Nem mindegy, hogy hol, hogyan élünk! Az üzlet, a befektetés, a magasabb színvonalú munkahelyek, az innováció és a kreativitás központjai a magyar városok is. Mi a titka annak, amikor az iparűzési adó, több mint köldökzsinór? Milyen innovatív eszközökkel támogathatja az üzleti szektor a fenntartható magyar városok működését? Mindezekről szól idén is a City Hungary Konferencia és Expo 2014.06.18-án.
Szerbia és Bosznia mellett Horvátországra is kiterjeszti a májusi rendkívüli árvizek károsultjait támogató segélyprogramját az Ökumenikus Segélyszervezet. A balkáni segélyakcióhoz a 1353-as adományvonalon várják a felajánlásokat.
Nem esett jól Frednek a szerbek elleni előkészületi meccset követő hazai füttykoncert. A brazilok csatára persze elismeri, jogos volt a nézőtéri kritika. Az 1-0-ás gyakorláson amúgy éppen ő maga rúgta a gólt.
Mától folytatják az 1-es villamos pályájának felújítását Budapesten. November végéig teljesen átépítik a Kacsóh Pongrác út és a Puskás Ferenc Stadion közötti szakaszt. A munkálatok miatt több helyen korlátozzák az autóforgalmat is.
A gazdaság élénkülésével és az átlaghőmérséklet emelkedésével az utazási kedv is jelentősen nő. 2014. áprilisban a külföldivendég-éjszakák száma 9,4%-kal, a belföldivendég-éjszakáké pedig 22%-kal...
Noha a Lamborghini manapság formabontó újdonságaival hívja fel magára a figyelmet, a veterán modellek piacán is egyre jobban teljesítenek a patinás olasz márka büszkeségei. Ugyanígy árban is a csúcsot képviselik a Lamborghinikk, elég csak 4,5 millió dolláros Venenora vagy a még drágább Roadsterre gondolni, de a régi különlegességek között is a legdrágábbakkal versenghet Sant’ Agata Bolognese…
A római polgármester a külföldi diplomáciai testületek közreműködését kérte egy 200 millió eurós alap létrehozásához, amellyel az örök város legelhanyagoltabb állapotban lévő műkincseit, régészeti lelőhelyeit lehetne megóvni.
Csak néhány, orvosolható problémát tárt fel a Magyar Államkincstár gazdálkodásában az Állami Számvevőszék, a könyvelési vitákon felül csak az autóhasználat miatt pirítottak rá a MÁK-ra.
A Richter Gedeon Nyrt. tájékoztatása szerint a 2014. május 30-án adott megbízása alapján 2014. június 6-án 15.000 db saját részvényt vásárolt a UniCredit Bank Hungary Zrt. közreműködésével a BÉT-en 4.051 Ft/db átlagáron.
Hernádi Zsolt magyarországi ügyvédje szerint a zágrábi bíróság formai és nem érdemi döntést hozott kedden a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója ellen folyó eljárásban.
Jelentős fennakadások várhatók szerdán Franciaországban a vasúti és a városi közlekedésben, miután négy vasutas szakszervezet (CGT, Sud Rail, FO és First), valamint tőlük függetlenül a taxisok is munkabeszüntetésre szólítottak fel.
Merkel beszélt minden jelentős európai politikussal, akik nem szeretnék, hogy Jean-Claude Juncker legyen az Európai Bizottság elnöke. Csak Orbán Viktorral nem.
A Cseh Energetikai Művek felügyelőbizottságának alelnöke vasárnap a közszolgálati televízióban azt mondta, valószínű, hogy jövőre új tendert írnak ki a 3-as és 4-es reaktor építésére, a CEZ közleménye ezt a nyilatkozatot pontosította.
Los Angeles - Sigourney Weaver csatlakozott az Avatar folytatásának szereplőgárdájához, a film forgatása még idén megkezdődik - értesült a deadline.com hollywoodi portál.
Balliberális szerzők előtt is nyitva áll a Magyar Krónika - erről Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott beszélt az ATV Startban annak kapcsán, hogy megjelent a lap első száma. Továbbá azt is beismerte, hogy valószínűleg lopták a pitypangos képet. De hozzátette: szándékosan.
Olcsóbb lett a nagybevásárlás, mint tavaly - olcsón megúsztuk a mai aukciót - a Mol olajtalálata tartja pluszban a tőzsdét - ma nem jön komolyabb makroadat
A magyarországi cégek közül több mint 40 ezer vállalkozás köthető külföldi tulajdonosokhoz. A tulajdonosok között főleg német cégeket és magánszemélyeket találnunk, de az itt céget üzemeltető országok toplistáján előkelő helyet foglal el a leginkább cégtemetőként működő Ukrajna és Románia, és befért az első húszba több egzotikus offshore ország is.
Régi sérelmek miatt verekedett össze Majka és Dopeman. Pedig a Rózsák háborúja című filmből is tudhatnánk, hová vezet a tartós harag: előbb-utóbb tragédia lesz a vége. Hétköznapi életünk apró gyűlölködései kisebb, de annál fájóbb tragédiákhoz vezetnek.
Nyíregyháza - Rendőrök elől próbált menekülni egy tolvaj a 4-es főút észak-szabolcsi szakaszán - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője kedden.
Akár hónapokig is eltarthat, amíg egy lakástulajdonos saját otthonából kijelent egy vállalkozást. Ilyenkor a cégbíróság jár el, azonban érdemes tulajdoni lappal igazolni kié az ingatlan - figyelmeztetett Dezső Róbert ügyvéd az InfoRádiónak nyilatkozva.