Budapest – Több százezer forintos tartozást halmozott fel L. L. Junior (33) gyorshajtási és parkolási bírságok miatt, de ennek levét nem ő issza meg. A rapper ugyanis egy kölcsönautóval követte el a szabálysértéseket, a bírságot azonban nem hajlandó kifizetni. Az autó tulajdonosa pedig már nem tudja tovább előlegezni Junior kihágásait, ezért havi nyugdíjából 46 ezer forintot vonnak le.
Az elmúlt négy évben csak a Fidesz-KDNP képviselői álltak ki a nemzeti érdekek mellett az Európai Parlamentben, és ha megkapják a magyar szavazók támogatását, május 25. után is folytatják ezt a munkát - jelentette ki Pelczné Gáll Ildikó egy vasárnapi kampánygyűlésen Karcagon.
A héten az első negyedéves bruttó hazai össztermékre figyelnek majd a befektetők Európában és itthon is. Nálunk ráadásul még csak most derül ki, hogy áprilisban magához tért-e a nulla százalék közeli...
Három ember halálát okozták a dél-kínai esőzések, 54 ezer embert kellett elköltöztetni a lakhelyéről, és több mint félmillió embernek okozott kárt a sok csapadék a déli és keleti országrészben - jelentette a kínai média hétfőn.
A pénzintézetek és az informatikai cégek szoros együttműködése teszi lehetővé, hogy még kényelmesebben, olcsóbban, személyre szabottan, vagy éppen ejtőernyős ugrás közben intézhessük pénzügyeinket. A...
A kelet-ukrajnai Donyecki és Luhanszki megyében lebonyolított népszavazások és provokációk mögött "orosz követelményeknek megfelelően felfegyverzett és kiképzett" terrorista bűncsoportok állnak - közölte hétfő hajnalban az ukrán külügyminisztérium.
Egy apátfalvi tanár beavatkozott két diák tettlegességig fajuló nézeteltérésébe, az egyik diákot több alkalommal megütötte majd bele is rúgott. A pedagógus ellen eljárás indult - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság.
A kelet-ukrajnai Donyecki és Luhanszki megyében lebonyolított népszavazások és provokációk mögött "orosz követelményeknek megfelelően felfegyverzett és kiképzett" terrorista bűncsoportok állnak - közölte hétfő hajnalban az ukrán külügyminisztérium.
Már csak alig öt hét a brazíliai labdarúgó-világbajnokság kezdetéig, az egyik nemzetközi repülőtér új terminálját építő munkások viszont beszüntették a munkát a rossz biztonsági körülmények miatt, írja a metropol.
Az Országgyűlés akár már ma meghosszabbíthatja a kilakoltatási moratóriumot, amennyiben a képviselők négyötöde hozzájárul az ehhez szükséges házszabály módosításhoz.
150 cég és 4000 munkavállaló csatlakozott az idei Dolgozz otthonról naphoz. A szervezők szándéka, hogy tudatosítsák a magyar vállalatokkal és munkavállalókkal, hatékonyan dolgozni nem csak irodai környezetben lehet.
Július 2-án kétéves lesz az új Munka törvénykönyve legtöbb rendelkezése. Megvizsgáltuk, hogyan működik a gyakorlatban az egyik legkiterjedtebb módosítást megélt felmondás, és az ezzel kapcsolatos kártérítés.
Több mint harminc támadást - köztük robbantásokat, gyújtogatásokat és lövöldözést - követtek el vélhetően muszlim lázadók Thaiföld déli részén hétfőn, a merényletekben legalább egy ember meghalt és több mint tíz megsebesült.
A hivatalban lévő litván államfő, Dalia Grybauskaite nagy fölénnyel nyerte meg a vasárnap tartott elnökválasztás első fordulóját, de szükség lesz még egy szavazásra, mivel nem sikerült összegyűjtenie a voksok legalább ötven százalékát.
Az elmúlt néhány évben - az EU-szabályozásnak köszönhetően - régiónk, így Magyarország bankpiacán is egyre több banki fióktelep működik. A problémát az jelenti - világítanak rá tanulmányukban az MNB munkatársai -, hogy a fióktelepek fogadó országaiban működő felügyeleteknek korlátozottak a jogosítványai, ami komoly prudenciális és működési kockázatokat hordoz
A lakossági villamos energia átlagára Budapesten a harmadik legolcsóbb volt a vizsgált 23 európai főváros között áprilisban, kedvezőbb helyezést csak Belgrád és Bukarest ért el - derül ki a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) áprilisi kimutatásából.