Az Európai Unió versenyképessé tételéről, a gazdasági növekedésről és a munkahelyteremtésről tárgyalt Orbán Viktor kormányfő Athénban hétfőn, amikor hivatalában meglátogatta az EU soros elnökségét betöltő Görögország miniszterelnökét, Antonisz Szamaraszt - közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője az MTI-vel.
Tóbiás József most alkalmasabb arra, hogy az MSZP következő elnöke legyen – mondta Botka László a 168 Órának adott és csütörtökön megjelenő interjújában.
A játékkereskedelem sokkal szezonálisabb, mint a legtöbb ágazat, a szélsőséges forgalomingadozást a kereskedők akciókkal, illetve új játékokkal próbálják kiegyensúlyozni - közölte a játékok importjával és eladásával foglalkozó Formatex Kft.
Csökkenő jegyárakra, a légi árufuvarozás díjainak csökkenésére és a tavalyinál 5,9 százalékkal több, 3,3 milliárd utasra számít a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) 2014-ben.
Megismételte Kovács Béla jobbikos EP-képviselő hétfőn azon nyilatkozatát, miszerint sem hazai, sem külföldi titkosszolgálatnak nem dolgozott, nem kapott tőlük megbízást, feladatot, sem anyagi vagy egyéb juttatást.
Az MSZP azt kéri Áder János köztársasági elnöktől, hogy ne írja alá a „Budapestet szétverő” önkormányzati választási törvényt és forduljon előzetes normakontrollért az Ab-hoz.
Májusban 8464 ingatlan kelt el Magyarországon, a Duna House ingatlan franchise hálózat becslése szerint, utoljára ilyen forgalom 2011-2012 fordulóján, a végtörlesztések miatti eladásoknál volt.
Kedden már csak helyenként lehet zápor, a nyugati és a keleti határszélen néhol zivatar is előfordulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 20 és 25 fok között alakul.
Pénteken hajtja végre a magyar államadós-kockázati osztályzat idei első felülvizsgálatát a Fitch Ratings. Magyarország egyelőre befektetésre nem ajánlott, BB+ besorolással rendelkezik, stabil...
A hagyományoknak megfelelően a Szent Korona Cukrászda ad otthont az Év fagylaltja versenynek Soltvadkerten, ahol hétfőn több mint félszáz fagylalt közül választja ki a győztest a zsűri.
Szinte egész nap vették a papírokat az európai tőzsdéken, azonban a délután közzétett, várttól elmaradó ISM feldolgozóipari adatra kisebb eladói hullám jelent meg, mely a korábban felülteljesítő...
Az államigazgatás semmilyen listát nem készít azokról a szervezetekről, amelyek a norvég alapokból támogatást kapnak, sem pedig azokról az emberekről, akik ebben a folyamatban részt vettek - közölte a Miniszterelnökség fejlesztési sajtóosztálya hétfőn az MTI-vel.
A játékkereskedelem sokkal szezonálisabb, mint a legtöbb ágazat, a szélsőséges forgalomingadozást a kereskedők akciókkal, illetve új játékokkal próbálják kiegyensúlyozni - közölte a játékok importjával és eladásával foglalkozó Formatex Kft.
Az 51. számú főút egy 24 kilométeres, valamint a 57. számú főút egy 7 kilométeres szakaszának felújítási közbeszerzési eredményét hirdette ki a hétfői Közbeszerzési Értesítőben a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF).
Nem lesz könnyű dolga az új spanyol uralkodónak, hiszen a belpolitikai és gazdasági problémák mellett várhatóan ismét felmerül az államrend megváltoztatásának lehetősége is - nyilatkozta Éltető Andrea, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) kutatója hétfőn az MTI-nek.
Elsősorban a finnekkel és dánokkal szemben tapasztalt hibák kijavítása a cél szerdán és szombaton az albánok, illetve kazahok elleni barátságos mérkőzésen.
A német kancellár szerint nem kell feltétlenül teljes egyetértés az uniós tagországok vezetőinek körében ahhoz, hogy Jean-Claude Junckert jelöljék az Európai Bizottság elnökének, ugyanakkor meg kell őrizni Nagy-Britannia uniós tagságát.
Miközben a Lanxess Arenában már a díszleteket bontották, és takarítók dolgoztak a lelátókon, mintegy kétszáz veszprémi szurkoló nem mozdult a csarnok bejárata elől.
Az államigazgatás semmilyen listát nem készít azokról a szervezetekről, amelyek a norvég alapokból támogatást kapnak, sem pedig azokról az emberekről, akik ebben a folyamatban részt vettek - közölte a Miniszterelnökség fejlesztési sajtóosztálya hétfőn az MTI-vel.
Sok száz palack aszúeszenciát loptak el a tokaj-hegyaljai Mádon egy szőlőfeldolgozóból még május 10-én. A tolvajokat elfogták, a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte őket - tájékoztatta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense hétfőn az MTI-vel.
Az államigazgatás semmilyen listát nem készít azokról a szervezetekről, amelyek a norvég alapokból támogatást kapnak, sem pedig azokról az emberekről, akik ebben a folyamatban részt vettek - közölte a Miniszterelnökség fejlesztési sajtóosztálya hétfőn az MTI-vel.
Várhatóan még ebben az évben elfogadják az új bírói etikai kódexet, amely egyfajta "kis tízparancsolat" lesz: rögzíti, mit szabad és mit nem szabad a bírónak - mondta az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke hétfőn Debrecenben.
Helyszíni jelentések szerint szakadárok véletlenül eltalálták egy lövedékkel a kelet-ukrajnai Luhanszk város megyei adminisztrációs épületét hétfőn, amelyet egyébként ők tartanak megszállva.