8064 magyar dalszerző és jogutód kap hétfőn fizetést az Artisjustól a magánmásolásokért 2013-ban beszedett 1,15 milliárdnyi üres hordozó jogdíjakból. Idén a feloszthatónál 25 százalékkal kevesebb pénzt kapnak a zeneszerzők és szövegírók, mivel a magánmásolásokért a művészeket megillető jövedelmek negyedét egy tavaly év végi kormányzati döntést követően átterelik a Nemzeti Kulturális Alapba.
Franciaország vasárnap Honduras ellen kezdte meg szereplését a brazíliai labdarúgó-világbajnokságon, és a 3-0-ra megnyert mérkőzésen francia szurkolók kifeszítettek egy molinót, ami "simogató" lehetett Zlatan Ibrahimovic számára.
Már megjelenése előtt botrányt keltett Nelson Mandela asszisztensének a decemberben elhunyt polgárjogi harcosról, a Dél-afrikai Köztársaság első fekete bőrű elnökéről szóló új portrékötete.
A Bankszövetség szerint a hiteleket vissza kell fizetni, az árfolyamrés ügyében hibás döntés született, az árfolyamkockázattal kapcsolatos döntés őket erősítette, az egyoldalú kamatemelés kérdésében pedig bíznak abban, hogy igazuk megáll majd az új szabályok szerint is.
Katonai tiszteletadás mellett temették el Beregszászon Popovics Rolandot, az ukrán hadsereg 19 éves szerződéses katonáját, aki Kárpátaljáról elsőként vesztette életét a kelet-ukrajnai harcokban.
Az Egyesült Államok lehetséges válaszlépésnek tartja, hogy légicsapásokat mérjen az iraki iszlamista lázadókra, akik nemcsak a Közel-Kelet békéjét veszélyeztetik, hanem Amerikának és Európának is kárt akarnak okozni - mondta John Kerry amerikai külügyminiszter hétfőn.
Diego Costa, a brazíliai világbajnokságon szereplő, címvédő spanyol labdarúgó-válogatott támadója egyre közelebb áll ahhoz, hogy az angol élvonalban szereplő Chelsea-be igazoljon.
Orbán Viktor az Európai Néppárt parlamenti csoportjának tanácskozásán mondott beszédében kritizálta a Magyarországról kiadott európai bizottsági országjelentéseket, szerinte ezek politikai szempontból károsak.
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter hétfőn közölte, többet nem hajlandó szóba állni ukrán kollégájával, Dmitrij Medvegyed miniszterelnök pedig paranoiásnak nevezte Andrij Descsicját, amiért az ideiglenes ukrán tárcavezető a hétvégén sértő kijelentést tett Vlagyimir Putyin orosz elnökre.
A Dél-afrikai Köztársaság első fekete bőrű elnökéről szóló portrékötetből kiderül, hogy Mandela családja rendkívül csúnyán bánt a politikus feleségével.
Szlovákia egyértelműen számol az atomenergia hasznosításával és ilyen létesítményei fejlesztésével a közeljövőben is - mondta Robert Fico szlovák kormányfő.
Petro Porosenko ukrán államfő kijelentette, hogy a héten részletes béketervet mutat be, amelynek egy, a kelet-ukrajnai lázadókkal kötendő tűzszüneti egyezmény is részét képezi.
Majdnem úgy néz ki, mint egy Galaxy S4, csak 100 ezerrel olcsóbb - hol a bibi? Egy koppintott kínai telefont gyárilag telepített kémprogrammal együtt szállítanak: lehallgathatnak, rögzíthetnek, követhetnek, lehúzhatnak, vagy amit akarnak.
Az Irakban előző héten kitört harcok miatt több olajpiaci elemző is a nemzetközi olajár gyors emelkedésére számított, miután péntek délelőttre kilenchónapos csúcsra emelkedett az olaj ára. Hétfőre kiderült, hogy a félelmek egyelőre túlzottak, és elmaradt az árrobbanás.
Budapest–Siófok — Új pszichoaktív szereket gyártó laborokat derített fel a rendőrség, a „gyorsító" tablettákat és a cigarettabetétnek való anyagot a fővárosban és Siófokon terítették a dílerek.
Petro Porosenko ukrán államfő hétfőn kijelentette, hogy a héten részletes béketervet mutat be, amelynek egy, a kelet-ukrajnai lázadókkal kötendő tűzszüneti egyezmény is részét képezi.
Kevés győztese lenne egy újabb orosz-ukrán "földgázháború"-nak, Oroszország azonban mindenképpen vesztesként kerülne ki belőle - vélekedtek londoni pénzügyi elemzők.
Elképesztő helyen találtak rá a rendőrök egy amerikai férfi által eldugott, kábítószert tartalmazó pakkra. A túlsúlyos díler saját testében rejtette el a marihuánát.
Budapest – Álom ilyen gyorsan nem vált még valóra – mondta Kárpáti Andrea (43), aki pontosan kilenc héttel ezelőtt találta ki: az interneten szervez gyűjtést, hogy új mellet csináltathasson.
Legalább hárman meghaltak, 78-an pedig súlyosan megsebesültek Srí Lanka déli részén, a muszlimok és buddhisták között kitört összecsapásokban - jelentette hétfőn az igazságügyi minisztérium.
Tizenhárom embert kivégeztek hétfőn az északnyugat-kínai Hszincsiang Autonóm Területen, miután a bíróság terror- és más erőszakos cselekményekben való részvételük miatt bűnösnek találta őket.
A Volánbusz Zrt. fejlesztette a belföldi és a nemzetközi internetes menetjegy- értékesítési felületeit, a korszerűsítésnek köszönhetően a belföldi járatokon már mobil készüléken is felmutatható a menetjegy - közölte a cég hétfőn az MTI-vel.
Folyton a kulcsaidat és a pénztárcádat keresgéled? Mostantól ennek vége! Öt éven keresztül minden egyes egyetemi órám végén az "Atyaég, hol van a mobilom?!" felkiáltással álltam fel a székről, pedig összesen 4 olyan hely volt, ahol az a fránya kütyü elbújhatott: a padon, a táskámban, a zsebemben vagy – ahol a legnehezebb volt rábukkanni – a kezemben! Szerencsére remek megfigyelőkészséggel…
Kemény szavakkal tesznek minket helyre ezek a bögrék. Nekünk is kellett egy ilyen, ezért... nézzétek, mit csináltunk! Ezek a bögrék aztán nem lacafacáznak. Jól megmondják nekünk, ugyancsak keresetlen szavakkal, hogy mit csináljunk, hogyan vigyük többre az életben. Például hogy hagyjunk fel a k*rva halogatással (bocs, de mi nem merünk nyíltan káromkodni ebben a cikkben sem). Vagy hogy dolgozzunk…
Az atipikus, például részmunkaidőben történő foglalkoztatás aránya nőtt a válság előtti szinthez képest, azonban széles körű alkalmazása továbbra sem jellemző Magyarországon - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) 2013-as évkönyvének online kiadásából, amely a munkaerő-piaci viszonyokat is vizsgálja.
Hajdúböszörmény — Fergeteges gitártriót nyomott Babos Gyula (64), aki olvasónk szerint pizsamában koncertezett, ráadásul a könnyű kelme alatt villantott is.
A devizahiteleknél alkalmazott árfolyamrés tisztességtelen, az árfolyamkockázat tisztességessége akkor vizsgálható, ha a pénzintézet nem megfelelő tájékoztatása miatt az átlagos fogyasztó számára a szerződés erre vonatkozó része nem érthető, az egyoldalú szerződésmódosítás lehetősége pedig nagyon szigorú feltételekhez kötött - mondta ki hétfői jogegységi döntésében a Kúria. A Magyar Bankszövetség…
Kína hatalmas fejlődésen ment át a reformok több mint három évtizeddel ezelőtti kezdete óta, de a modernizáció kései kezdete és a gyenge gazdasági alapok miatt továbbra is messze a nyugati gazdaságok mögött jár sok tekintetben - írta a The Times hétfői kiadásában megjelent cikkében a kínai miniszterelnök.
Az ukrán nemzeti bank ideiglenesen felfüggesztette a kifizetések és elszámolások rendszerét a kelet-ukrajnai Donyeckben - derült ki a központi bank hétfői közleményéből.
Nemrég számoltunk be Olvasóinknak arról, hogy az új Seat Leon Cupra 280 lóerős változata megdöntötte a Renault Mégane RS korábbi köridejét, amivel elhódíthatta a világ leggyorsabb elsőkerékhajtású autójának járó elismerést, legalábbis a Nürburgring Nordschleife-i aszfaltcsíkjának vonatkozásában. Azonban nem tartott sokáig a Seat öröme, ugyanis a franciák felmérgelődtek a konkurens márka…
Az utóbbi egy hónapban 122 ezer ember érkezett Délkelet-Ukrajnából a szomszédos Rosztovi területtel közös határon át Oroszországba - közölte hétfőn az orosz régió vezetése.
A dél-angliai Devonban gyűjtött anyagot és inspirációt második regényéhez Liptai Claudia (40). Claudia a könyvírás mellett filmet is forgat a nyáron Kern András irányítása alatt.
Oroszország hétfőn leállította a gázexportot Ukrajnának, de az Európának szánt tranzitgáz mennyiségén nem változtatott. Magyarországon nincs fennakadás a gázszállításban, az MVM szerint a jelenlegi becsült fogyasztás mellett több mint egy negyedévre elegendőek a tárolói források, a tározók feltöltése folyamatban van.
Fának hajtott egy utasokat szállító busz hétfő hajnalban Venezuelában, a fővárostól mintegy ötven kilométerre. A balesetben legalább húszan életüket vesztették, tízen pedig megsérültek - közölte a polgári védelem egyik tisztségviselője.
A két legerősebb török ellenzéki párt megnevezte közös jelöltjét az augusztusi elnökválasztásra: Ekmeleddin Ihsanoglu tekintélyes muszlim diplomata indul támogatásukkal a tisztért.