A Gazdasági Versenyhivatal elfogadta a Mol Nyrt. kötelezettség-vállalásait a gázolaj nagykereskedelmi listaárainak megállapítására vonatkozóan, így lezárult az erőfölénnyel való visszaélés miatt még...
A német Scorpions és a magyar Omega zenekar részvételével tartanak ingyenes koncertet a Hősök terén Nagy Imre és mártírtársai újratemetése, illetve a rendszerváltás 25. évfordulója tiszteletére. A június 16-án este fél 7-kor kezdődő Szabadságkoncert elnevezésű rendezvény fővédnöke Áder János köztársasági elnök lesz.
Az építészet és a társadalom viszonyát vizsgálta az Építészet/oktatás 2014 című konferencia, amelyet szerdán, a Millenáris parkban tartott a Magyar Művészeti Akadémia Építőművészeti Tagozata és a Magyar Építőművészek Szövetsége.
A harmadik Orbán-kormány miniszterei sorra nevezik meg, hogy kik és milyen feladatért lesznek felelősek államtitkári pozícióban. A Portfolio gyűjtéséből kiderül, hogy a Lázár János vezette...
Tizenöt év szabadságvesztésre ítélték szerdán Egyiptom egyik legismertebb aktivistáját, Aláa Abdel-Fattáhot egy tavaly novemberben tartott tiltakozóakcióval kapcsolatos vádak alapján - jelentette az egyiptomi sajtó.
Felújították a 23 éve működő gyermekrehabilitációs központot Debrecenben, a csaknem 300 millió forint európai uniós támogatásból elkészült beruházást szerdán sajtótájékoztató keretében adta át Papp László (Fidesz), Debrecen stratégiai fejlesztésekért felelős alpolgármestere és Lampé Zsolt, a Kenézy Gyula Kórház és Rendelőintézet főigazgatója.
A kormány újabb négy évének feladata egy erős takarékszövetkezeti-népbanki hálózat, illetve állami befolyás alatt is álló agrár- és zöldbanki hálózat létrehozása - jelentette be Lázár János a...
Sao Paulo — A világ lélegzet-visz-szafojtva várja, hogy közép-európai idő szerint este a Brazília–Horvátország mérkőzéssel elkezdődjön a 20. labdarúgó-világbajnokság.
A Fővárosi Cégbíróságtól kérheti az új lakástulajdonos egy-egy vállalkozás székhelyének kijelentését. Azonban bizonyítania kell, hogy a lakás az ő tulajdonában van. Az eljárás akár fél évig is eltarthat - mondta el az InfoRádiónak Kenesei Judit, a Fővárosi Cégbíróság kollégiumvezető-helyettese.
Nem kis premierre számíthatnak azok a rali-rajongók, akik most hétvégén kilátogatnak a rali országos bajnokság hétvégi, fehérvári futamára, ezen a versenyen mutatkozik be ugyanis hazánkban a Peugeot friss büszkesége, vagyis a 208 T16 R5 nevű versenyautó.
Aljnövényzet és búzatábla is lángra kapott szerda délután Somogy megyében, a tüzet a siófoki és a kaposvári tűzoltók fékezték meg - közölte a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
A Világbank szerdán megjelent előrejelzésében 2,8%-ra vágta vissza a globális gazdaság idén várható növekedését a korábbi 3,2%-ról. Több tényező is hozzájárult a kilátás rontásához, az egyik ezek...
Magyarország a 2014-2020-as európai uniós fejlesztési időszak tíz operatív programjából nyolcat benyújtott az Európai Bizottságnak - mondta Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációjáért felelős helyettes államtitkára szerdán az MTI-nek.
Újabb két évvel meghosszabbította szerződését Andrea Pirlo az olasz bajnokcsapattal, a Juventusszal. A 35 éves középpályás 2011-ben szerződött a torinóiakhoz, most 2016-ig kötelezte el magát.
A román kormány szerdán elfogadta az Electrica S. A. Bucuresti állami tulajdonban lévő áramszolgáltató privatizációs stratégiáját, amely szerint a részvények 51 százalékát tőzsdén értékesíti.
A monetáris tanács májusi kamatdöntő ülésén 7:2 arányban szavazták meg a 10 bázispontos kamatcsökkentést. A csökkentés mellett szavazott Balog Ádám, Bártfai-Mager Andrea, Gerhardt Ferenc, Kandrács Csaba, Kocziszky György, Matolcsy György, Windisch László, míg az alapkamat szinten tartása mellett foglalt állást Cinkotai János és Pleschinger Gyula - derül ki a monetáris tanács májusi kamatdöntő…
Egy kutatás szerint a huszonéves magyar fiatalok jó része, főleg az egyetemisták nem tervezik, hogy mihamarabb továbbállnak a szülői házból. Saját kertes ház legtöbbjük vágya, de rövidtávon inkább bérlésben gondolkodnak.
Négy civil szervezet fogott össze Balassagyarmaton, hogy elkészítsék a 23. gyalogezred emlékművét a nyugat-nógrádi városban; a szobor felállításához szükséges 15 millió forintot közadakozásból és pályázatokból szeretnék előteremteni - tájékoztatta az MTI-t a Civitas Fortissima Kör elnöke szerdán.
Nógrádban nem jó gazdának lenni - a nyugdíjasok hiába szeretnének tovább dolgozni - a Parlament elfogadta a reklámadót - az Európai Bizottság vizsgálódik
Burkolatjavítás miatt csütörtökön, pénteken és szombaton forgalomkorlátozásra kell számítani az M15-ös autóút egyes szakaszain, a személyautók a Mosonmagyaróvár-150-es út-Rajka útvonalon kerülhetnek - tájékoztatta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szerdán az MTI-t.
Bár 2 és fél millió internetelőfizetés van Magyarországon, még mindig nagyon alacsony az online számlafizetők aránya. Az interneteléréssel rendelkező magyar háztartásoknak mindössze 20 százaléka használja a világhálót számlafizetésre - derül ki a Díjnet felméréséből. A társaság vezérigazgatója az InfoRádióban azt mondta: sokan azért nem váltanak, mert nem ismerik a rendszert, pedig szeretnék azt a…
Brüsszelben Günther Oettinger energiaügyi uniós biztos, Jurij Prodan ukrán és Alekszandr Novak orosz energiaügyi miniszter ült össze, hogy megbeszéljék, mennyiért adjanak az oroszok gázt Ukrajnának. Az oroszok azt javasolták, hogy maradjon fenn az Ukrajnának 2010 óta nyújtott ezer köbméterenkénti 100 dolláros árkedvezmény. … Folytatás
Az életét kockáztatta, mi több, rendesen meg is alázta betegét egy angliai mentős. Az életmentő autó vezetője ugyanis ahelyett, hogy sürgősen kórházba szállította volna a pácienst, előbb még felvett két stoppost is.
Sao Paulo — Ki a legjobban eladható sportoló a világon? Neymar da Silva Santos Júnior (22), a spanyol Barcelona és a brazil labdarúgó-válogatott Neymar néven ismerté váló kiválósága.
A cirkuszművészet több magyar kiválósága is fellép a Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kft. (MACIVA) különleges sátras születésnapi előadásain, amelyeket a szervezet fennállásának 60. évfordulója alkalmából tartanak június 12. és 15. között, a Pécsi Országos Színházi Találkozón (POSZT).
Megalapozottnak tartja a zágrábi bíróság a Mol elnök-vezérigazgatója elleni vádakat. Hernádi Zsolt ügyvédje szerint formai és nem érdemi döntésről van szó.
A belga Philippe Lambertset és a német Rebecca Harmsot választották meg szerdán Brüsszelben az új összetételű Európai Parlament (EP) zöldpárti frakciójának két társelnökévé.
A tavalyi évben is népszerűek voltak a privátbanki ügyfelek körében az offshore vagyonkezelési központok, becslések szerint éves szinten 10,4%-kal közel 9000 milliárd dollárra nőtt a kezelt vagyon. A...