A változékony piacok és az ingadozó kereslet miatt a gyártóipar vállalatainak folyamatosan optimalizálniuk kell gyártási módszereiket, és egyre rugalmasabbá kell válniuk. A demográfiai változások okozta szakemberhiány az elmúlt években csak tovább szaporította a nehézségeket. Nem véletlen, hogy az "Ipar 4.0" korában az ember és robot közti együttműködés ennyire középpontba került. Így lettek…
A brit Arctic Monkeys fellépésével, 25 éves jubileumi Tankcsapda-nagykoncerttel és a Nagy-Szín-Pad "tehetségmutató" verseny első öt helyezettjének koncertjével az eddigi négy helyett öt napon át várja várhatóan több mint 100 ezer vendégét az idei VOLT Fesztivál.
Holtan találták meg a tűzoltók azt a férfit, aki még pénteken tűnt el Jász-Nagykun-Szolnok megyei Tiszaszőlősön, egy egészségfarmnál - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a honlapján szombat hajnalban.
A Los Angeles Kings nyerte a Stanley Kupát, miután az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) döntőjének ötödik mérkőzésén kétszeri hosszabbítás után 3-2-re legyőzte a vendég New York Rangerst, így összesítésben 4-1-re győzött.
A miniszter elmagyarázta, mi a helyzet az EU-s pénzekkel. Tarlósnak azt mondta, lobbizzon Brüsszelben, de nem akar beszállni az önkormányzati választási kampányba.
Mesefigurává műttette magát egy Japánban élő, európai származású nő. Penny Brown a derekát keskenyre, a mellét óriásira operáltatta. Azt sem bánja, hogy enni, mozogni is alig tud ennek következtében.
Lelőttek egy IL-76 típusú ukrán katonai szállító repülőgépet szombatra virradóan a kelet-ukrajnai Luhanszk közelében - erősítette meg az ukrán védelmi minisztérium az erről szóló sajtóhíreket. A CNN amerikai hírtelevízió ukrán katonai forrásokra hivatkozva azt jelentette, hogy 49 ember volt a fedélzeten.
A júliusi, budapesti Európa-bajnokságra készülő magyar férfi vízilabda-válogatott kétgólos vereséget szenvedett pénteken az olaszoktól a római barátságos mérkőzésen.
Többéves csúcsra emelkedett a Brent árfolyama, miután a befektetők a kiújuló orosz-ukrán konfliktus és az iraki hírek miatt aggódtak. A nyersolaj drágulása a hazai autósok számára is rossz hír, így...
Mit érthetünk meg a magyar állam működéséből a magyar futballon keresztül? Hogyan működtek a futball körüli besúgó-hálózatok, milyen érzelmeket, társadalmi feszültségeket szabadít fel egy focimeccs? Takács Tibor történészt Szoros emberfogás című könyvének megjelenése apropóján kérdeztük.
Repülőgép-balesetben meghalt pénteken New York közelében John D. Rockefellernek, a világ első milliárdosának a dédunokája, a 65 éves Richard Rockefeller - jelentette be a család szóvivője.
Kétmilliárd forint összköltségvetésű projekt keretében épült biomassza- és hulladékkezelő rendszert adtak át a Geosol Kft. Mátrai Erőmű Ipari Parkban működő üzemében - közölte a cég pénteken az MTI-vel.
Az elsőrendű befektetői kategória határára javította Lettország államkötvény-adósságának besorolását pénteken a Moody's Investors Service, elsősorban a lett gazdaság kiegyensúlyozott és erőteljes növekedésével, a költségvetési helyzet javulásával és az eurócsatlakozás árfolyamkockázat-csökkentő hatásaival indokolva a lépést.
A kialakult belpolitikai és gazdasági helyzet miatt az Európai Kosárlabda Szövetség (FIBA Europe) visszavette Ukrajnától a 2015-ös férfi Európa-bajnokság rendezési jogát.
Idegen nők, lányok zaklatják Berki Artúrt. A 14 éves zenész fiú, amióta Az ének iskolájának színpadára állt, rámenős üzeneteket kap. Egy 17 esztendős lány még szerelmet is vallott neki! A kiskamaszt a mamája védi.
Felújítás miatt lezárják augusztus végéig a főváros XII. kerületében található Németvölgyi út egy szakaszát - közölte a Budapesti Közlekedési Központ pénteken az MTI-vel.
Lelőttek egy IL-76 típusú ukrán katonai szállító repülőgépet szombatra virradóra a kelet-ukrajnai Luhanszk közelében - erősítette meg az ukrán védelmi minisztérium az erről szóló sajtóhíreket. A tárca szóvivője szerint legkevesebb 49-en meghaltak.
Az elemzők között konszenzus alakult ki abban a kérdésben, hogy az MSZP megújulási képessége "majdhogynem a nullával egyenlő" - állapította meg a Századvég Alapítvány vezető elemzője az M1 Az Este című pénteki műsorában.
A Miniszterelnökség vezetője egy közmeghallgatáson azt mondta, a kormány márciusban garanciát vállalt a 3-as metró felújítására, de a főváros a mai napig nem készítette el az ehhez szükséges anyagokat. Lázár kijelentette: tárcája nem akar beszállni az önkormányzati választások előtti csatározásba.
Németországban az életmentő operáció után most egy újabb vérrögöt vettek ki az agyából, ettől jobbak lettek a 62 éves Fekete Gyula esélyei. A Hungária és a Dolly Roll zenésze még mindig mesterséges kómában van. (Blikk)
Kulka János még májusban írt nyílt levelet Orbán Viktor miniszterelnöknek Kerényi Imre buzilobbizása miatt. A kormányfő válaszlevelet írt, de válaszokat nem adott. A lobbiról feltett kérdéseket pedig egyszerűen átugrotta.
A chilei válogatott a vártnál nehezebben, 3-1-re győzte le az ausztrál csapatot a brazíliai labdarúgó-világbajnokság pénteki játéknapján a B csoport első fordulójában.
A közösségi finanszírozás (crowdfunding) módszerével 15 ezer előfizetőt és összesen 900 ezer eurót gyűjtött határidőre egy német online újság, a Krautreporter.de
Új rekordot ért el a budapesti repülőtér, miután a régiós átlagot meghaladóan nőtt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér utasforgalma. Májusban több mint 800 ezren fordultak meg a repülőtér...