Ismeretlenek hétfőn felgyújtottak több keresztény tulajdonú üzletet Felső-Egyiptomban, órákkal egy kopt fiatal elleni per kezdete előtt, amelyet azért indítottak, mert állítólag becsmérelte az iszlám vallást - jelentették egyiptomi sajtóforrások.
2014. május 29. valószínűleg piros betűs napként kerül majd be a magyar elektromos autózás nagykönyvébe: ezen a napon alakult meg a Magyar Villanyautó Klub Egyesület, amely a villanyautóval már rendelkező autótulajdonosokat és a téma iránt elkötelezett, a zéró emissziós autózás érdekében tenni akaró magánszemélyeket kívánja tömöríteni.
Az 51. számú főút egy 24 kilométeres, valamint a 57. számú főút egy 7 kilométeres szakaszának felújítási közbeszerzési eredményét hirdette ki a hétfői Közbeszerzési Értesítőben a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF).
A nyolcaddöntőben aratott sikere után egymással találkozik a nyolc között a tavalyi finálé két résztvevője, Rafael Nadal és David Ferrer a francia nyílt teniszbajnokságon.
Megismételte Kovács Béla jobbikos EP-képviselő azon nyilatkozatát, miszerint sem hazai, sem külföldi titkosszolgálatnak nem volt tagja, nem kapott tőlük megbízást, feladatot, sem anyagi vagy egyéb juttatást.
Lewis Hamilton igencsak szeret csapattársa, Nico Rosberg tollaival ékeskedni – legalábbis erről nyilatkozott a minap Dino Chiesa, aki annak idején azt a gokartcsapatot irányította, ahol a két versenyző még az ezredforduló idején versenyzett. Tovább »
Gyöngyösi Levente Istvánffy Benedek-díjat, Pozsár Máté Orszáczky-díjat vehetett át a Magyar Zeneszerzők Egyesületétől egy-egy tavaly bemutatott művéért - tudatta az MTI-vel Hollós Máté, az egyesület elnöke.
Az idén két estén, augusztus 8-án és 9-én rendezik meg a Budavári Palotakoncert - Operett a Duna fölött című eseményt, amelyen népszerű művek hangzanak el a budai Vár Oroszlános udvarán az operettszínház művészeinek előadásában.
Csökkenti bruttó 2 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., a benziné nem változik - értesült piaci forrásokból hétfőn az MTI.
Monaco uralkodójának, Albert hercegnek ugyan már nem lesz ez az első gyereke, ám óriási különbség, hogy a születendő baba az első, hivatalos, házasságban fogant utód, aki egyszer majd követheti a trónon.
Letizia Ortiz Rocasolano személyében egy taxisofőr unokája, korábbi televíziós újságírónő lesz Spanyolország új királynéja, aki modern stílusával és bájával a spanyol uralkodóház új csillaga lehet.
Börtönbe vonult hétfőn Uli Hoeness, a Bayern München német labdarúgó egyesület volt elnöke, akit adókerülés miatt három és fél év letöltendő börtönbüntetésre ítéltek.
A nemzetközi tanulmányok szakon tanuló egyetemistáknak a 2015/2016-os őszi tanévtől két nyelvvizsga kell majd a diploma megszerzéséhez. Alapképzésben középfokú, a mesterképzésben felsőfokú nyelvvizsgára lesz szükség, az egyik pedig szakirányú papír kell, hogy legyen. A változások felmenő rendszerben, a 2015-ös tanévtől beiratkozókat érintik majd - mondta el az InfoRádiónak Klinghammer István…
Legalább ötven ember vesztette életét hétvégén a felkelők rakétatámadásaiban Aleppónak a kormányerők uralta részén - közölték ellenzéki szervezetek hétfőn, a szíriai választások előtt egy nappal.
Június végéig kell megválasztani a helyi és a megyei tisztségviselőket az MSZP szervezeteinek, július 1-je után derül ki, hogy ki lehet hivatalosan is pártelnökjelölt. Erről Szabó Vilmos, az MSZP kongresszusi jelölőbizottságának elnöke beszélt hétfőn az MTI-nek.
A Generali Biztosítási és Bankár Kupát 2014. május 31-én és június 1-jén rendezték meg Balatonkenesén. A legnagyobb hagyományokra visszatekintő szakági regattát a Generali Bankár Kupát immáron 18.,...
Több ponton is alaptörvény-ellenes a választási törvény legújabb módosításáról szóló kormánypárti javaslat, mondta az ATV Start-ban László Róbert választási szakértő.
Debrecen — Bajnokcsapat tagjának érezhette magát a Blikk három nyertese: Kanócz Richárd (33), Burján Péter (24) és Máró Bálint (13) együtt edzhetett a Debrecen együttesével. A három szerencsés lapunk és az NB I-es klub közös játékán nyerte a nem mindennapi lehetőséget.
A mai ülésen módosította a parlament a Házszabályt, így mostantól a levezető elnök is szavazhat a T. Ház elé kerülő javaslatokról a plenáris üléseken, ezzel pedig biztosított lesz a kormánypárti...
A vasárnap kiszivárgott híreknek megfelelően L. Simon László fideszes parlamenti képviselő benyújtotta a parlamentnek a reklámadóról szóló törvényjavaslatot. Jelzésértékű, hogy az új kormány első...
Másodszor rontott idén a Nemzetközi Légiközlekedési Szövetség (IATA) az iparág éves profitjára vonatkozó prognózisán. Már közel 2 milliárd dollárral vár kevesebb nettó eredményt 2014-re a testület,...
A német kancellár szerint nem kell feltétlenül teljes egyetértés az uniós tagországok vezetőinek körében ahhoz, hogy Jean-Claude Junckert jelöljék az Európai Bizottság elnökének, ugyanakkor meg kell...
Csökkenti bruttó 2 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., a benziné nem változik - értesült piaci forrásokból hétfőn az MTI.
Kedvezőbb arcát mutatja felénk ezen a héten az Ikrek, így lehetőségünk lesz rendezetlen ügyeinket lezárni, sőt a szerencsések némi pluszbevételhez is jutnak. Demeter Mónika asztrológus számította ki, mi vár ránk a következő napokban.
Üdvözölte a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) hétfőn, hogy Irán nagyobb nyitottságot mutat vitatott nukleáris programjával kapcsolatban. Egyúttal azonban azt is egyértelművé tette az ügynökség, hogy még nem sikerült maradéktalanul eloszlatni a programmal kapcsolatos aggodalmakat.
Kedden a budapesti Rácskertben levetítik a közelmúltban Siófokon megrendezett 60. Országos Függetlenfilm Fesztivál díjnyertes alkotásait - tájékoztatta Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ) az MTI-t hétfőn.