A bruttó hazai termék (GDP) 38,8 százalékáról 39,4 százalékra emelkedett az Európai Unió tagállamai által beszedett adó mennyisége 2011 és 2012 között - tudatta hétfőn az unió statisztikai hivatala, az Eurostat.
Győztes mérkőzésen mutatkozott be csoportjában a magyar férfi vízilabda-válogatott a világliga dubaji nyolccsapatos szuperdöntőjében: hétfőn hat góllal nyert az ausztrálok legjobbjai ellen.
A devizahitelezést érintő négy fontos kérdésben hozott jogegységi határozatot a mai napon a Kúria. A bírói testület közzétette a Polgári jogegységi határozat rendelkező részét, amelyet ismertetünk. A Kúria kimondta: tisztességtelen a folyósításkor a pénzügyi intézmény által meghatározott vételi, a törlesztésekkor pedig az eladási árfolyamok (különnemű árfolyamok) alkalmazása, mert ezekkel szemben…
Több spanyol lap is arról számolt be, hogy a Barcelona karmestere, Xavi Hernandez a világbajnokság után elhagyja nevelőegyesületét, és a katari al-Szadd csapatához szerződik.
Áder János magyar és Joachim Gauck német köztársasági elnök kezdeményezésére és támogatásával európai nyilvántartás készülhet a kommunizmus áldozatairól - jelentette be Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója.
Jelenleg Magyarország biztonságos gázellátása szavatolt, a lakosság ellátásának biztosítása kiemelt szempont - közölte Felkai György, az MVM csoport kommunikációs igazgatója hétfőn az MTI megkeresésére.
Nagy Imre egykori miniszterelnök és mártírtársainak huszonöt évvel ezelőtti újratemetése napján a főváros több helyszínén tartottak megemlékezéseket, programokat. Áder János államfő a rákoskeresztúri Új Köztemetőben hétfő délelőtt arról beszélt: 1989. június 16. a közös reményről szólt, Orbán Viktor miniszterelnök a Bild című német lapnak pedig azt mondta, hogy Nagy Imre és mártírtársainak…
Győztes mérkőzésen mutatkozott be csoportjában a magyar férfi vízilabda-válogatott a világliga dubaji nyolccsapatos szuperdöntőjében: hétfőn hat góllal nyert az ausztrálok legjobbjai ellen.
Rio de Janeiro - Hiába volt a mezőny egyik legjobbja Muhamed Besic (21), a négyszeres aranylabdás Lionel Messit (26) nem tudta megakadályozni, hogy gólt szerezzen.
Egy nappal az új szlovák államfő beiktatása után Robert Fico kormányfő világának végéről ír és Andrej Kiska köztársasági elnököt élteti a pozsonyi sajtó.
Több kritika érte a kínai kereskedelmi nagyvállalatot, az Alibabát, mondván az elsődleges részvénykibocsátással kapcsolatban közzétett prospektus túl kevés információt tartalmaz. A közzétett új...
Áder János magyar és Joachim Gauck német köztársasági elnök kezdeményezésére és támogatásával európai nyilvántartás készülhet a kommunizmus áldozatairól - jelentette be Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója hétfőn, Budapesten.
A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. nettó 35 milliárd forint becsült költséggel nyílt tendert írt ki a 47. számú főút Hódmezővásárhelyt elkerülő szakasza kiviteli terveinek elkészítésére, valamint megépítésére - a felhívás a hétfői Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
A székesfehérvári Damniczki cukrászat Somlói revolúció, a budapesti Művész Kávéház Aranyló tokaji és Eper furmint nevű tortáját választotta ki első körben a szakmai zsűri a Magyarország tortája versenyben.
A megkérdezett szakértők érdemi növekedésre számítanak a következő hónapokban az építőiparban, az elemzők ugyanakkor arra is felhívták a figyelmet, hogy változatlanul az állami infrastrukturális beruházások húzzák az ágazatot, uniós forrásból.
Egyelőre nem lehet számszerűsíteni a bankszektorra vonatkozó terheket a Kúria hétfői jogegységi döntése nyomán - mondták az MTI által megkérdezett piaci elemzők.
Kiakadtak a horvát válogatott futballistái, a hazai újságokat ugyanis egy paparazzi képei jóvoltából elárasztották a meztelen fürdőzésükről készült lesifotók.
Fontos szereplővé lépett elő a Samsung Dél-Koreában a kötvénypiacon, mely igen jelentős, 60 milliárd dollárnyi készpénztartalékkal rendelkezik, a társaság legutóbb egy bank által kibocsátott...
Meghalt egy motoros, miután egy kisteherautóval ütközött a XVII. kerületi Pesti út és Kis utca kereszteződésében hétfő délután. A Pesti utat egy szakaszon teljes szélességében lezárták - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálatának sajtóügyeletese az MTI-vel.
A devizahiteleknél alkalmazott árfolyamrés tisztességtelen, az árfolyamkockázat tisztességessége azonban csak akkor vizsgálható, ha a pénzintézet nem megfelelő tájékoztatása miatt az átlagos fogyasztó számára a szerződés erre vonatkozó része nem érthető. Az egyoldalú szerződésmódosítás lehetősége pedig nagyon szigorú feltételekhez kötött - mondta ki a Kúria hétfői jogegységi döntésében.
Hozzávalók: A piskótához: 3 db tojás 4 evőkanál liszt 3 evőkanál cukor fél csomag sütőpor A túrótöltelékhez: 50 dkg túró 20 dkg cukor 1 db citrom 3 evőkanál étkezési zselatin 1 dl víz 2 dl habtejszín A tetejére: gyümölcs ízlés szerint (én vegyes gyümölcsös keveréket használtam) 1 csomag tortazselé 1 evőkanál cukor 1,5 dl víz
A Demokratikus Koalíció véleménye szerint a Kúria hétfői jogegységi döntése után Orbán Viktor miniszterelnök és kormánya már nem tud mellébeszélni, ugyanis minden kibúvójuk megszűnt. Az ítélet alapján a devizahitelesek problémájának megoldása elsősorban nem jogi, hanem politikai és költségvetési kérdés, a miniszterelnöknek és kormányának kell megoldania a helyzetet - mondta budapesti…
Fernando Torres, a spanyol labdarúgó-válogatott csatára úgy véli, hogy jobb minőséget képviselnek, mint négy évvel ezelőtt, amikor megnyerték a dél-afrikai világbajnokságot.
A Demokratikus Koalíció véleménye szerint Nagy Imre örökségéből a ma számára talán leginkább az az üzenetértékű, hogy a tisztességes magyar hazafiak, a demokraták egyaránt küzdenek a jobb- vagy baloldali köpönyegbe bújtatott önkény és diktatúra ellen - mondta a párt elnöke.