A címvédő Győri ETO FC hazai pályán fordulatos mérkőzésen 4-2-re nyert a Budapest Honvéd ellen a labdarúgó OTP Bank Liga 28. fordulójának első vasárnapi mérkőzésén.
Megkapta a forgalmazási engedélyt a korábban visszavont engedélyű pénztárgépek egyik forgalmazója, az Alt Cash Kisker Online elnevezésű gépe - derül ki az engedélyezési hivatal honlapján közzétett típusvizsgálati eredményből.
Németországban az atomerőműveket üzemeltető energiaszolgáltatók át akarják adni az államnak az erőműveket, amelyeket az úgynevezett energiapolitikai fordulat révén legkésőbb 2022-ig mind le kell állítani - írta a Der Spiegel.
New York – Chris Martin (37) nem sokáig várt, egy hónappal azt követően, hogy tíz év házasság után elvált Gwyneth Paltrow-tól, máris belevetette magát az éjszakába, a felhőtlen bulizásba és a a csajozásba.
A következő idényt már a Bundesligában kezdheti meg a Paderborn, miután a német másodosztályú labdarúgó-bajnokság zárófordulójában 2-1-re nyertek a VfR Aalen ellen, a Greuther Fürth osztályozót játszik.
Eldőlt a bajnoki cím sorsa az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban, amelyet a Manchester City nyert meg, miután hazai környezetben legyőzte a West Ham United csapatát.
Már úgy tűnt, hogy a GE nyeri az Alstom energiaipar üzletágáért folytatott harcot, de francia lapértesülések szerint a Siemens most megemelné ajánlatát. A tét nagy, hiszen egy 17 milliárd dolláros...
Los Angeles-Budapest - Az akcióhős Steven Seagal (62) blueszenekarával érkezik a magyar fővárosba június végén, és tervei szerint a feleségét és hét gyermeke közül a legkisebbet, a négyéves Kunzangot is magával hozza. Fergeteges show-t ígér a budapestieknek, amikor zenekarával, a Modern Art Orchestrával színpadra lép a Kongresszusi Központban. Seagal telefonon adott exkluzív interjút a…
Az önismeret, az őszinteség és a nehézségek nyílt feltárása segíthet a fiataloknak megtalálni a helyüket a munkaerőpiacon, és eloszlathatja a félelmek jelentős részét - mondta az InfoRádiónak Tari Annamária pszichoterapeuta, pszichoanalitikus a II. Kapunyitási Pánik Konferencia és Workshop sajtótájékoztatója után.
Öt évvel ezelőtt alig tízévesen ismerte meg Patai Annát (15) az ország a Megasztár felfedezettjeként, a fiatal lány azóta már megjárta Japánt is. Anna nemzetközi karrierre vágyik, ez pedig akár sikerülhet is, ősszel ugyanis ismét Japánba utazik.
Pest és Bács-Kiskun megye több járásában vasárnap kora este már kiadták a narancssárga, vagyis a másodfokú riasztást a heves zivatarok miatt. A következő órákban az ország nagy részén - a fővárosban is - a zivatarok során viharos szél, illetve jégeső, továbbá jelentős mennyiségű csapadék hullhat.
Egy német cégalapítással foglalkozó szervezet összegzése szerint 580 ezer magyar ember dolgozott 2013 év végén más európai országokban. A kftkreator.hu becslése szerint idén szinte biztosan meghaladja a hatszázezret a hivatalosan is külföldön dolgozó és élő magyarok száma.
Budapest — Brasch Bence (23) nem éppen a legjobb ajándékot kapta születésnapjára: a Budapesti Operettszínház színésze ugyanis az elmúlt napokban súlyos torokgyulladással feküdt otthon.
A címvédő Győri ETO FC hazai pályán fordulatos mérkőzésen 4-2-re nyert a Budapest Honvéd ellen a labdarúgó OTP Bank Liga 28. fordulójának első vasárnapi mérkőzésén.
Budapest - Mindössze eggyel nő a minisztériumok száma az új ciklusban, ugyanis a Miniszterelnökséget is minisztériumi rangra emelik, amely a kormányzati koordinációs feladataival ki fog emelkedni a csupán szakpolitikai feladatokat ellátó többi minisztérium közül.
Második mérkőzésén a második győzelmét aratta a norvég válogatott a minszki jégkorong-világbajnokságon azzal, hogy vasárnap egy góllal legyőzte a dán együttest.
A közép-magyarországi régióban 2014 első három hónapjában megállt a lakásépítések számának visszaesése: a térségben – a tavalyi év azonos időszakának alacsony bázisához viszonyítva – 89,4 százalékkal több lakás kapott használatbavételi engedélyt, míg országosan a lakásépítések száma ennél kisebb mértékben, 50,7 százalékkal nőtt - derül ki Központi Statisztikai Hivatal (KSH) honlapján közzétett…
Június 7-én, a kazahok elleni barátságos mérkőzésen lép utoljára pályára a Puskás Ferenc Stadionban a magyar labdarúgó-válogatott, mielőtt megkezdik a létesítmény teljes újjáépítését.
Az utolsó kérdések is megválaszolásra kerültek egy fordulóval a Serie A befejezése előtt, amelyben győzelme ellenére búcsúzott az élvonaltól a Catania, mivel a Chievo is behúzta saját mérkőzését.
A magyar férfi röplabda-válogatott ötszettes csatában kikapott a norvég csapattól a Kecskeméten rendezett Európa-bajnoki selejtezőtorna vasárnapi zárófordulójában, ám így is továbbjutott.
A szankciók politikája és Oroszország elszigetelése nem vezet eredményre az ukrán válság kezelésében - véli Gerhard Schröder volt német kancellár, aki szerint büntetőintézkedések helyett Oroszország biztonsági érdekeiről kell tárgyalni
Színvallásra szólította fel az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) a román pártokat a Verespatakra tervezet ciántechnológiás aranybánya ügyében
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Az izraeli kormányminiszteri bizottsága olyan törvénytervezet előterjesztéséről döntött vasárnap, amely ellehetetlenítené palesztin foglyok szabadon engedését, és így gátolná a válságba került palesztin-izraeli békefolyamat újraindítását
Komoly izgalmak után továbbra is nyílt a bajnoki címért zajló versenyfutás a spanyol labdarúgó-bajnokságban, mivel az utolsó előtti, 37. fordulóban a listavezető Atlético Madrid, valamint a második helyezett Barcelona is csak döntetlent játszott.
Helyi idő szerint este nyolc órakor még nem zárult le vasárnap a kelet-ukrajnai Donyeck és Luhanszk megyékben a népszavazás, holott hivatalosan lejárt a voksolás ideje
Még nem dőlt el az aranyérem sorsa a spanyol élvonalban, az Atlético Madrid és a Barcelona is döntetlent játszott, a Real Madrid vereségével már nem lehet bajnok.