendszerünkkel, de ha pénzt kell átutalni, Kenya, Gabon, Tanzánia, Pakisztán vagy Mongólia lakosait sem kell félteni. Sőt, nekik még könnyebb is az ilyesmi, írnak egy szöveges üzenetet, és meg is van. Világszerte hódít a mobilpénz.
Nem három, hanem két személygépkocsi karambolozott Kecskeméten péntek reggel, a balesetben heten megsérültek - pontosította korábbi információját a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-nek.
Összesen 47 új villamos érkezhet jövő tavaszra a fővárosba, őszre pedig akár forgalomba is állhatnak - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-vel.
Felgyújtották F. Krisztina sírhelyét. A nőt korábbi szerelme, a 45 éves C. Zoltán megfojtotta, majd holttestét bebetonozta tárnoki családi háza pincéjének aljzatába.
A magyar gázellátás nincs veszélyben - mondta az InfoRádiónak az Erste olajipari elemzője. Elegendő tartalékok vannak a tárolókban, az adatok alapján nem csapolják meg az ukránok a Magyarországra irányuló orosz gázszállítmányokat - hangsúlyozta Pletser Tamás.