A Mercedes-Benz folytatja újdonságdömpingjét és hamarosan lerántja a leplet a CLS és a CLS Shooting Brake frissített verziójáról. Az új modellek a márka aktuális tudását kapják meg néhány új hajtáslánccal karöltve.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal az Észak-alföldi Régió három térségében, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében kiemelt figyelmet fordít a magánorvosok ellenőrzésére, írja a vg.hu.
Ahogyan azt már velünk is megosztotta Genfben Carsten Pries – a BMW M és Individual részlegének vezetője -, most a nemzetközi sajtóban is úgy nyilatkozott, hogy az M GmbH egyértelmű célja, hogy autói sportosabbak legyenek, ám nem a teljesítmény végletekig hajszolásának, hanem sokkal inkább a súly folyamatos csökkentésének eszközével.
Tegnap nagy volt az izgalom a devizapiacon is, a devizahitelesek ügyében azonban csak ősszel rukkol elő megoldási javaslattal a kormány, a forintnak így új iránymutatás után kell néznie. Szerencsére ott van a magyar alapkamat kérdése és az amerikai pénznyomda és alapkamat örök gumicsontja, amin simán elrágódhatunk az uborkaszezonban - és a világban is van elég baj, ami miatt lehet aggódni.
Itt az egyik: csirkés bulgursaláta Elkészítési idő: 30 perc Hozzávalók (1 főre): • 1 deci bulgur • 2 deci alaplé • csipet só • 1 kaliforniai paprika • fél cukkini • 1 kisebb hagyma • fél lime leve • őrölt kömény • 1 csirkemell • víz • olívaolaj 1. Az alaplevet forrald fel és add hozzá a bulgurt. Forrald egyszer össze, majd a tűzről levéve, fedő alatt hagyd megpuhulni. Amíg…
Eredménytelenül zárult a Gulliver Kft. tavaly indult csődeljárása, a bíróság megállapította a cég fizetésképtelenségét és elrendelte a felszámolását, a hitelezői igények feldolgozása folyamatban van - közölte a Duna Libra Zrt. kijelölt felszámolóbiztosa az MTI érdeklődésére kedden.
Hatalmas nevetésbe fulladt egy vizsga az egyik elit londoni egyetemen – a tanárok ugyanis a megoldással együtt osztották ki a teszteket a diákoknak, és csak utólag jöttek rá a kapitális bakira.
Letette az esküt - kormánya tagjaival együtt - kedden Ibráhim Mahlab új egyiptomi miniszterelnök. A harmincnégy miniszter közül tizennégyet újonnan neveztek ki.
Az angol fogadóirodák szakértelmét kár lenne megkérdőjelezni... Ha pedig így van, érdemes figyelni a ma délután hat órától bemutatkozó belga válogatottra, amely az oddsmesterek szerint a torna ötödik legnagyobb esélyese a brazil, az argentin, a német és a spanyol csapat mögött. (Kicsit rosszmájú megjegyzés: a spanyoloknak a vb előtti formáját kalkulálták...)
Eredménytelenül zárult a Gulliver Kft. tavaly indult csődeljárása, a bíróság megállapította a cég fizetésképtelenségét és elrendelte a felszámolását, a hitelezői igények feldolgozása folyamatban van - közölte a Duna Libra Zrt. kijelölt felszámolóbiztosa az MTI érdeklődésére kedden.
Egy betörés miatt tucatnyi ember meglincselt egy roma fiút Párizs közelében, egy lakótelepen, az áldozat kómába esett - közölték kedden rendőrségi források.
Két éve megállapodtak, hogy 2500 forintért szexelnek. A nő 5000-t kért, de a férfinál nem volt annyi. Előkerült egy telefon, mire az ijedt férfi az öthónapos terhes nő mellébe szúrta a bicskáját. Most 10 évet kapott jogerősen.
New York – Püfölni kezdte egymást néhány szurkoló a New York Mets baseball csapat vesztes meccse után, miközben a színpadon 50 Cent rappelt. Az eseményt videóra vették.
Váratlanul és meredeken csökkent Németországban a ZEW gazdasági várakozásokat tükröző hangulatindexe - közölte kedden a mannheimi ZEW (Zentrum für Europäische Wirtschaftsforschung GmbH) gazdaságkutató intézet.
A Demokratikus Koalíció (DK) levélben kéri Neelie Kroest, az Európai Bizottság digitális területért felelős uniós biztosát, hogy indítson átfogó vizsgálatot a magyar sajtószabadság ügyében – jelentette be az ellenzéki párt ügyvezető alelnöke kedden Budapesten.
Igazán csúnya, és egyáltalán nem futballpályára illő jelenetnek lehettünk szemtanúi a tegnapi portugál-német meccsen. Raul Meireles, a Fenerbahce középpályása bemutatott a játékvezetőnek, miután az kiállította Pepét!
A címvédő orosz Jelena Vesznyina továbbjutott, az első helyen kiemelt, 2008-as győztes lengyel Agnieszka Radwanska azonban nagy meglepetésre kikapott az Eastbourne-ben zajló füves pályás tenisztorna női versenyének nyitófordulójában.
Kifejezetten erős kereslettel szembesült az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) a mai, 3 hónapos diszkontkincstárjegyek aukcióján. Az adósságkezelő ennek ellenére az elmúlt hetekhez hasonlóan már csak...
Jogerősen tíz év börtönbüntetéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla kedden azt a városföldi férfit, aki 2012 őszén meggyilkolt egy várandós prostituáltat.
A hungarikum mozgalom sikerre ítélt vállalkozás, mivel a legtöbb magyar ember szeretné a környezetében összegyűjteni és megőrizni azokat az értékeket, amelyek a magyar nemzet önazonosságának hordozói - jelentette ki a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára
Az álláskeresőknek visszajelzésekre van igénye, mert így éreznek kapcsolatot az álláshirdetőkkel. A cégeknek is érdemes ebbe egy kis energiát, munkát fektetni, mert komoly reputációs károkat lehet elszenvedni enélkül. De nem mindegy, milyen az a visszajelzés, írja jobangel a HR Blogon.
Mit tegyen a kamasz a hirtelen jött szabadsággal, teszi fel a kérdést a kamaszpanasz.hu. Ha már túl idős a táborozáshoz és szeretne pénzt keresni, érdemes kipróbálni a diákmunkát.
Jó napja volt azoknak, akik kilátogattak a brazil válogatott vasárnapi edzésére, hiszen a játékosokat jó hangulatban találták: sok közös fotó és aláírt ereklye lett a nap eredménye a szurkolók számára.
Ma már tudjuk, hogy a szándékosan megölt vagy egyszerűen csak magukra hagyott újszülöttek általában titkolt terhességből születnek. A magyar állam sajnos képtelen ellátni a feladatát, akár felvilágosításról, akár terhesgondozásról, akár anonim szülésről lenne szó.
Mondjuk van abban valami bájos, hogy a hungarikumügyi államtitkár dicséri a hungarikumokat. V. Németh Zsolt kígyóként önnön farkába harapó logikájában a hungarikumok sikerét mi sem jelzi jobban, mint a tény, hogy személyében már külön államtitkára is van a hungarikumoknak. Most … Folytatás
Az ügyészség több helyen is talált olyan, Welsz Tamáshoz köthető páncélszekrényeket, „iratmegőrzőket”, amelyekről látatlanban nem tudható, hogy vajon a néhai Welsz Tamás vagy Simon Gábor ügyével kapcsolatban rejtenek bizonyítékokat – írta meg keddi számában pontosan meg nem nevezett forrásból származó értesülését a Népszabadság, amely szerint a múlt héten is voltak „trezornyitások”