Odesszában több száz oroszpárti tüntető rátámadt vasárnap a városi rendőrkapitányságra azt követelve, hogy engedjék szabadon a pénteken letartóztatott társaikat
Sikeresen halad a jemeni hadsereg offenzívája az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet helyi szárnya ellen az ország déli részében; vasárnap 37 fegyverest öltek meg a katonák egy hivatalos jelentés szerint, de veszteségek is voltak.
Budapest - Bemutatják a romagyilkosságok ügyében lefolytatott perről készített, Ítélet Magyarországon című dokumentumfilmet május14-én Budapesten. Hajdú Eszter rendező a stáb tagjaival a per összes, 167 tárgyalási napját rögzítette, emléket állítva ezzel az áldozatoknak.
Budapest — Akár életük végéig börtönben maradhatnak azok, akik visszaeső állatkínzók, ha az új parlament és kormány elfogadja a Macskaárvaház Alapítvány törvénymódosító javaslatát.
Budapest — A riasztót rövidre zárták, a zárakat pedig szétfúrták – tudták, mit csinálnak azok a betörők, akik kifosztották Marosits István (71) szobrászművész műhelyét a napokban.
A Los Angeles Kings hosszabbítás után nyert az Anaheim Ducks otthonában a Nyugati-főcsoport elődöntőjében az NHL rájátszásában, s ezzel előnybe került az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharcban
Budapest — Zenei aláfestésül az egyik legismertebb magyar népdal, háttérnek pedig a legjellegzetesebb budapesti panorámák: a Csitári hegyek alatt, viszont a budai rakpart, a Citadella terasza felett akrobatikáznak a magyar artistaképzősök az uniós csatlakozás 10. évfordulója alkalmából.
Eljött az őrségváltás ideje a Chelsea labdarúgócsapatánál, akik a következő szezontól kezdőként számítanak a jelenleg az Atlético Madridnál kölcsönben szereplő kapusra, Thibaut Courtois-ra.
A volt NDK felzárkóztatása eddig 2 ezer milliárd euró közpénzbe került, de Németország keleti tartományainak gazdasága továbbra is elmarad nyugatiak mögött. A különbség ráadásul már majdnem egy évtizede nem csökken - írta a Welt am Sonntag című vasárnapi német lap.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) növekedési hitelprogramjának (nhp) második szakaszában mintegy 126 milliárd forint összegben kötöttek szerződést a hitelintézetek eddig, ennek több mint 98 százaléka új...
A jövő hét elején nem várható csapadék, viszont hűvös lesz, helyenként 1-2 Celsius-fokig hűl le a levegő. A hét második felében ismét többfelé kell számítani esőre, a hőmérséklet néhol 25 fokig emelkedik - áll az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzésében.
A növekvő polgárháborús veszély elől Izraelbe menekül vasárnap tizenkilenc ukrajnai zsidó - közölte a The Times of Israel című angol nyelvű izraeli hírportál vasárnap.
A világ jelenlegi legjobb profi ökölvívójának tartott Floyd Mayweather Jr. nehéz küzdelemben, többségi pontozással győzte le Marcos Maidanát, megszerezve ezzel egy újabb bokszvilágszervezet bajnoki övét.
A két nappal ezelőtti odesszai tragédia felelőseinek kézre kerítésére utasította a főügyészséget vasárnap Arszenyij Jacenyuk ukrán miniszterelnök, aki a helyszínen, a dél-ukrajnai városban tájékozódott a negyvennél több halálos áldozatot követelő incidensről.
Tozeur — Még a trópusi forróság sem szegte kedvét a legelszántabb Csillagok háborúja-rajongóknak, hogy tetőtől talpig beöltözve vegyék be Tunéziában, a tozeuri kanyont.
A jasenovaci koncentrációs tábor áldozataira emlékezett vasárnap Horvátország; a "horvát Auschwitznak" is nevezett lágert a második világháború idején hozta létre a nácibarát rezsim, és 69 éve számolták fel.
Növekszik az igény a professzionális vízimentők iránt, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata (VMSZ) több mint ötven balatoni strandon teljesít majd szolgálatot, 250-300 embernek biztosítva nyári munkalehetőséget - hangzott el a szervezet sajtótájékoztatóján vasárnap Balatonfüreden.
A magyar női válogatott megnyerte utolsó mérkőzését az asztaliteniszezők tokiói csapat-világbajnokságán, s így holtversenyben a 13. helyen zárta a tornát.
Budapest — Többezernyi „alvó" lóerő, történelmi jelentőségű járgányok – legendás repülők láthatók a Közlekedési Múzeum újfent megnyílt repülési gyűjteményében.
A PSA Peugeot Citroen nagy várakozásokat fogalmazott meg a kínai autópiaccal kapcsolatban, véleményük szerint idén 30 százalékkal több Peugeot-t értékesíthetnek itt, mint egy évvel korábban....
Az izraeli kormány vasárnapi ülésén megszavazta, hogy az államkassza terhére különrepülőgépet vásároljanak Benjámin Netanjahu kormányfő és Simon Peresz államelnök utazásaihoz - közölte a Maariv című izraeli lap hírportálja, az NRG.
Ingyen beszélhet a cég két telefonján egymással a társaság tulajdonosa és házastársa. Hogyan számolható el a számla, és milyen közterheket kell fizetni a magáncélú használatért? Olvasónk kérdésére Sinka Júlia, az Adózóna adó és számviteli tanácsadó szakértője válaszolt.
Eldőlt a Scudetto sorsa Olaszországban, miután a Roma 4-1-es vereséget szenvedett a kiesés elől menekülő Cataniától, így a hétfőn pályára lépő Juventus játék nélkül megnyerte a bajnokságot.
Két vetélytársa lesz Bassár el-Aszad szíriai államfőnek a június 3-i elnökválasztáson: Máher el-Haddzsár és Haszan Abdalláh en-Núri - jelentette be vasárnap Damaszkuszban az alkotmánybíróság szóvivője.
New York — Újra Amerikába utazott Szalontai Szilvi (40). Az énekesnő-modell tavaly jött haza a tengerentúlról, akkor úgy tűnt, hogy végleg, ám most mégis visszahúzott a szíve, és nem bírta sokáig itthon, New Yorkba utazott.
Putyinra, az új egészségbiztosítási rendszerre és számos más politikai ügyre, valamint önmagára is tett tréfás, olykor csípős megjegyzéseket Barack Obama amerikai elnök helyi idő szerint szombat este a fehér házi tudósítók szövetségének hagyományos vacsoráján a washingtoni Hilton szálloda báltermében.