A használtlakás-piacon az idén élénkült a forgalom, ezzel együtt csökkent az árengedmény és az elérhető hozam is; az első negyedévben 20 ezer ingatlan cserélt gazdát, 10 százalékkal több, mint egy éve - közölte az Otthon Centrum ingatlan franchise hálózat az MTI-vel.
Csaknem 70 ezren szedték a szemetet Budapesten: elindult a „Te szedd!” nevű országos hulladékgyűjtési akció. 1500 településen dolgoztak az önkéntesek, hogy megtisztítsák lakóhelyüket. Illés Zoltán államtitkár is gumikesztyűt húzott, és beállt a szemétszedők közé. Itt azt mondta: a tervek szerint szeptembertől bevezetnék a letéti díjat az elektromos berendezésekre. Részletek a videóban!
Kampány indult a Dél-Dunántúl női munkavállalóinak elvándorlása ellen a közelmúltban: a Lépj és maradj elnevezésű kezdeményezés résztvevői azt remélik, hogy megfelelő szakmai segítséggel a folyamat lelassítható, sőt idővel visszafordítható.
A Panenkázás lett a veszte egy amatőr ausztrál focistának a Sydney-i területi bajnokságban, nem elég, hogy a kapus hárította flegma büntetőjét, a kipattanót még az üres kapuba se tudta berúgni!
A feleségbotrányáról is elhíresült Chelsea-védő, John Terry most alaposan megkapta a magáét, hiszen a mémgyárosok összeboronálták az Eurovízió osztrák, transzvesztita győztesével, Conchita Wursttal.
A Real Madrid mellett az FC Barcelona is beszállt a versenyfutásba, miután a katalánok bejelentkeztek a Liverpoolnál, uruguayi játékosuk, Luis Suárez játékjogának megszerzéséért.
Népszavazást tartanak az oroszbarát szeparatisták vasárnap a kelet-ukrajnai Donyeck és Luhanszk megyében a régiók Ukrajnától való függetlenné válásáról.
A használtlakás-piacon az idén élénkült a forgalom, ezzel együtt csökkent az árengedmény és az elérhető hozam is; az első negyedévben 20 ezer ingatlan cserélt gazdát, 10 százalékkal több, mint egy éve - közölte az Otthon Centrum ingatlan franchise hálózat az MTI-vel.
Népszavazást tartanak az oroszbarát szeparatisták vasárnap a kelet-ukrajnai Donyeck és Luhanszk megyében a régiók Ukrajnától való függetlenné válásáról.
Madarász Gergely után Fucsovics Márton is megnyerte egyesét, így a magyar válogatott 2-0-ra nyert Grúzia ellen a tenisz Davis Kupa euro-afrikai zóna III-as csoportjában, és kivívta a feljutást a II-es csoportba.
Két hét múlva, május 25-én, vasárnap több mint 8 millió választópolgár dönthet arról, kik foglalhatják el az Európai Parlamentben (EP) a Magyarországnak járó 21 képviselői helyet.
Száztizenhat évesen kap először nyugdíjat egy 116 éves perui asszony, aki két és fél hónappal idősebb a világ legidősebb nőjeként nyilvántartott japán Okava Miszaónál....
Bántalmazott egy eladót egy tolvaj Miskolcon, elfogták, de már nem lopással, hanem rablás elkövetésével gyanúsítják - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.
Komolyabb rendbontások nélkül, azonban több szabálytalanság közepette zajlik a szeparatisták vasárnapi népszavazása Kelet-Ukrajnában Donyeck és Luhanszk megye függetlenségéről.
Te tudtad, hogy ez a finomság, amelynél amerikaibbat el se tudnánk képzelni, Németországból jött? Az egyik legamerikaibb gyorskaja, a hot dog minden ízében német találmány. Klasszikus töltelékét, a frankfurti virslit a 17. században ötölte ki egy német hentes. Amerikába is német bevándorlók vitték be, és egy német házaló kezdte először kifliben árulni St. Louis utcáin 1880-ban. Az olcsó, laktató…
A hagyományos vírusirtó megoldásokat nem lehet "halottnak" tekinteni, azokat továbbra is a biztonságos védelmi rendszerek alapvető építőelemeiként kell kezelni. A kiberfenyegetések és a védelmi megoldások evolúciója ugyanakkor felgyorsult, technológiaváltás történt, és teljesen új típusú fenyegetések jelentek meg - derül ki a német G Data kiberbiztonsági vállalat MTI-hez eljuttatott tanulmányából.
Hatalmas ünneplést csaptak Münchenben a játékosok a Bayern München labdarúgócsapatának újabb bajnoki címe okán, különböző módokon fröcskölték egymásra és a gyepre a bajor sort a futballisták.
Szombaton a Bundesliga zárófordulójában a Bayern München labdarúgócsapata véglegesen megünnepelhette legújabb bajnoki címét, amely végül internetes szócsatába bonyolódott két alapember között.
Idegenként tekint anyjára az a 11 éves kisfiú, akit 10 éve rabolt el az apja. A gyereket csütörtökön adták vissza a hatóságok édesanyjának, miután volt férjét, H. B. Ottót elfogták - írja a Blikk.
Május 13-án lesz hetvenöt éves Harvey Keitel amerikai színész, akinek jellegzetes arcát többek között a Taxisofőr, a Kutyaszorítóban, a Ponyvaregény, a Zongoralecke című filmekből ismeri a közönség. Az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának anyaga:
Nyáron elhagyja a Chelsea labdarúgócsapatát az angol válogatott védő, Ashley Cole, aki könnyen elképzelhető, hogy a Tottenham Hotspurben folytatja pályafutását.
Orbán Viktor miniszterelnök "viharos tempóban kötelezi el magát az Ukrajnában éppen a nemzetközi joggal ellentétes katonai beavatkozást folytató Oroszország mellett".
Két kelet-ukrajani megyében, Donyeckben és a vele szomszédos Luhanszkban vasárnapra tûzték ki a krím-félszigeti népszavazásra erõsen hasonlító módszerekkel lebonyolítandó függetlenségi...
Az európai parlamenti választáson nincs uniós szintű jogorvoslati lehetőség, a választási eljárás során az egyes tagállamok választási jogszabályai érvényesek.
Az Ipartestületek Országos Szövetsége (Iposz) szerint újra kellene értelmezni a kisvállalkozásokat képviselő szervezet bevonásának feltételeit a jogalkotásba és az érdekegyeztetésbe - várhatóan ez is témája lesz a szövetség május végén tartandó XXX. közgyűlésének.
Eldőlt, hogy a szezon végén végleg befejezi pályafutását az Inter 41 éves argentin védője, Javier Zanetti, aki utolsó saját közönség előtt lejátszott bajnoki mérkőzésén különleges karszalagot viselt.
Elképzelhető, hogy mégsem Torino felé veszi az irányt a nyár folyamán a Barcelona labdarúgója, Alexis Sánchez, hiszen az Arsenal sajtóhírek szerint rálicitált a Juventusra.
A 2004-es keleti bővítés tanulságai alapján "teljesen más alapokra" kell helyezni az Európai Unió új tagállamaival szembeni átmeneti munkavállalás szabályozását - mondta vasárnap a brit miniszterelnök.
A tevék jelentette fertőzésveszélyre figyelmeztettek egészségügyi szakemberek a MERS (Middle-East Respiratory Syndrome) nevű koronavírus rohamos terjedése miatt. Ez az első alkalom, hogy hasonló figyelmeztetést adtak ki az eddig 139 halálesetet és 480 megbetegedést okozó kórral kapcsolatban.
Meghökkentő beszédet tartott az ukrán kormánypárt képviselője, az ukrajnai Herszon megye kormányzója. A Hitlert éltető beszédet második világháborús szovjet veteránok előtt tartotta – a tömegből egy kisgyerekes nő felment a pódiumra és elvette a mikrofonját.
Vasárnap szívpanaszokkal kórházba szállították a Samsung Electronics Co. 72 éves elnökét. A konszernnél már egy jó ideje zajló egyesülési és szerkezetátalakítási folyamatot szakmai megfigyelők az utódlás előkészítésének tartják.
Komolyabb rendbontások nélkül, azonban több szabálytalanság közepette zajlik a szeparatisták vasárnapi népszavazása Kelet-Ukrajnában Donyeck és Luhanszk megye függetlenségéről
Visszautasította szombaton az izraeli kormány egyik tagja azt az amerikai sajtóértesülést, amely szerint Izrael kémtevékenységet folytatott volna az Egyesült Államok ellen