Újabb nyolc diáklányt raboltak el a Boko Haram iszlamista szervezet fegyveresei Nigéria északi részén, miközben a tekintélyes al-Azhar iszlám intézet és az ENSZ is elítélte a csoportot, és az az által korábban elrabolt mintegy 200 fiatal lány szabadon engedését követelte.
A volt világelső Roger Federer visszalépett az e heti, madridi salakpályás tenisztornától, mivel felesége a közeljövőben hozza világra harmadik gyermeküket.
Csaknem 15 ezer orvos hagyta el Romániát az ország 2007-es európai uniós csatlakozása óta, így az ezer lakosra jutó orvosok száma 1,9-re csökkent: ezzel Románia az utolsó helyre került Európában - közölte kedden Dorel Sandesc, a bukaresti szaktárca államtitkára.
Május 10-éig küldhetnek kérdéseket a Magyar Állami Operaházhoz mindazok, akik az Ybl Miklós születésének bicentenáriuma alkalmából az intézmény által meghirdetett makettpályázaton indulni kívánnak.
Budapest – 700 műtárgy, köztük értékes ékszerek, festmények, szőnyegek, antik bútorok, ezüst-, porcelán és üvegtárgyak kerülnek kalapács alá a BÁV 64. művészeti aukcióján május 13–15-én.
A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) közmegbecsülésének fenntartását tekinti legfőbb feladatának Lovász László, a tudós társaság kedden megválasztott elnöke, aki sajtótájékoztatón számolt be az intézmény jövőjét illető terveiről, elképzeléseiről.
Magyarország – Ha nem is biztos, hogy a fővárosban jobb az élet, az tény, hogy keresni többet lehet. A Profession.hu felméréséből most kiderült, hogy egy-egy szakmában Budapesten akár 150-200 ezer forinttal is többet kapnak a dolgozók, mint vidéken.
A Google Compute Engine szolgáltatásban futó virtuális gépek mindegyik változatán elérhetővé lett a SUSE Linux Enterprise Server. A szolgáltatás, a Google felhőplatformjának részeként, saját infrastruktúrán futó gépeket kínál a felhasználóinak.
Hét kaszinó üzemeltetésére adott ki engedélyt a Nemzetgazdasági Minisztérium, az új játékkaszinók a minisztérium közleménye szerint évente csaknem 4 milliárd forint koncessziós díjat és mintegy 1 milliárd forint áfát fizetnek be a költségvetésbe.
A miskolci "gettók" és nyomortelepek felszámolását tervezi a városi közgyűlés Fidesz-KDNP-frakciója, hogy biztonságosabb, élhetőbb legyen a borsodi megyeszékhely. Az ezt tartalmazó előterjesztést a csütörtöki közgyűlés elé terjesztik - közölte Soós Attila, a frakció szóvivője.
Az EU-tagállamok kormányainak képviselőiből álló Tanács kedden hivatalosan is jóváhagyta, hogy Nagy-Britanniából Magyarországra költözzön, és idén szeptemberben már Budapesten kezdje meg az új tanévet az Európai Rendőrakadémia (CEPOL).
Újabb nyolc diáklányt raboltak el a Boko Haram iszlamista szervezet fegyveresei Nigéria északi részén, miközben a tekintélyes al-Azhar iszlám intézet és az ENSZ is elítélte a csoportot, és az az által korábban elrabolt mintegy 200 fiatal lány szabadon engedését követelte kedden.
Állat módjára viselkedett egy 15 éves német fiú: csaknem halálra kínozta kishúga gombszemű nyusziját. Még a szobája falához is odacsapta. Hőstette közben 12 éves barátja filmezte.
Budapest – Szinte hihetetlen: kedd éjjel egy óra magasságában Dombóvári István (36) szeme láttára lopták el az autóját Budapesten. A dumagép már azt hitte, végleg lemondhat a négymilliós járgányról, de akkor újabb elképesztő fordulat következett: délutánra egy kiránduló osztály megtalálta a 2009-es Toyota Priust.
Hét kaszinó üzemeltetésére adott ki engedélyt a Nemzetgazdasági Minisztérium, az új játékkaszinók a minisztérium közleménye szerint évente csaknem 4 milliárd forint koncessziós díjat és mintegy 1 milliárd forint áfát fizetnek be a költségvetésbe.
Fokozott figyelmet fordít a bírák képzésére az idén az Országos Bírósági Hivatal az ítélkezés hatékonyságának további javítása, gyorsítása érdekében - mondta a szervezet elnökhelyettese kedden Pécsen.
50 tálib harcossal végeztek kedden az afgán kormányerők, köztük egy sötét múltú kormányzóval, Mullah Habibullahhal - közölte egy helyi afgán tisztségviselő.
Abszolút prioritásként említette az energetikai unió megteremtését és az Európai Unió energetikai forrásainak diverzifikálását kedden Pozsonyban Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság néppárti (EPP) elnökjelöltje.
Nem csak a város működtetéséhez, hanem a fejlesztéséhez is elengedhetetlen az önkormányzati szerepvállalás, de csak jól működő városban lehet ingatlanfejlesztés - mondta Tarlós István, Budapest főpolgármestere a Napi Gazdaság Új lehetőségek és kihívások az ingatlanpiacon címmel szervezett konferenciáján kedden Budapesten.
Fejszével, fahusánggal, baltával, kővel támadtak rá egy családra Szirákon; a hat támadót őrizetbe vették - közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Cleveland — Már egy évvel korábban szabadulhattak volna a clevelandi Ariel Castro által fogva tartott nők, ha tudomásuk van arról, hogy kínzójuk rendszeresen nyitva hagyja a horror házának ajtaját.
Az Obama-kormány nyomást gyakorol amerikai energetikai, pénzügyi és ipari nagyvállalatokra, hogy csúcsvezetőik az ukrajnai orosz beavatkozás miatt ne vegyenek részt a májusi szentpétervári gazdasági fórumon, amelynek házigazdája Vlagyimir Putyin orosz elnök lesz.
A megkérdezett magyarok 84 százaléka szerint koszos a készpénz, ám mindössze 26 százalékuk mossa meg minden alkalommal a kezét, miután pénzhez ért – derül ki a MasterCard ma nyilvánosságra hozott kutatásából, melyet tizenkét Európai országban végeztek. A kutatásban részt vevő magyar felnőttek harmada nyilatkozott úgy, hogy hajlandó lenne változtatni az életmódján azért, hogy higiénikusabban éljen,…
A Pesti Központi Kerületi Bíróság elrendelte a józsefvárosi piac területének rendőrségi közreműködéssel történő kiürítését és a MÁV birtokába adását; a végzést várhatóan az elkövetkező két hónapban hajtják végre - közölte a vasúttársaság.
Lev Trockijnak sikerült meghatni az egész világot. A szerencsétlenül járt kismalacnak egy speciális „kerekes széket” készítettek, így végre teljes életet élhet.
Ezek a színek nem csak a szemhéjon divatosak, a szánkat is bátran kiemelhetjük hangsúlyosabb rúzsokkal. Kovács Ágnes kozmetikus sminktippjei segítségével trendi színekben kezdhetjük a nyarat.
New York — Elhanyagolja magát Megan Fox (27)! A kétgyermekes színésznő elárulta: unalmas, hétköznapi édesanya, aki nem sminkeli magát, és kiülepesedett melegítőben várja haza férjét.
Az EU-tagállamok kormányainak képviselőiből álló tanács kedden hivatalosan is jóváhagyta, hogy Nagy-Britanniából Magyarországra költözzön, és idén szeptemberben már Budapesten kezdje meg az új tanévet az Európai Rendőrakadémia (CEPOL).
Memphis — Turistaosztályon repült Memphisből Dallasba Vilmos herceg (31), aki öccsével, Harry herceggel barátjuk, Guy Pelly amerikai esküvőjére volt hivatalos a hét végén.