Az FC Barcelona támadója, Neymar elárulta, hogy a 2002-es világbajnokság idején hasonló frizurával rukkolt elő, mint az akkori végső győztes brazil csapat csatársztárja, Ronaldo.
A panziók 41,6 százaléka máig nem használja ki a 2012 eleje óta számukra is rendelkezésre álló lehetőségeket. Ezt mutatja a cafeteriatrend.hu 169 szálláshely megkérdezésével született felmérése.
Megszigorította a lakásfenntartási támogatás odaítélését csütörtöki ülésén a kaposvári közgyűlés. A testület nagy többséggel fogadta el azt a rendeletet, amely szerint azok, akik nem tartják be az együttélés szabályait, nem tartanak rendet a lakókörnyezetükben, ne részesüljenek az önkormányzat támogatásában.
Mert azt kommunikálják. hogy folyamatosan emelik a bérüket. A négyéves program elég bonyolult, egy iskolában tortaszeletekkel magyarázza az igazgató-helyettes az értetlenkedő tanároknak, és messze nem hullanak a plusz tízezresek az égből.
David Beckham nem sokra megy Miamiban a hírével, nevével. Az angol futballikon a floridai nagyvárosban szeretné megteremteni amerikai labdarúgó-birodalma alapjait, ám már most nehézségekbe ütközött.
1989. június 12. hétfő: A Magyar Televízió holnap, június 13-án délután élő helyszíni közvetítést ad a Parlamentből az MSZMP, az Ellenzéki Kerekasztal, valamint a társadalmi szervezetek és mozgalmak közötti politikai egyeztető tárgyalások megkezdéséről. A szovjetunióbeli reformpolitikáról, illetve annak keleti és nyugati hatásairól tárgyalt első négyszemközti bonni megbeszélésén Helmut Kohl az…
Néhány órával a labdarugó világbajnokság megnyitója előtt részleges sztrájk kezdődött Rio de Janeiro repülőterein, de a munkabeszüntetés nem okoz nagyobb fennakadást.
Az egyes Toyota típusokban előforduló, hibás légzsákok tavalyi javításának ellenőrzésére hívott be a szervizekbe a világon több mint kétmillió autót a Toyota, Magyarországon a 9582 érintett gépkocsi...
Az Operaház nevében Halász Péter főzeneigazgató, a Nemzeti Filharmonikusok képviseletében Kovács Géza főigazgató helyezett el koszorút a karmester sírján.
A román rendőrség csütörtök reggel házkutatást tartott annál a szovátai lakosnál, aki a saját portáján állított fel Wass Albert-szobrot, és lefoglalta a műalkotást - közölte honlapján a Krónika című erdélyi magyar napilap.
A közelmúltban folytatódott az Adecco IT Academy sorozata, amely összefogja és szakmailag támogatja az IT szakembereket. A legutóbbi eseményen döntően az informatikában kínálkozó nemzetközi álláslehetőségeket mutatták be az érdeklődő szakembereknek, meghívott előadóként pedig a Prezi szoftverfejlesztője tartott előadást – számol be a cég közleménye.
Ma este Sao Paulóban a Brazília-Horvátország mérkőzéssel kezdődik a 2014-es labdarúgó-világbajnokság. Felvezetésként arról, miért van hasonló helyzetben a horvát válogatott, mint volt 1978-ban a magyar, mi a hasonlóság Pelé, Neymar és Ronaldo között, s hogy miért idézi a "horvát" Eduardo a legendás kapust, Ramón Quirogát.
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) hozzá szeretne járulni az államadósság mérsékléséhez és a versenyképesség növeléséhez - mondta az ÁSZ hírportáljának beszámolója szerint Domokos László, a szervezet elnöke.
Érzékeny lehet a cafeteria keretein belül adott lakáshitel törlesztési támogatás kifizetése, ha a cégtulajdonos egyben munkavállaló is, és csak számára válik elérhetővé ez a kedvezmény. Hiszen ilyenkor is felmerülhet az ügylet átminősítése adóköteles jövedelemmé, ebben az esetben is csak az átlátható belső szabályozásra épülő kifizetések lehetnek megtámadhatatlanok. Hogyan kell eljárni ilyen…
Lázár János nagyon nagy hatalmat kapott az új kormányban. De Orbán Viktor arra is figyelt, hogy ellensúlyokat is tegyen az irányításba: Seszták Miklós kinevezése és Pintér Sándor megerősítése erről is szól.
A Boko Haram nigériai szélsőséges szervezet nyolcszáz tehenet követel cserében annak a húsz nőnek a szabadon engedéséért, akiket egy hete rabolt el egy észak-nigériai nomád településről.
Nehezen szánja rá magát Melanie Griffith, hogy eltüntesse testéről Antonio Banderas nevét. Sőt a válófélben lévő színésznő szinte tüntetôen mutogatja is a tetoválást.
Tízpontos javaslatcsomaggal fordul az emberi erőforrások miniszteréhez a Pedagógusok Szakszervezete. Galló Istvánné elnök egy csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón elmondta: többek között kezdeményezik a köznevelési intézmények jogi helyzetének, a mindennapos testnevelésnek, az egész napos iskolának és a kerettantervi szabályozásnak a felülvizsgálatát.
Az argentin bankok lapértesülések szerint leállították a hitelezést, miután a helyi központi bank kamatplafont vezetett be a személyi kölcsönökre és autóhitelekre. Egyúttal a szabályozás értelmében a...
A reklámadó csupán egyenes következménye annak a médiapolitikának, amit a Fidesz az elmúlt négy évben folytatott – erről a Mérték Médiaelemző Műhely jogásza beszélt az ATV Start című műsorában.
A visegrádi országok (V4) vezérkari főnökei üdvözölték Ukrajna csatlakozási szándékát a 2016-ra felállítandó V4 harccsoporthoz - jelentette be Benkő Tibor honvéd vezérkari főnök csütörtökön Balatonőszödön, a V4-ek katonai vezetőinek kétnapos tanácskozása után tartott sajtótájékoztatón.
Bár Bernie Ecclestone, a Forma-1 teljhatalmú ura nemrég gyakorlatilag kizárta annak lehetőségét, hogy a száguldó cirkusz jövőre visszatér Franciaországba, a Magny Cours-i pálya tulajdonosai nem adják fel törekvéseiket. Tovább »
Emelkedni kezdett a külföldre vándorlók száma az elmúlt években – mondta az MTA Kisebbségkutató Intézetének online felméréséről Kováts András, az intézet munkatársa a Kossuth Rádióban.