A Szerelemkert és A villa című egyfelvonásos előadásokat, amelyeket péntek este láthatnak az érdeklődők a Hagyományok Házában, először mutatják be Magyarországon.
A fővárosi MSZP egyértelműnek látja, hogy össze kell fognia a baloldali pártoknak, a fővárosban meghatározó politikai és civil szervezeteknek annak érdekében, hogy le lehessen váltani Tarlós István főpolgármestert és Budapest fideszes vezetését.
A Mercedes-Benz kecskeméti gyára a 2012-es 0,9 milliárd euró nettó árbevétel után 2013-ban 2,1 milliárd euró nettó árbevételt ért el – jelentette be Ekkehard Philipp, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. pénzügyi igazgatója szerdán Kecskeméten, a cég és a Mercedes-Benz Hungária Kft. sajtókonferenciáján.
A pályafutását családalapítás miatt szüneteltető Zácsik Szandra a fradi.hu-nak adott interjút, amelyben elmondta, nagyon reméli, hogy magára talál majd a csapat.
A rendőrség könnygázzal oszlatta szét Brazíliavárosban azt a keddi tüntetést, amely a június 12-én labdarúgó-világbajnokság magas kiadásai miatt szerveződött.
Rostás Beáta Piros szobrászmûvész Generációk címû köztéri szobrának készítése közben Egerben 2014. május 28-án. Az alkotást az egri Nemzedékek terén avatják fel június végén. MTI Fotó: Komka Péter
170 kilométer per óráról 386-ra növelte a gép sebességét, és olyan trükköket mutat be, hogy szinte csomót köt magára. Jeff Boerboon légi akrobata egyfajta Flúgos Futamba ojtott Jackass-csávó. Erre mondja az amerikai, hogy krézi, men, krézi. (via Mashable)
A vizsgált üzletek több mint tizedénél talált valamilyen problémát a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, amikor célzottan ellenőrizte az online pénztárgépek bekötését. A hatóság 100 millió forintos bírságot szabott ki, és tíz üzletet zárattak be.
A Daily Mail birtokába jutott egy videófelvétel, mely a One Direction zenekar dél-amerikai turnéja alatt készült. Ezen Simon Cowell pártfogoltjai Peruban autóznak, amikor két tag, Zayn Malik és Louis Tomlinson rágyújt egy füves cigarettára.
Valami nem stimmel a világban, ugyanis a globális kereskedelem az optimista előrejelzésekre fittyet hányva, zsugorodni kezdett az év első három hónapjában - derül ki a Gazdasági Együttműködési és...
Amióta Mario Draghi EKB-elnök május elején belengette, hogy kész további hathatós jegybanki lazító lépéseket tenni az eurózóna központi bankja, látványos mélyrepülésbe kezdett a közös európai...
Iratdigitalizálási projekt segítségével hatékonyabbá vált az állami ingatlanok elbirtoklásának megakadályozása - áll a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. közleményében.
A számvevőszék kétévente ellenőrzi a pártok gazdálkodását, vélelmezett gazdasági cselekmények felderítésére viszont nincs felhatalmazása - közölte a szervezet.
A 2014/15-ös évadban csaknem 60 koncertet adnak és öt tematikus bérletet kínálnak az MR Zenei Együttesek: az MR Szimfonikusok, az MR Énekkar és az MR Gyermekkórus.
Egymásnak gyökeresen ellentmondóan számolta ki a skót és a brit kormány, hogy Skócia a függetlenné válással vagy a brit unióban maradva járna-e jobban.
A 25 éves Farzana Ibkalt az egyik legsúlyosabb vétséget követte el Pakisztánban, miután nem ahhoz a férfihez ment feleségül, akit családja kijelölt számára. A várandós nőt büntetésül hozzátartozói fényes nappal kövezték meg.
Megszületett a francia nyílt teniszbajnokság eddigi legnagyobb meglepetése kedden: sima vereséggel kiesett a nőknél címvédő és világelső Serena Williams.
Párizs — Még a francia szurkolók és talán a szakvezetők sem tudják, mit várhatnak a labdarúgó-válogatottól a június 12-én kezdődő brazíliai világbajnokságon. Személyükben ugyanis igazi balhés csapat érkezik Dél-Amerikába, a játékoskeret erejét senki sem vitatja, ám a futballisták a gallok címerállatához híven a játék helyett gyakran egymással kakaskodnak.
A vizsgált üzletek több mint tizedénél talált valamilyen problémát a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), amikor célzottan ellenőrizte az online pénztárgépek bekötését. A hatóság 100 millió forintos bírságot szabott ki és tíz üzletet záratott be - közölte az onlinekassza.hu hírportál szerdán az MTI-vel.
A Commerzbank grafikonját vizsgálva elmondható, hogy ismét jól vizsgázott a korábbi támasz, amit elérve az árfolyam heves korrekcióba kezdett és több mint 9 százalékot erősödött néhány nap leforgása...
A betegség kockázatának korai figyelmeztető rendszere szerint a közelgő brazil labdarúgó-világbajnokság a 12 vendéglátó város közül háromban elég nagy veszélyt jelent a fokozott riasztáshoz.
Az MNB ügyvezető igazgatója szerint nem az a kérdés, hogy az export dinamizálja-e a versenyképességet, hanem az, hogy hol kellene az exportot bővíteni. Nagy Márton a Privátbankár.hu-nak adott interjúban azt mondta: azt kellene elérni, hogy a KKV-k a multik beszállítói legyenek. Rendet tennének a vállalati hitelek között is. Videóinterjú
A Bajnokok Ligája megnyerése után a világbajnokságon is nagy tervei vannak Angel di Mariának, a Real Madrid argentin labdarúgójának, aki hazája válogatottjával egészen a döntőig menetelne.