McLaren és a Ferrari korábbi Forma-1-es versenyzője, Gerhard Berger úgy véli, Daniel Ricciardónak minden adottsága megvan ahhoz, hogy egy napon a száguldó cirkusz világbajnoka legyen. Tovább »
Egyszámjegyű szja-t és teljes foglalkoztatottságot szeretne a kormány – Irán miatt nagy a feszültség a piacokon – A Tesla összes titka felkerül a netre
Levélben fordult Áder János köztársasági elnökhöz az RTL csoport, azt kérve az államfőtől: ne írja alá a reklámadóról szóló törvényt, mert az szerintük "sérti közösen vallott európai értékeinket, így elsősorban a sajtószabadságot és a versenysemlegességet".
A Manchester Cityt korábban többször is kapcsolatba hozták Víctor Valdésszel, de a Mundo Deportivo arról számolt be, hogy az angol bajnok nem érdeklődik iránta.
Verrasztó Dávid 200 méteres vegyesúszásban harmadik lett a befejező napon a Mare Nostrum elnevezésű nemzetközi sorozat második állomásán, Franciaországban.
23,5 millió forinttal tartozik a Forma1 atyjának lánya, annak a cégnek, amely beszerelt nem kevés világítást a kis kastélyában. Eddig nem volt hajlandó kifizetni a munka ellenértékét, a cég pedig beperelte.
A pünkösdi búcsúra vezető úton felállított könyvesstandokról a román rendőrök levetették Wass Albert könyveit, Szovátán pedig lefoglalták a pünkösdkor magánterületen felállított szobrot.
Bárki megtekintheti a kecskeméti városháza dísztermének renoválásakor előkerült, 1944-ben készült falfestményt, amely Horthy Miklós kormányzó 1920-as látogatását örökíti meg.
Az 1-es villamos vonalának meghosszabbítása miatt hétfőn több dél-budai villamos menetrendje is megváltozik, azt megelőzően, a hétvégén a 18-as, a 41-es és a 47-es villamos rövidített útvonalon jár - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.
A nemzetközi sajtó Neymar duplázása mellett a házigazdák számára megítélt vitatott büntetőt taglalta a labdarúgó-világbajnokság csütörtöki nyitómérkőzése kapcsán, melyen a brazilok 3-1-re legyőzték a horvátokat.
Az Európai Bizottság vizsgálja a reklámadóról a héten elfogadott jogszabály tartalmát, de egyelőre korai volna eldönteni, tehet-e vagy tesz-e majd Brüsszel bármilyen lépést a kérdésben - közölte...
A Tesla azok után, hogy az Egyesült Államokban már igencsak ismert, nemrég megkezdte európai térhódítását is, amelynek egy nagy lépése volt a nemrég az Egyesült Királyságban esedékes ünnepi átadó, ahol az első szerencsések megkaphatták Model S járművük kulcsait. Elon Musk, a cég vezére persze nem pihen, és már készül a következő nagy dobásra.
Az Irakban, főként annak északi részében, Kurdisztánban aktív olajcégek árfolyama az elmúlt napokban jelentős esést produkált, a befektetők ugyanis elkezdtek félni attól, hogy az erőszak ide is...
A közvetítő eljárások Nyugat-Európában már sokkal elterjedtebb kezelési módját jelentik a munkahelyi konfliktusoknak is. Az ugyvedvilag.hu cikke szerint a németországi munkaügyi perek jelentős része a felek megegyezésével zárul.
Az EU két országa, Nagy-Britannia és Magyarország büszkélkedhet azzal, hogy szembeszállt a költségvetési fegyelmen, az inflációellenes központi banki politikán és a gazdaságba történő korlátozott kormányzati beavatkozáson alapuló uniós "ortodoxiával", és most az EU legjobban teljesítő országai közé tartozik mindkettő - írta a The Wall Street Journal (WSJ) című vezető amerikai üzleti-politikai…