2014. május 30. péntek

máj. 30
12:06
Hoppá: becsajozott Angelina Jolie 12 éves fia (BorsOnline)
Az Oscar-díjas színésznő, büszke anyaként lelkendezett a riportereknek, hogy legidősebb gyerekére rátalált a szerelem. Jolie azt is elárulta, a kislány Angliában él.
máj. 30
12:06
Még mindig keresik a határon áttört román bűnözőt (Blikk)
Szeged - Továbbra is keresi a rendőrség azt a román férfit, aki szerdán késő este áttört a nagylaki határátkelőhelyen, és elsodort egy román határrendészt - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken.
máj. 30
12:06
Így változtak a nyelvvizsga követelmények (Infostart)
2014. június 1-jétől a 38/2014. (IV.30.) EMMI rendelet módosította az alap- és mesterképzési szakok képzési és kimeneti követelményét. Ennek értelmében, aki 2015/16. őszi félévben hallgatói jogviszonnyal rendelkezik, arra vonatkozik az alábbi változás az idegen nyelvi követelményekben:
máj. 30
12:06
Írók napját tart az HBO (Kreatív Online)
A forgatókönyvírás iránt érdeklődőket várják.
máj. 30
12:06
Az ukrán hadsereg folytatja támadását a szakadárok ellen (Metropol)
A Nemzeti Gárda "Donbassz" nevű különleges egysége pénteken hivatalosan mozgósítást hirdetett, és újabb önkéntesek jelentkezését várják.
máj. 30
12:06
Közös cégben egyesül az Axel Springer és a Ringier (Metropol)
A végső döntést a Gazdasági Versenyhivatal mondja ki.
máj. 30
12:08
Így dobja fel szexuális életét Johnny Depp! (Blikk)
Pikáns titok derült ki a Johnny Depp (50)-Amber Heard (28) párosról.
máj. 30
12:08
Továbbra is keresik a Nagylaknál áttörő román férfit (Metropol)
A 38 éves, 170 centiméter magas, fekete hajú Filimon Gheorghita utáni kutatást kiterjesztették az ország egész területére.
máj. 30
12:09
Daniel Radcliffe új filmszerepben (Joy)
A Harry Potterként megismert színészt most egy romantikus vígjátékban láthatjuk! Nézd meg az előzetesét!
máj. 30
12:09
8 menő futócipő (Éva Magazin)
Ezektől garantáltan megjön a kedved a futáshoz! Amióta kezünkbe vettük az újonnan megjelent Runner's World magazint, bennünk is megérett az elhatározás, hogy újra futni kezdjünk. Ehhez persze elengedhetetlen egy szuper, vadiúj futócipő, így mi ki is választottuk a kedvnceinket a jelenlegi kínálatból! Fotó: Daniel/500px.com   1. Adidas Adipure Crazy Quick, adidas.hu 2. Asics Gel-Ds Trainer,…
máj. 30
12:09
Ikerkutatást tervez a NASA (hirado.hu)
Miközben Scott Kelly űrhajós egy évre beköltözik a Nemzetközi Űrállomásra, testvére, Mark Kelly a Földön fog részt venni azonos orvosi tesztekben.
máj. 30
12:09
Akkor végezzük jól a dolgunkat, ha nem beszélnek rólunk (Portfolio)
Miközben a fejlett pénzügyi kultúrájú nyugat-európai országban keményen megadóztatják a készpénzhasználatot, addig Magyarországon ezzel éppen ellentétes folyamatok zajlanak. A pénzügyi...
máj. 30
12:09
Vízilabda: Biztosan lesz magyar játékos a BL-döntőben! (Agroinform)
A Barceloneta továbbjutásának köszönhetően biztosan lesz magyar játékos a férfi vízilabda BL-döntőben.
máj. 30
12:10
Elfogták a soroksári nők támadóját - videó (Blikk)
Budapest - Az agresszív férfi nyomorára feltehetően akkor akadtak, amikor a szeptemberben brutális kegyetlenséggel megfojtott Kardos Krisztina (+36) gyilkosát hajszolták.
máj. 30
12:11
Moziba is ment nászútján Kim és Kanye (hirado.hu)
Az ifjú pár alacsony költségvetésű nászútját Írországban tölti.
máj. 30
12:11
Így írja újra a választási rendszert a Fidesz (Portfolio)
Az önkormányzati választási rendszer átalakítását javasolja a Fidesz: ennek értelmében a fővárosi közgyűlésnek a főpolgármester mellett a 23 kerületi polgármester és a kompenzációs listáról bekerült...
máj. 30
12:13
Vasárnaptól újra látogatható a Ráth György Múzeum (hirado.hu)
A Szépművészeti Múzeum és az Iparművészeti Múzeum megállapodásának köszönhetően újra látogatható vasárnaptól a Ráth György Múzeum, amelynek állandó kiállításait a Hopp Ferenc Múzeum gyűjteményi anyagából állították össze.
máj. 30
12:15
Negyedévszázados csúcsot döntött meg Japán (hirado.hu)
A maginfláció 1991 februárja óta a legmagasabb, 3,2 százalék volt áprilisban éves szinten.
máj. 30
12:17
Megszabadítanák a medvéktől a székelyföldi Tusnádfürdőt (hirado.hu)
Egy anyamedve két boccsal, egy másik anyamedve három boccsal, valamint két fiatal, 2-3 éves állat jár be rendszeresen a fürdővárosba élelmet keresni.
máj. 30
12:19
Drogkereskedőket fogtak el (hirado.hu)
A kereskedőket előzetes letartóztatásba helyezték.
máj. 30
12:24
Négyszáz magyart vesz fel egy multi (Privátbankár)
Az EPAM szoftverfejlesztő cég bővíti magyarországi létszámát, év végéig 1200-an fognak ott dolgozni.
máj. 30
12:24
Nincs pihentetőbb, mint jengázó macskát nézni (BorsOnline)
Ha sok a stressz, érdemes megnézni azt a videót, amelyen egy közönséges házimacska olyan óvatosan játszik, hogy a tornyot egyszer sem dönti le. 4,5 millió ember nem téved.
máj. 30
12:24
Íme az ember vezette űrkapszula! (Blikk)
Hawthorne - Az eddig csak személyzet nélküli űrhajót gyártó SpaceX amerikai cég bemutatta csütörtökön dél-kaliforniai gyárában az első olyan űrkapszuláját, a Dragon V2-t, amelyet már űrhajós vezet, sőt hét embert is el tud szállítani a Nemzetközi Űrállomásra (ISS), és többször is használható, ha minden földet éréskor ép marad a jármű.
máj. 30
12:24
44-en prezentáltak az idei Portfolio Nighton (Kreatív Online)
12 kreatívigazgató várta őket. Képes beszámoló.
máj. 30
12:24
Egy nap alatt elfogták a posta kirablóját (Blikk)
máj. 30
12:24
Bojkottot! (Kripto Akadémia)
Most akkor majd – ha túljutottunk a baloldali ki kit győz le férfias küzdelmén – újra nagy lendülettel bele lehet szaladni egy óriási nagy pofonba.
máj. 30
12:24
Nézze át a főkönyvet! Még javíthatók a könyvelési típushibák (Adózóna)
A 2013-as mérlegek beadása előtt érdemes áttekinteni a főkönyvet, hogy megfelelő helyre kerültek-e az egyéb ráfordítás és egyéb bevétel kategóriába tartozó tételek, így különösen a továbbszámlázott büntetések, bírságok, az áthárított építmény- és telekadók, illetve az előző évi hibák – mutat rá a MAZARS. A vezető könyvvizsgáló és tanácsadó vállalat szerint egyúttal azt is érdemes ellenőrizni, hogy…
máj. 30
12:24
Az év második felében elhagyhatjuk a bóvli kategóriát (ProfitLine)
Mindhárom nagy nemzetközi hitelminősítőnél "befektetésre nem ajánlott" besorolással futunk. Viszont az ország fundamentumai vannak lassan annyira prosperálóak, hogy eljöhet az ideje az ajánlásnak is. Az biztos, hogy kisebb eufóriát hozna ez a nemzetgazdaságnak és a tőkepiacra.
máj. 30
12:24
Videó: Cazorla Reina után De Geának is megmutatta, ki az úr a háznál (Sport365)
A jelek szerint Santi Cazorla nagy formában van a közelgő foci vb előtt. Az Arsenal sztárja szerdán Pepe Reinát küldte el nagyon csúnyán az egyik edzésen, tegnap pedig David De Geának rúgott óriási nagy gólt a szabadrúgások gyakorlásánál.
máj. 30
12:24
A DVD visszaszorulása jót tesz a bolygónak, de azért nem olyan nagyon (444.hu)
Az online stream terjedése ránézésre sokat segít a környezetnek. Valójában még azért nem.
máj. 30
12:26
Végre nem csak az államnak van pénze (Privátbankár)
Örvendetes, hogy már a magánszektorban is látszik a beruházások beindulása - kommentálták banki elemzők a Központi Statisztikai Hivatal adatait. A jegybank hitelprogramja is sokat számít, az állam pedig még a költségvetési deficit növelésére is hajlandó, csak pörögjön már a gazdaság.
máj. 30
12:26
Megvan a Telekom versenyének győztese (Kreatív Online)
Az innovációs versenyen négy különdíjat is osztottak.
máj. 30
12:26
Megszabadítanák a medvéktől Tusnádfürdőt (Kripto Akadémia)
Fennáll annak a veszélye, hogy emberre támadnak.
máj. 30
12:26
Elemzők: a magánszektorban is látszik a növekedés (ProfitLine)
Már a magánszektorban is látszik a beruházások beindulása - kommentálták banki elemzők a Központi Statisztikai Hivatal adatait, amelyek szerint tovább nőtt a beruházások növekedési üteme, és az idei első negyedévben a volumenindex 22,6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.
máj. 30
12:26
Politikusnőt alázott élő adásban az angol foci fenegyereke - videó! (Sport365)
Ismét nem futballtudásával vetette észre magát a Queen's Park Rangers angol válogatott támadója, Joey Barton, aki egy élő politikai televíziós adásban szólt be az egyik párt képviselőhölgyeinek.
máj. 30
12:27
Továbbra is keresik a nagylaki átkelőnél áttörő román férfit (hirado.hu)
A kutatást kiterjesztették az ország egész területére.
máj. 30
12:27
Már Lengyelországban sem minden fenékig tejfel (Portfolio)
Meghiúsult egy lengyel távközlési vállalat tőzsdei bevezetése, erre évek óta nem volt példa Varsóban, írja a Wirtualne Media. Meghiúsult a Multimedia Polska részvényeinek tőzsdei kibocsátása, a...
máj. 30
12:27
Új tagokkal is bővült az MMA éves közgyűlésén (Metropol)
Halász János államtitkár szerint az MMA kultúrstratégiai szerepét tovább kell erősíteni.
máj. 30
12:27
Pusztító morajlás: megszólal Mercedes-Benz AMG GT (Auto Pult)
Noha napról napra egyre több dugattyú alternál vidáman az utakon, mégis, fajlagosan éppen hogy egyre kevesebb hengerrel kell beérnünk. Természetesen a környezetünk megóvása mindennél fontosabb, de a Mercedes három rövid felvétellel bizonyítja, hogy néha megéri bűnözni – megszólal az AMG GT nyolchengerese.
máj. 30
12:28
MSZP: tisztújítás és ideiglenes elnök? (Kripto Akadémia)
Ügyvezető elnökségre is bízhatják néhány hónapra az irányítást - Tisztújító kongresszus július 19-én.
máj. 30
12:29
Felavatták a Velencei-tó Kapuját (hirado.hu)
Oláhné Surányi Ágnes polgármester hangsúlyozta, hogy a beruházással létrejött az új városközpont és a fejlesztéssel nagy lépést tettek a négy évszakos turizmus megvalósítása felé.
máj. 30
12:29
500 millió eurót fektet be az OMV (Portfolio)
500 millió eurót fektet az osztrák OMV a tunéziai nemzeti olajvállalattal, az ETAP-pal közösen fejlesztett projektbe, mely várhatóan 2016-ban kerül átadásra - áll a társaság közleményében. Az OMV...
máj. 30
12:30
A rákos áttéteket is okozó endotoxinokról indult ismeretterjesztő honlap (WebBeteg)
A rákos áttéteket is okozó endotoxinokról indult tudományos-ismeretterjesztő honlap, az endotoxin.hu oldal a méreganyagról és a gyógymódokról ad információt az érintetteknek - tájékoztatta az MTI-t Mándi László, a Debreceni Orvostudományi Egyetem tutora.
máj. 30
12:30
Albán határsértőket toloncoltak ki az országból (Kripto Akadémia)
Velük szemben a svájci hatóság beutazási és tartózkodási tilalmat rendelt el a schengeni térségbe.
máj. 30
12:31
Hűvös időben készül Köln az Ifjú Zenészek Eurovíziós Versenyére (hirado.hu)
A döntőt a kölni dóm oldalában felállított, sátorral fedett szabadtéri színpadon rendezik meg szombat este.
máj. 30
12:32
Csökkenhet a sugárterápiára várók előjegyzési ideje az onkológiai intézetben (WebBeteg)
Egy új berendezésnek köszönhetően csökkenhet a sugárterápiára várók előjegyzési ideje az Országos Onkológiai Intézetben (OOI).
máj. 30
12:33
Több ezres tüntetés és halálos áldozatokkal járó összetűzések a Közép-afrikai Köztársaságban (hirado.hu)
Több ezren vonultak Bangui utcáira.
máj. 30
12:35
Bírságolt az MNB (hirado.hu)
A G7 Capitalnak engedély nélküli tőkepiaci közvetítés miatt 60 millió forintot kell befizetnie és eltiltották a tevékenységtől is.
máj. 30
12:42
Idén végre süttethetjük magunkat a Velencei-tó új, homokos strandján (Privátbankár)
Felavatták pénteken a Velencei-tó Kapuját, amely több mint kétmilliárd forintos összköltséggel, európai uniós támogatással valósult meg és Velence Korzó és Szabadstrand néven nyitja meg kapuit a látogatók előtt.
máj. 30
12:42
Szakállként viselte daganatát a szlovák férfi (BorsOnline)
Stefan Zoleik tíz éve hordta arcán a hatkilós daganatot. A végeredmény nem lett tökéletes, de lényegesen jobban néz ki, mint korábban.

Keresés