A június 4-i rendezvény programjai ezúttal is a kultúra határon átívelő egysége, illetve az anyaországi és a külhoni magyarság kapcsolatainak erősítése köré épülnek fel.
Az indiai Apollo Tyres gumigyár Magyarországot választotta Szlovákia helyett kelet-európai beruházása helyszínéül, ezzel 1200 munkahely jöhet létre - írja a magyar gépjárműgyártók és beszállítók honlapja, az autopro.hu szakportál szlovák lapinformációkra hivatkozva.
Hamarosan a boltokba kerül az Ulpius Kiadó új sportkönyve, amelynek főhőse Széles Sándor. Az a botrányoktól övezett úszóedző, aki olimpiai és világbajnokot faragott Gyurta Daniból. Ebből a könyvből adunk folytatásokban ízelítőt.
Tizennyolc német és magyar szakképesítés összehasonlítását, programfejlesztést, komplex tanári felkészítő programot követően pilot képzés keretében félezer diák tanulhat a német duális szakképzési modell szerint a Nemzeti Munkaügyi Hivatal és a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara közös projektjében.
A GKI Gazdaságkutató Zrt. előrejelzése szerint idén az állam kiterjedt szerepvállalása révén a korábban becsültnél lényegesen gyorsabb lehet a növekedés és alacsonyabb az áremelkedés. Az intézet ugyanakkor hozzáteszi, hogy a jó idei eredmények nagyrészt fenntarthatatlanok.
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az elmúlt 8 hónapban több mint 7 ezer alkalommal ellenőrizte, hogy betartják-e a taxisok az előírásokat - írja a Világgazdaság hétfői számában.
Jelentősen emelkedtek a részvényárak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az elmúlt héten, a forgalom viszont 4 milliárd forinttal csökkent az előző héthez képest. A tőzsde részvényindexe, a BUX egy hét alatt 1,98 százalékkal 373,8 ponttal emelkedett, pénteken záráskor 19 264,42 ponton állt. A heti forgalom 49,8 milliárd forintra esett az előző heti 53,4 milliárd forinthoz képest.
Átmeneti a magas hiány, tartható a költségvetés - nyugtatta a 2014-es költségvetésért aggódókat a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára a Magyar Nemzetnek nyilatkozva. A lapnak adott...
Gondolkodik és játszik. Játszva gondolkodik. Ami másnak dzsungel, neki oázis. A sokféleségben, a soha meg nem állásban, az állandó továbblépésben időz, félelmet nem okoz neki más, csak a régi gondolatok megcsontosodása. A befejezetlenség számára nem hiány, hanem szabadság. Hankiss Elemért legújabb könyvének megjelenése előtt kérdeztük.
A hatóság kiadta Welsz Tamás holttestét a gyászoló hozzátartozóknak, s egyben kézbesítették a végleges orvos szakértői jelentést is, amelyben egyértelműen a férfi öngyilkosságát állapították meg- írja a Blikk.
A Szolnok remek hajrával legyőzte a vendég Atomerőműt a férfi kosárlabda NB I döntőjében, az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharc vasárnapi nyitányán.
Kilenc évig rejtegette kisfiát H. Ottó, a férfit azonban nem ezért, hanem 42 rendbeli csalásért helyezték előzetes letartóztatásba. Ügyvédje szerint hamarosan szabadulhat.
Minden eddiginél erősebb Külügyminisztérium jött létre, amelyben a "profilfrissítés" eredményeként a külgazdaság egyre jelentősebb szerephez jut - mondta Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter, leendő külügyminiszter a Kossuth rádió 180 perc című műsorában hétfőn.
Távozik posztjáról Kovács Zoltán, aki tizenegy hónapig volt az első osztályú diósgyőri labdarúgócsapat, a DVTK sportigazgatója - írta az Észak-Magyarország hétfőn.
A Kúria keddre tűzte ki a devizahitel-szerződésben előírt árfolyamréssel kapcsolatos Kásler kontra OTP perben a tárgyalást, amelyen döntés is várható. Kásler Árpád és felesége 2008-as jelzálog...
Távozik posztjáról Kovács Zoltán, aki tizenegy hónapig volt az első osztályú diósgyőri labdarúgócsapat, a DVTK sportigazgatója - írta az Észak-Magyarország hétfőn.
A GKI Gazdaságkutató Zrt. előrejelzése szerint idén az állam kiterjedt szerepvállalása révén a korábban becsültnél lényegesen gyorsabb lesz a növekedés, s alacsonyabb az áremelkedés.
A GKI Gazdaságkutató Zrt. előrejelzése szerint idén az állam kiterjedt szerepvállalása révén a korábban becsültnél lényegesen gyorsabb lesz a növekedés, s alacsonyabb az áremelkedés. Az európai összehasonlításban is jó idei eredmények azonban nagyrészt fenntarthatatlanok. A GKI már azt számolgatja, a deficit miatt hogyan fizet rá a végén a lakosság.