2014. május 29. csütörtök

máj. 29
20:59
Mesterházy lemondása - Elemzők: saját támogatói is elpártolhattak (ProfitLine)
Feltehetően a korábban lojális szocialista országgyűlési képviselők támogatását is elveszítette csütörtökre Mesterházy Attila, aki ennek hatására mondhatott le nem várt hirtelenséggel az MSZP elnöki és frakcióvezetői tisztségéről – nyilatkozták az MTI által megkérdezett szakértők, akik szerint nehéz feladat vár az új szocialista vezetőre, bárki lesz is az.
máj. 29
20:59
Habermas: Magyarország távolabb került Európától (444.hu)
A világhírű német filozófus Budapesten adott elő. Főleg az EU sorsáról beszélt, de beszólt a magyar kormánynak is.
máj. 29
21:01
Lassan kilenc óra és ma még nem buzizott Kerényi Imre (444.hu)
Nyilvánosan.
máj. 29
21:06
Szexi képekkel ünnepelte fogyását az 56 éves nő (BorsOnline)
Szexi képek közzétételével ünnepelte meg, hogy egészen elképesztő formaváltozáson ment keresztül. Egy szívinfarktus volt az utolsó csepp a pohárban.
máj. 29
21:06
Halálos repülőbaleset - Közlekedésbiztonsági Szervezet: nem volt kötelező repülési tervet benyújtani (Infostart)
Nem nyújtottak be repülési tervet a Kisapostagnál lezuhant kisrepülő útvonalára, de abban a légtérben és arra a repülésre, amelyre a pilóták készültek, ez nem is kötelező - mondta a Közlekedésbiztonsági Szervezet kommunikációs vezetője csütörtökön az MTI-nek.
máj. 29
21:06
Londoni elemzők: a UKIP-győzelem csökkentheti a brit EU-kilépés kockázatát (Infostart)
A legnagyobb brit EU-ellenes erő, az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártja (UKIP) európai parlamenti választási győzelme ellentmondásosnak tűnő módon csökkentheti annak kockázatát, hogy Nagy-Britannia elhagyja az Európai Uniót - vélekedtek csütörtöki előrejelzésükben londoni stratégiai elemzők.
máj. 29
21:06
Kisapostagi repülőbaleset - A gép nemrég esett át légialkalmassági felülvizsgálaton (Alternatív Energia)
A helyszínen megtalálták a repülőgép dokumentumait.
máj. 29
21:06
Bombariadó három plázában (hirado.hu)
Az Allee, a Mammut és a Westend bevásárlóközpontokat is ki kellett üríteni.
máj. 29
21:06
Bombariadó: 3 plázát zártak ma be Budapesten (Pénzcentrum)
Bombariadó van az Allee, a Mammut és a Westend bevásárlóközpontokban, amiket a rendőrség kiürített csütörtök este....
máj. 29
21:08
Több fogyasztóvédelmi ügyet kezelt tavaly az energiahivatal (hirado.hu)
Az ügyek 76,3 százaléka közvetlen fogyasztói panasz volt.
máj. 29
21:10
Júniusban lesz Peresz és Abbász közös békeimája (hirado.hu)
Ferenc pápa páratlan meghívását mindketten azonnal elfogadták.
máj. 29
21:24
Brutálisan átverték a vőlegényt a legénybúcsún (BorsOnline)
A haverjai azt mondták neki, elviszik egy helyre, ahol bekötött szemmel bungee jumpingolhat, hogy megmutassa, milyen tökös legény. De valami egész más mókában volt része.
máj. 29
21:24
Kárpát-medencei adatbázis készülhet a rászoruló magyarokról (Infostart)
Adatbázis jöhet létre a Kárpát-medencében élő szociálisan rászoruló magyarokról és a szintén magyar önkéntes segítőkről. Ez lehet az egyik eredménye annak, hogy a szociális és az egészségügyi szolgáltatások kibővítéséről szóló megállapodást kötött a Nemzetstratégiai Kutatóintézet és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat.
máj. 29
21:24
Így buktak le taxisok, fodrászok és kozmetikusok (Adózóna)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) tavaszi ellenőrzés-sorozatán a vizsgálatok 28 százalékánál tártak fel szabálytalanságot a Nyugat-Dunántúlon, a mulasztási bírság összege várhatóan megközelíti a 20 millió forintot - közölte a NAV regionális igazgatóságának sajtószóvivője csütörtökön az MTI-vel.
máj. 29
21:24
Ilan Mor: politikai akaraton múlik egy nemzeti mozgalom létrejötte (hirado.hu)
Egy nemzeti mozgalom létrejötte leginkább politikai akaraton múlik, nem mindig csak a körülmények eredménye - mondta Ilan Mor, Izrael magyarországi nagykövete a Habsburg Történeti Intézet Álom az államról című kerekasztal-beszélgetésén csütörtökön Budapesten.
máj. 29
21:24
Mi lehet az oka az állkapocs fájdalmának? (WebBeteg)
Az állkapocsízület speciális tulajdonságai miatt többféle rendellenesség alakulhat ki, a tünetek többsége azonban az állkapocsízületen kívül ered.
máj. 29
21:26
Megnevezte miniszterjelöltjeit a kormányfő - a nap hírei (Infostart)
Lemondott az MSZP pártelnöki és frakcióvezetői tisztségéről Mesterházy Attila. Még 1 milliárd 840 millió forintot kell elkölteniük a hét végéig a SZÉP-kártyák tulajdonosainak.
máj. 29
21:26
Kishantos: a bíróság szerint az új bérlők jogosan használják a földeket (hirado.hu)
A Székesfehérvári Járásbíróság elutasította első fokon, nem jogerősen a felperes Kishantosi Vidékfejlesztési Központ Közhasznú Nonprofit Kft. keresetét szerdán, mert jogi álláspontja szerint a vitatott termőföldek birtoklására kizárólag az új haszonbérlők rendelkeznek jogcímmel.
máj. 29
21:28
Jelentős fejlesztések a Szarvasi Arborétumban (hirado.hu)
Csaknem ezer új növényfajtát telepítettek, a látogatható területet pedig 45-ről 65 hektárra bővítették.
máj. 29
21:30
Neves külföldi szemüveglencse-gyártókat bírságoltak meg (ProfitLine)
Neves külföldi szemüveg-, illetve kontaktlencsegyártókat büntettek meg Kínában, összesítve 19 millió jüanra (677,5 millió forint), mert viszonteladási árrögzítést bizonyítottak rájuk - közölte a nemzeti fejlesztési- és reformbizottság csütörtökön.
máj. 29
21:30
Jógával vált nagyobb küzdővé a legjobb magyar irányító (Sport365)
Simon Balázs öt évig erősítette az Albacomp csapatát, majd pikáns módon a legnagyobb riválishoz, a Szolnoki Olajhoz igazolt át. A legjobb magyar irányító a csütörtöki MezTelenülben többek között arról is mesél, hogyan illeszkedett be új csapatába.
máj. 29
21:30
Elbukták első fokon a kishantosiak a földeket (444.hu)
A három birtokvédelmi perből az egyikben született ítélet. A Vidékfejlesztési Minisztérium ünnepel.
máj. 29
21:30
Megkezdődött a Bilderberg-találkozó Koppenhágában (hirado.hu)
A titkos tanácskozáson bankárok, brókerek, cégvezetők, illetve politikusok vesznek részt - a külvilágtól hermetikusan elzárva tanácskoznak egy luxusszállodában.
máj. 29
21:32
Budapesten randevúznak kedden a régió kockázatitőke-befektetői (ProfitLine)
Hogyan alakul a befektetési klíma a következő évek során a kelet-közép-európai (CEE) régióban? Milyen lehetőségekkel szembesülhetnek a következő időszakban a priváttőke-befektetők a térségben? Mely területeken erősödhet a kockázatitőke-befektetések szerepe a következő években? Többek között ezekre a kérdésekre keresi a választ jövő kedden több mint 250 szakember a HVCA (Magyar Kockázati- és…
máj. 29
21:32
Na, ebben hasonlít legjobban az Orbán-kormány és a Google (444.hu)
Nem várt ponton ér össze a leendő magyar kormány és a keresőóriás.
máj. 29
21:34
A Deutsche Telekom eladja amerikai leányvállalatát (ProfitLine)
A Deutsche Telekom AG elfogadta a Softbank Corp. által tett vételi ajánlatot amerikai leányvállalatára, a T-Mobile US Inc. mobil távközlési szolgáltatóra - közölte a japán Kyodo hírügynökség bennfentes értesülésekre hivatkozva.
máj. 29
21:34
A nap kommentelője: Csutak (444.hu)
A forradalmi kotongumiban látta meg a lényeget.
máj. 29
21:42
Ötven éves a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Zenei gyűjteménye (Infostart)
Ötven éves a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Zenei gyűjteménye; az évforduló alkalmából szakmai konferencia kezdődött csütörtök délután a gyűjtemény Ötpacsirta utcai épületében.
máj. 29
21:42
Leállt Iványiék elismerési eljárása (Alternatív Energia)
Kövér beavatkozását kéri a MET.
máj. 29
21:42
A történelem egyik legnagyobb banki bírsága készülődik (Portfolio)
Az amerikai igazságügyi minisztérium minden idők egyik legnagyobb banki bírságát, több mint 10 milliárd dollárt akar beszedni a legnagyobb francia banktól, a BNP Paribas-tól az Irán és más országok...
máj. 29
21:42
Kishantos: az új bérlők jogosan használják a földet (ATV)
A Székesfehérvári Járásbíróság elutasította első fokon, nem jogerősen a felperes Kishantosi Vidékfejlesztési Központ Közhasznú Nonprofit Kft. keresetét szerdán, mert jogi álláspontja szerint a vitatott termőföldek birtoklására kizárólag az új haszonbérlők rendelkeznek jogcímmel. Két másik birtokvédelmi perben, ahol az új bérlők voltak a felperesek, elsőfokú ítélet még nem született – közölte a…
máj. 29
21:44
Kishantos – Az új bérlők javára ítélt a bíróság (Alternatív Energia)
A döntés nem jogerős.
máj. 29
22:00
Szörnyűség történt, míg a nappaliban játszottak (BorsOnline)
Miközben a gyerekek a szomszéd szobában játszottak, a hálószobában megfojtotta 21 éves feleségét egy boszniai férfi az ausztriai Klagenfurtban. A 33 éves férj aztán megpróbált magával is végezni. A három kisgyerekük az egészből semmit sem vett észre, csak amikor megjöttek a rendőrök.
máj. 29
22:00
Nyestmedvét kapott a Palicsi Állatkert Szegedtől (Infostart)
Nyolchónapos nőstény nyestmedvét, vagy más néven binturongot (Arctictis binturong) kapott a Palicsi Állatkert a Szegedi Vadasparktól - számolt be az ajándékozásról a szabadkai Pannon RTV csütörtökön.
máj. 29
22:00
Barátságos mérkőzés - Nagyrészt légiósokból áll az albán keret (Alternatív Energia)
A szerdai budapesti mérkőzés után az albánok Andorrában lépnek pályára.
máj. 29
22:00
Edzőkérdés: Kapós a Southampton kispadja a második vonalban (Agroinform)
A Southampton elnöke, Ralph Krueger szerint topmenedzserek sora jelentkezett be a megüresedett kispadért.
máj. 29
22:02
Piranha harapott meg egy horgászt a franciaországi Vogézekben (Infostart)
Piranha harapott meg egy horgászt az északkelet-franciaországi Vogézekben.
máj. 29
22:03
Neves külföldi szemüveglencse-gyártókat bírságoltak meg (ProfitLine)
Neves külföldi szemüveg-, illetve kontaktlencsegyártókat büntettek meg Kínában, összesítve 19 millió jüanra (677,5 millió forint), mert viszonteladási árrögzítést bizonyítottak rájuk - közölte a nemzeti fejlesztési- és reformbizottság csütörtökön.
máj. 29
22:03
1,4 millió autót hív vissza a Ford (444.hu)
1,1 millió Amerikában eladott terepjárónak hibás lehet a szervókormánya, míg több mint 200 ezer Taurusnak idő előtti rozsdásodás okozhat gondot. Ez a visszahívási akció rekord közeli a Fordnál. A General Motors sem ússza meg úgy tűnik, a gyártót azzal vádolják, … Folytatás
máj. 29
22:05
117 millió forintos fejlesztés a Szarvasi Arborétumban (ProfitLine)
Közel ezer növényfajtával gazdagodott az ország legnagyobb arborétuma, a Szarvasi Arborétum, és emellett előremutató infrastrukturális fejlesztéseket is átadtak 2014. május 28-án, a mintegy 117 millió forintból megvalósított beruházás részeként. A génállomány megőrzését szolgáló növénytelepítés mellett többek között megújult az arborétumban található meteorológiai állomás és az üvegház, jelentősen…
máj. 29
22:05
Lefotóznád Farkasházyék vécéjét? (444.hu)
Itt a XIII. Szárszói Találkozó Meghívója. Ha ez egyáltalán érdekel valakit.
máj. 29
22:18
Forrasztópákával kínozta bezárt gyerekeit (BorsOnline)
Tíz éven át ki se tehették a lábukat a házból a gyerekek, akiket apjuk rabszolgaként tartott. Ahogy a felesége sem.
máj. 29
22:18
Kamerun kikapott Paraguaytól (Metropol)
A kameruni labdarúgó-válogatott 2-1-es vereséget szenvedett csütörtökön Paraguaytól
máj. 29
22:18
Esztergom elkerülte az újabb adósságrendezést (hirado.hu)
A képviselő-testület megszavazta, hogy kifizeti a hiányzó 72 millió forintot a mélygarázs építtetőjének.
máj. 29
22:18
Új csúcson zárt az S (Portfolio)
Mérsékelt emelkedést mutattak a vezető amerikai részvényindexek a csütörtöki kereskedés nagy részében, miután kedvező makroadatok láttak napvilágot. Ezek mellett eltörpült, hogy az első negyedéves...
máj. 29
22:18
Rendkívüli kongresszust javasol júniusra az MSZP budapesti párttanácsa (ATV)
Az MSZP budapesti párttanácsa júniusra rendkívüli kongresszus összehívását javasolja a választmánynak, azon a párt új országos és budapesti elnökét is megválaszthatják.
máj. 29
22:18
Magyar válogatott: Nagyrészt légiósokból áll az albán keret (Agroinform)
A magyar labdarúgó-válogatott jövő szerdán a Puskás-stadionban fogadja Albánia legjobbjait.
máj. 29
22:20
Varga: Csökkentik a jövedelem típusú adókat, módosítják a költségvetést (hirado.hu)
A nemzetgazdasági miniszter Az Estében a dohánytermékek esetében nem zárta ki a jövedéki adó emelését, de mint mondta, a jövedelemtípusú adóknál csökkenés várható.
máj. 29
22:20
Bilderberg-találkozó: Bajnai nem tudja, miért hívták meg (ATV)
Megkezdődött a Bilderberg-találkozó Koppenhágában, amelyen bankárok, brókerek, cégvezetők, illetve politikusok vesznek részt. A résztvevők - közöttük egyedüli magyarként Bajnai Gordon is - a külvilágtól hermetikusan elzárva tanácskoznak egy luxusszállodában.
máj. 29
22:37
Ötletes! Ötven zombival kérte meg barátnője kezét (BorsOnline)
Minden nőnek emlékezetes pillanat, ha barátja végre elszánja magát és megkéri a kezét. Pláne, ha a vőlegény ötven zombival érkezik.

Keresés