2014. június 17. kedd

jún. 17
9:21
MINImális élmény – megérkezett a 75 lóerős alap MINI (Auto Pult)
75 lóerő egy alig 3,8 méter hosszú városi kisautóban alapvetően nem is annyira kevés, ám ha az előbbi számpárhoz hozzátesszük, hogy egy új generációs MINI-ről van szó, rögtön lehangolónak tűnik a dolog. Ennek ellenére bizonyára van piaci igény az új bázismodellre, a BMW és a MINI piackutatói ugyanis a legjobbak közé tartoznak a világon, ha pedig nem lenne értelme az indulókivitelnek, biztosan nem…
jún. 17
9:21
Szakértő: kevés az esély Schumacher teljes felépülésére (ATV)
Aki több hónapon keresztül van kómás állapotban, az nagyon súlyos sérülésre utal, ilyen esetben nincs sok esély arra, hogy teljesen felépüljön a beteg, valószínűleg maradandó károsodásai lesznek – ezt Dénes Zoltán mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában azzal kapcsolatban, hogy felébredt a kómából Michael Schumacher.
jún. 17
9:23
Michael Schumacher döbbenetesen lefogyott (BorsOnline)
Michael Schumacher nemcsak visszanyerte az öntudatát, de orvosai olyan stabilnak ítélték az állapotát, hogy elhagyhatta a grenoble-i kórházat. Az expilóta öt és fél hónapig feküdt mesterséges kómában. 55 kilósra fogyott, míg kórházban ápolták.
jún. 17
9:23
Clint Eastwood megint lecserélte barátnőjét (Blikk)
jún. 17
9:23
Nem tiltja be az EU a finom péksüteményt (Kripto Akadémia)
A dán pékszövetség bejelentette, elmúlt a veszély.
jún. 17
9:23
Háborús bűncselekményekkel vádolják az iszlamista lázadókat (hirado.hu)
Bizonyítékokat találtak erre.
jún. 17
9:23
"Az energiaellátás nemcsak probléma, hanem lehetőség is" (Portfolio)
Az elmúlt időszakban egyre több fontos energetikai téma került be a napi politikai kommunikációba, és ezzel a közbeszédbe is. A nemrég megtartott 5. Energy Investment Forum konferenciát követően...
jún. 17
9:23
Egyre többet adózunk: Európa-szerte és itthon is nőnek a terhek (Pénzcentrum)
Nőnek az adóbevételek Európa-szerte és Magyarországon....
jún. 17
9:23
Hivatalos: 2016-ban érkezik az Audi Q1 (Auto Pult)
Úgy tűnik, hogy az Audi egyetlen aprócska piaci szegmenst sem szeretne kiaknázatlanul hagyni, így háromtagú SUV/crossover kínálatát lefelé bővíti. A Q1 érkezését már hivatalosan is bejelentették: az aprócska mindenes 2016-tól készül majd Ingolstadt-ban.
jún. 17
9:23
Lakner: Orbán visszafelé próbálja kiegyenesíteni karrierjét (ATV)
Sok meglepő nincs Orbán Viktor Bildnek adott interjújában, a miniszterelnökre jellemző, hogy visszafelé próbálja meg kiegyenesíteni a saját politikai karrierjét – ezt Lakner Zoltán mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
jún. 17
9:25
Egy halott, rengeteg sérült az amerikai ikertornádó miatt (Blikk)
jún. 17
9:25
Elítélte a terrort az ENSZ-főtitkár (Kripto Akadémia)
Legalább 48 személy vesztette életét.
jún. 17
9:25
Obama 275 katonát küld a bagdadi amerikai követség védelmére (hirado.hu)
Az elnök szerint az erősítés addig marad az iraki fővárosban, ameddig a biztonsági helyzet javulása már nem teszi indokolttá a jelenlétét.
jún. 17
9:27
Hány perc egy perec? (HR Portál)
Hány perc munkát kell végezni egy fogyasztási cikk megszerzéséhez? Az országokra, nagyvárosokra vetített összehasonlításokkal óvatosan kell bánni. Ha a kutatók nem szegmentálnak bérek szerint, könnyen hamis következtetésekre jutnak.
jún. 17
9:27
Elhunyt Francis Matthews (Blikk)
jún. 17
9:27
„Lehallgatnak bennünket” (Kripto Akadémia)
A német-görög viszony a gazdasági válsággal mérgesedett el.
jún. 17
9:27
Milliárdos fejlesztésbe foghat a Greiner Bio-One Hungary Kft. Mosonmagyaróváron (hirado.hu)
A fejlesztéssel 8 ezerről 10 ezer négyzetméter fölé emelkedhet a gyártóterület, a jelenleg 140-es létszám pedig 40-60 munkavállalóval bővülhet.
jún. 17
9:29
Egymásnak rohantak a lehajtón (Kripto Akadémia)
A karambolban két ember könnyebben megsérült.
jún. 17
9:29
Kúria szóvivő: perelkerülő technikákkal élhetnek az ügyfelek (hirado.hu)
Jogegységi döntést hozott a Kúria a devizahitelek ügyében.
jún. 17
9:30
BÉT: everything is alright (Privátbankár)
A katarzis elmaradt a Kúria jogegységi döntése után, komolyabb makrogazdasági adat nem lesz.
jún. 17
9:30
Utálják a fehérneműket? Kim Kardashian melltartó nélkül jelent meg... (Joy)
Mrs. West igen szexi öltözékben ment vacsorázni.
jún. 17
9:32
Bányásszon szénhidrogént 60 millió forintért (Privátbankár)
A szaktárca közzétette, hol lehet pályázni szénhidrogén kitermelésére és geotermikus energia hasznosítására.
jún. 17
9:33
Milliárdos fejlesztésbe foghat a Greiner Bio-One Hungary Kft. (ProfitLine)
Egy-másfél milliárd forintos fejlesztésre készül a Greiner Bio-One Hungary Kft., az osztrák tulajdonosok egy hónapon belül dönthetnek arról, hogy Mosonmagyaróváron vagy egy tengerentúli telephelyen lesz a beruházás - közölte az MTI-vel Balogh László, a társaság ügyvezetője
jún. 17
9:33
A nemzetközi helyzet fokozódik, jön a második csoportkör - Ezt látod élőben (Sport365)
A keddi élő sportközvetítések a magyar televíziós csatornák kínálatában.
jún. 17
9:33
Ki ne szeretné terroristák üzeneteit közvetíteni a világba (444.hu)
Szerencsére erre van egy egyszerű megoldás: az ISIS saját appja megoldja, hogy a terroristák a nevünkben posztolhassanak a Twitteren.
jún. 17
9:35
Szénhidrogén kutatásra, kitermelésre lehet pályázni (ProfitLine)
A nemzeti fejlesztési miniszter koncessziós pályázati felhívásokat tett közzé a szénhidrogén kutatására, feltárására és kitermelésére Ebes, Nádudvar, Nagylengyel nyugati, Újléta, Okány keleti és nyugati területein, továbbá a geotermikus energia fokozottabb hasznosítására Battonya területén - olvasható a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közleményében.
jún. 17
9:35
Svájcból igazolt edzőt a Szpartak Moszkva (Sport365)
Az FC Baselnél komoly sikereket elért Murat Yakin lett a Szpartak Moszkva labadrúgócsapatának vezetőedzője.
jún. 17
9:35
Kölcsönkért talicskával lopott tévét, a talicska tulajának adta el pár száz forintért (444.hu)
Sz. György egy nyergesújfalui lakatlan családi házból lopott vasárnap. Többen is látták, az egyik szemtanú felnyomta. A rendőrök az ingatlan utcafronti kerítését kidöntve, az ajtaját benyomva találták. Tegnap a vasútállomás előtt találtak rá a férfira. Elmondta, hogy egy hónapja fedezte fel a … Folytatás
jún. 17
9:39
Levetkőzött Kim Basinger lánya (Blikk)
jún. 17
9:39
Tornádók miatt szükségállapotot hirdettek Nebraskában (Infostart)
Szükségállapotot hirdetett Nebraskában az állam kormányzója, miután legkevesebb négy településre csaptak le tornádók.
jún. 17
9:39
5 ezer doboz cigarettát találtak (Blikk)
jún. 17
9:39
Megállapodott az ellenzék (Alternatív Energia)
A 70 éves Ihsanoglu nem pártpolitikus.
jún. 17
9:39
Több mint nyolcszáz közfoglalkoztatott a Nyírerdő Zrt.-nél (hirado.hu)
A téli, hat hónapos programban átlagosan 545 embert foglalkoztattak, májustól viszont 815-nek adnak munkát az északkelet-magyarországi állami tulajdonú erdőkben.
jún. 17
9:39
Egyre jobban fenyegetnek az oroszok (Portfolio)
Európa nehéz helyzetben lévő olajfinomítói tovább szenvedhetnek a jövőben, az orosz finomított termékvolumen ugyanis meredeken emelkedik, a dízelexport pedig ennek következtében új csúcsra...
jún. 17
9:39
Egységes európai munkanélküli segély jöhet (Pénzcentrum)
A közös alap jönne létre, ami finanszírozná az elveszett jövedelem egy részét....
jún. 17
9:41
„Boldogság kampány” indult (Alternatív Energia)
A jelenlegi thaiföldi vezetés katonai puccsal került hatalomra.
jún. 17
9:43
A települések tizedén már összeomlott a hulladékszállítás (Alternatív Energia)
Ahol nincs szolgáltatás ott az OKF jelöli ki a szállítót.
jún. 17
9:45
Közös segélyt javasol a magyar EU-biztos (Alternatív Energia)
Egyértelmű gazdasági előnnyel járna mindenki számára.
jún. 17
9:47
Gyermekeket mérgeztek Kínában (Alternatív Energia)
Az ólommérgezés kómához és halálhoz is vezethet.
jún. 17
9:48
Hol lehet olajat keresni Magyarországon? (Privátbankár)
A szaktárca közzétette, hol lehet pályázni szénhidrogén kitermelésére és geotermikus energia hasznosítására.
jún. 17
9:49
Gránátokkal várták a rendőröket (Alternatív Energia)
A drogmaffiára 500 rendőr csapott le.
jún. 17
9:50
Európai munkanélküli segélyt vezetne be a magyar biztos (Privátbankár)
Andor László szerint ezzel mindenki jól járna, különösen recesszió idején.
jún. 17
9:51
MFB-vezető az Európai Állami bankok Szövetségének igazgatóságában (Infostart)
Nagy Csabát, az MFB Magyar Fejlesztési Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság vezérigazgatóját beválasztották az Európai Állami Bankok Szövetsége (EAPB) kilenctagú igazgatóságába - tudatta az MFB.
jún. 17
9:51
Elkapkodták az elnök bélyegeit (Alternatív Energia)
A posta az alkalomra külön pultot is nyitott.
jún. 17
9:53
Ismét lecsaptak az iszlám szélsőségesek (Alternatív Energia)
Húsz fegyveres intézett támadást Daku városában a helyi piac ellen.
jún. 17
9:57
Besic ára közel egymilliárd (Blikk)
Minimum két-hárommillió euró (614-921 millió forint) Muhamed Besicet (21) ára.
jún. 17
9:57
Már a hétvégén munkába áll Varga Miklós lánya (BorsOnline)
Varga Miklós lánya a legjobbak között végzett Az ének iskolájában. Bár még csak két nap telt el a záróvizsga óta, Vivient már megtalálták a felkérések, a hétvégén egy esküvőn énekel.
jún. 17
9:57
Ő lett az ENSZ új emberi jogi főbiztosa (Infostart)
Egy tapasztalt jordániai diplomatát, Zaid el-Husszein herceget választott meg egyhangúlag hétfőn az ENSZ emberi jogi főbiztosának a világszervezet közgyűlése.
jún. 17
9:57
Magyar állami vállalatok adományaiból épül a székelyföldi fideszes sajtóbirodalom (Alternatív Energia)
Mintegy 800 millió forintot kapott a székelyföldi sajtótröszt.
jún. 17
9:57
A Hubble keres új célpontot a Plútó-szondának (hirado.hu)
A Hubble már korábban is kulcsfontosságú szerepet játszott a 700 millió dolláros New Horizons missziójában.

Keresés