Kilencven éves korában elhunyt Wojciech Witold Jaruzelski tábornok, volt lengyel államfő, az 1981-es hadiállapot elrendelője. A politikus május 11-én kapott agyvérzést.
Kelet- és Közép-Európa államfőivel is találkozik június 3-4-i varsói látogatása során Barack Obama amerikai elnök, aki az első részlegesen szabad lengyelországi választások 25. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségeken vesz részt a lengyel fővárosban - jelentette a PAP lengyel és a RIA Novosztyi orosz hírügynökség Jaromir Sokolowskira, a lengyel elnöki hivatal külpolitikai ügyekben illetékes…
New York — Újabb álmát teljesítette Iszak Eszternek (26) Dobrádi Ákos (38). A páros ugyanis néhány napra elutazott New Yorkba, felfedezni a nagy almát, és a Viva Tv műsorvezetője nem tudta magában tartani, mennyire boldog, hogy szerelme meglepte ezzel az utazással.
Májusban 23 terrorizmussal, vallási szélsőséges tevékenységgel összefüggésbe hozható csoportot számoltak fel, és több mint 200 gyanúsítottat vettek őrizetbe az északnyugat-kínai Hszincsiang-Ujgur autonóm területen - számolt be a régió közbiztonsági szerve vasárnap.
Viszockij és József Attila remekműveinek feldolgozása után ezúttal Ady Endre legnagyobb költeményeiből készített lemezt Hobo. A feltámadás szomorúsága című gyűjteményből előadás is született a Nemzeti Kaszás Attila termének színpadán.
Továbbra sincs új ügyvezető igazgatója a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz), miután vasárnapi budapesti közgyűlésén nem választottak meg senkit a posztra - közölte Heisler András, a Mazsihisz elnöke.
Himalája – Nem vállalt felesleges kockázatot! A csúcs előtt 250 méterrel fordult vissza a világ tetejére tartó Klein Dávid (38). A SPAR Everest Expedíció hegymászója a biztonságuk érdekében hozta meg a nehéz döntést: ha társával továbbmennek, talán soha nem térnek vissza.
Mintegy 2700 nemzetiségi választást tarthatnak majd az októberi önkormányzati választással egy időben a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) vasárnapi ülésén kiadott iránymutatás alapján. A testület ezzel meghozta az őszi önkormányzati választással kapcsolatos első döntését.
Edward Snowden fontolgatja, hogy bizonyos feltételek mellett visszatérjen az Egyesült Államokba - mondta az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) titkos adatgyűjtési gyakorlatát leleplező informatikus németországi ügyvédje a Der Spiegelnek.
Lisszabon — Az egyik oldalon az erőtől duzzadó, büntetőből elért gólját látványosan, meztelen felsőtesttel ünneplő Cristiano Ronaldo (29), a másikon az ellenfél elgyötört, lépni is alig bíró játékosai. Valószínűleg ez a kép marad meg a fociszurkolókban a Bajnokok Ligája-döntő kapcsán, amely a 120 perces csatát követően a Real Madrid 4-1-es diadalát hozta a spanyol aranyérmes Atléticóval…
Fennakadás nélkül folyik az Európai Parlament (EP) magyar tagjainak választása Magyarországon és a külképviseleteken - mondta Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke vasárnap Budapesten a Nemzeti Választási Bizottság tagjait tájékoztatva.
Váratlanul Afganisztánba repült vasárnap Barack Obama amerikai elnök, hogy látogatást tegyen a mintegy 13 éve az ázsiai országban állomásozó amerikai csapatoknál.
Egy kigyulladt kapcsolószekrény miatt nincs áram több mint kétszáz lakásban Budapesten, a XI. kerületben - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vasárnap este az MTI-vel.
Egy kigyulladt kapcsolószekrény miatt nincs áram több mint kétszáz lakásban Budapesten, a XI. kerületben - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vasárnap este az MTI-vel.
A Škoda eddig sem panaszkodhatott a széles modellkínálattal kapcsolatban, azonban az Octavia palettája még nagyobbá növekszik. Nem csupán a G-TEC és az Octavia Laurin & Klement jelenik meg a márkakereskedőknél, jön a Superb Combi Outdoor kivitel, valamint újdonságok érkeznek a Rapid és Rapid Spaceback modellekhez.
Vele indult a magyar diszkómozgalom, ő birtokolja hazánk 1-es számú DJ-igazolványát, méghozzá teljes joggal. Keresztes Tibor (69) évtizedeken át mindenhol pakolgatta a lemezeket, és fűzte a csajokat, de mélyen zengő baritonja is ismertté tette.
Váratlanul Afganisztánba repült vasárnap Barack Obama amerikai elnök, hogy látogatást tegyen a mintegy 13 éve az ázsiai országban állomásozó amerikai csapatoknál.
Budapest - Leveszi a lábáról az Éjjel-nappal Budapest Zsófiját (27) Vastag Csaba (32). Az énekes már a sorozat pénteki epizódjában feltűnt, miután lakásfelújítás miatt Regináék hajóján keres pár napra átmeneti menedéket.
A szavazóurnát elhagyók megkérdezésével készített előrejelzések szerint a szélsőbaloldali Sziriza párt nyerte a vasárnap tartott európai parlamenti választást Görögországban.
Leomlott a vakolat egy III. kerületi általános iskolában lévő szavazókörben vasárnap délután, az európai parlamenti választás idején. A szavazást egy másik tanteremben folytatták tovább - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője az MTI-vel.
Németországban konzervatív győzelmet jeleznek a vasárnapi európai parlamenti (EP-) választás után megjelent első nem hivatalos becslések. Az előrejelzések alapján az EP történetében először egy német euroszkeptikus párt és egy neonáciként számon tartott német párt is szerez képviseletet az Európai Unió multinacionális parlamenti közgyűlésében.
Este 7 órakor hivatalosan befejeződött a szavazás az ország 3176 településén kialakított 10 386 szavazókörben a vasárnap tartott európai parlamenti (EP-) választáson.
A szavazóurnát elhagyók megkérdezésével készített előrejelzések szerint a szélsőbaloldali Sziriza párt nyerte a vasárnap tartott európai parlamenti választást Görögországban.