Május 30-ig lehet pályázni a Balassi Intézet által hatodik alkalommal meghirdetett Campus Hungary ösztöndíjakra. A juttatások összege 15 százalékkal nőtt a korábbiakhoz képest.
Odessza központjában több tucatnyian vesztették életüket pénteken, amikor kigyulladt a szakszervezetek székháza, ahová oroszbarát szakadárok menekültek be, miután összecsaptak Kijev-párti...
Négy nap múlva megalakul az új országgyűlés és néhány képviselőnek komoly döntést kell hoznia. Mostantól a megyei kormányhivatalt vezetők nem lehetnek országgyűlési képviselők, de még a tanári, ügyvédi, orvosi munkájáról is le kell mondania annak, aki az új parlamentben ül majd. Az LMP szerint ez egy cinikus visszavágás a Fidesz részéről, az MSZP viszont egyetért azzal, hogy a honatyák és honanyák…
A március 15-én hatályba lépett új Polgári törvénykönyv (Ptk.) megfogalmazása szerint termékszavatosság esetén a vásárló nem csak az eladóval, hanem közvetlenül a gyártóval vagy a kereskedővel szemben is érvényesítheti a szavatossági jogát, így javítást, cserét kérhet - ez utóbbiak eljárási szabályait tette közzé a nemzetgazdasági miniszter a legutóbbi Magyar Közlönyben.
A harmadik Manchester Citynek az Everton otthonában kellene győznie ahhoz, hogy megtartsa helyzeti előnyét az éllovas Liverpoollal és a második Chelsea-vel szemben az angol bajnokság 37. fordulójában.
Telefonon, illetve interneten akár munkaidőn túl is intézhetik ügyeiket mostantól a budaörsiek, az interaktív ügyfélszolgálat kialakítására több mint 47 millió forintot fordított a város uniós forrásból - tájékoztatta az önkormányzat sajtóreferense az MTI-t.
Több mint 1 milliárd eurót költene a világ legnagyobb vegyipari vállalata egy amerikai üzem felépítésére, ez lenne a BASF valaha épített legdrágább üzeme, írja a Reuters. A német vállalat elsősorban...
Szombatra a várható jelentős mennyiségű eső miatt négy megyére másodfokú, az ország többi területére a heves zivatar, felhőszakadás, illetve erős szél miatt elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat.
Négy megyére másodfokú figyelmeztetést adtak ki a várható sok eső miatt. Baranya, Bács-Kiskun, Somogy és Tolna megyében várható jelentős csapadék - közölte a meteorológiai szolgálat
Az EU-csatlakozás majdnem évi egy százalékponttal növelte a visegrádi együttműködés (V4) országainak átlagos gazdasági növekedését az Erste Group makrogazdasági elemzőinek összesítése szerint.
A Győrben gyártott A3-as lett 2014-ben "a világ legjobb autója". Az Audi Hungáriánál jelenleg háromezren dolgoznak, ez az ő sikerük is - írja szombati számában a Kisalföld.
Egy antik pisztolyt és egy antik fűszertartót rejtő csomagra bukkantak a Liszt Ferenc-repülőtér postaforgalmának ellenőrzésekor a pénzügyőrök - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szombaton a Facebook-oldalán.
Egy felmérés szerint Csehországban jobb élni, mint Olaszországban, vagy az Egyesült Királyságban. Amióta a visegrádi országok csatlakoztak az Európai Unióhoz, majdnem évi egy százalékponttal nőtt átlagosan a gazdaságuk. Szlovákia, Csehország és Lengyelország különösen jól teljesít. Magyarország visszaesett.
Vásárlóerő paritáson számolva a 28 tagú Európai Unió, az Amerikai Egyesült Államok és Kína adja a világ bruttó hazai termékének több mint felét, 50,6 százalékát - derül ki az uniós statisztikai hivatal, az Eurostat közleményéből.
Még két hétig jelentkezhetnek a külképviseleti szavazásra azok a választópolgárok, akik az európai parlamenti (EP) választáson Magyarország 97 külképviseletének egyikén szeretnének szavazni. Két héttel a határidő lejárta előtt 2400-an szerepelnek a külképviseleti névjegyzékben.
Százharminc embert őrizetbe vettek szombaton a hatóságok a dél-ukrajnai Odesszában, ahol előző nap több tucatnyian meghaltak, amikor kigyulladt a szakszervezetek háza, ahová oroszbarát szakadárok menekültek, miután összecsaptak a Kijev-párti aktivistákkal.
Ahogy a népszerűbb szegmensekben, úgy a szuperautóknál és a kompromisszummentes, tradicionális sportautóknál is egyre több hibrid versenyzővel találkozunk. Nem csupán az emissziós normák sarkallják a gyártókat az elektromos segítség beépítésére, a gyorsaság, a jobb reakció és a fokozott hatékonyság is indokolja a hibrid rendszereket. A Ferrari sem veti el a megoldást.
A tavalyi évhez hasonlóan, az idén is mintegy 40 millió forintot fordít a tározó halállományának pótlására és gyarapítására a vízkezelő Tisza-tavi Sporthorgász Közhasznú Nonprofit Kft. – közölte a cég ügyvezető igazgatója az MTI-vel.
A Balatonfüredi KSE vezetőségének döntése értelmében július elsejétől György László irányítja a férfi kézilabdacsapatot, megbízatása pedig két évre szól.
Csomagra bukkantak a repülőtéren, amikor a postát ellenőrizték. Egy antik pisztolyt és egy antik fűszertartót rejtett. A védett kulturális javakat külföldre (!) akarták kitalicskázni a bűnözők. Pedig ilyet csak külön engedéllyel lehet csinálni. (Via MTI)
Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) soros elnökéhez, a svájci Didier Burkhalterhez fordult felhívással Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, kérve őt, hogy vesse latba elnöki jogköreit a Kelet-Ukrajnában fogva tartott EBESZ-megfigyelők szabadon bocsátása érdekében. Lavrov ugyanakkor közölte: ennek érdekében Oroszország is kész közreműködni. Lavrov és amerikai kollégája…
A magyar női válogatott szoros csatában legyőzte szombaton a szlovákokat az asztaliteniszezők tokiói csapat-világbajnokságán, és ezzel eldőlt, hogy megőrzi élvonalbeli tagságát, s a 13-16. helyen zárja a tornát.
Négy autó ütközött Siófok és Balatonvilágos között a 7-es főúton szombat délelőtt, a műszaki mentés idején a forgalom félpályán halad - közölte a rendőrség és a katasztrófavédelem az MTI-vel.
A rend helyreállítására szólította fel Oroszországot és Ukrajnát az Egyesült Államok. A washingtoni külügyminisztérium péntek késő este a 38 halálos áldozatot követelő odesszai erőszakos cselekmények után tette közzé állásfoglalását.