2014. május 28. szerda

máj. 28
13:21
Molnár Zsolt nyilvánosságra hozná Kovács és Vona meghallgatásának jegyzőkönyvét (ATV)
Molnár Zsolt, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának szocialista elnöke nyilvánosságra hozná a kémgyanúba keveredett Kovács Béla jobbikos európai parlamenti képviselő ügyében tartott múlt hétfői zárt ülés jegyzőkönyvének azt a részét, amely Vona Gábor Jobbik-elnök és Kovács Béla meghallgatását tartalmazza.
máj. 28
13:23
A jegybank segítené a versenyben a cégeket - rájuk is fér (Privátbankár)
Nagy Márton, az MNB ügyvezetője úgy látja: sokat tehet a jegybank a versenyképességért - olcsó finanszírozási lehetőséget kínál és kiszámítható makrogazdasági környezetet. Chikán Attila egy kutatás eredményeit ismertette, ami szerint nagy szüksége is lenne erre a magyar cégeknek, a mostani helyzetüket ugyanis nem látják túl fényesnek. Tudósítás a helyszínről.
máj. 28
13:23
131 milliárdért árulják az F1-es csapatot (BorsOnline)
Elege lett a Caterham Forma–1-es csapat tulajdonosának, Tony Fernandeznek az eredménytelenségből, és a Bloomberg hírügynökség szerint eladásra kínálja az istállót.
máj. 28
13:23
56 milliót loptak el egy pillanat alatt! (Blikk)
London - Maszkos rablók fosztottak ki egy luxustermékeket áruló boltot kedden. A táskák értéke egyenként 17 ezer font, azaz körülbelül 6,5 millió forint volt.
máj. 28
13:23
Először békét várnak a kárpátaljai magyarok Porosenkótól (hirado.hu)
Aztán a nemzetiségi jogok napirendre vételét és a gazdaság stabilizálását – mondta a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke.
máj. 28
13:25
Két gyermeke szeme láttára fulladt meg a kickbox bajnok! (Blikk)
Rejtélyes körülmények között fulladt vízbe egy volt kick-box bajnok, két kicsi gyermeke szeme láttára.
máj. 28
13:25
2021-ig összekapcsolódik a Pannon-Fertő régió vízközműhálózata (hirado.hu)
A szándéknyilatkozatot csütörtökön írták alá Sopron város, a soproni, valamint az észak- és közép-burgenlandi vízművek képviselői .
máj. 28
13:27
Kiürítik a bevándorlók táborait Calais-ben (hirado.hu)
A helyi jogvédő szervezetek bírálták az intézkedést.
máj. 28
13:29
Szervezetfejlesztési programot zárt le a KSH (hirado.hu)
A projekthez 30 millió forint támogatást nyertek az Új Széchenyi Terv pályázatán.
máj. 28
13:31
GfK: változnak az ötvenesek fogyasztási mutatói (hirado.hu)
Az 50-59 év közöttiek csaknem 20 százalékának van megtakarítása, ami a legmagasabb arány a társadalmon belül.
máj. 28
13:39
Nagyon megy a kecskeméti Merci (Privátbankár)
2 milliárd euró fölé emelkedett a nettó árbevétel, már 3 műszakban folyik a termelés.
máj. 28
13:39
Újra együtt zenélnek a bonanzások! - Itt az új dal! (Blikk)
Ismét együtt zenél Ákos és Hauber Zsolt, a Bonanza Banzai egykori két alapítója. A közös munka első eredménye a szerdán közzétett dal, az Újrakezdhetnénk, amelyet december 13-án a Papp László Budapest Sportarénában is játszanak.
máj. 28
13:39
Két gyermeke szeme láttára fulladt meg a kickbox bajnok! (Blikk)
Rejtélyes körülmények között fulladt vízbe egy volt kick-box bajnok, két kicsi gyermeke szeme láttára.
máj. 28
13:39
Júniustól változik a közösségi közlekedés Budapesten (Infostart)
Változik a közösségi közlekedés rendje Budapesten júniusban: életbe lép a nyári menetrend, illetve több busz is másképp közlekedik majd - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerdán az MTI-vel.
máj. 28
13:39
Nőtt a bevándorlók száma tavaly Ausztriában, az elsők a magyarok (Infostart)
A vasfüggöny lebontása és a boszniai háború óta tavaly érkezett a legtöbb bevándorló Ausztriába. Az osztrák statisztikai hivatal, a Statistik Austria adatai szerint 2013-ban nettó egy negyedével 54 ezer 728-ra nőtt a bevándorlók száma Ausztriában.
máj. 28
13:39
Meghalt egy motoros utasa Budapesten (Blikk)
máj. 28
13:39
Ferenc pápa a Vatikánba várja a palesztin és izraeli vezetőket (Metropol)
Ferenc pápa a szentföldi útját követő első vatikáni audiencián látogatásának üzenetéről beszélt.
máj. 28
13:39
BKK: változik a menetrend (Metropol)
A járatok többnyire reggel és délután ritkábban indulnak a csökkenő nyári utasforgalom miatt.
máj. 28
13:39
Családbarát munkahely díjat kapott a márianosztrai börtön (Kripto Akadémia)
Háromszáznál több önkormányzat, közintézmény és más munkaadó jelentkezett a pályázatra.
máj. 28
13:39
Donyeckben lövöldöznek a biztonsági szolgálat épületénél (hirado.hu)
Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) Donyeck megyei főosztályának épületét elfoglalták a "donyecki népköztársaság" támogatói.
máj. 28
13:39
Házbizottság elé viszik Novák Előd rasszista megnyilvánulását (ATV)
A házbizottság elé viszi a jobbikos Novák Előd egy közleményét a KDNP-s Rubovszky György, aki az Országgyűlés törvényalkotási bizottságának szerdai ülésén azt mondta: azt várja a házelnöktől, hogy a törvény adta keretek között járjon el a Teleki Lászlót (MSZP) becsmérlő, "rasszista" megnyilatkozással szemben.
máj. 28
13:41
NATO: még mindig orosz katonák tízezrei vannak a határ térségében (Infostart)
Oroszország visszavont több ezer katonát az ukrán határ térségéből, de további tízezrek még mindig ott állomásoznak - közölte szerdán Brüsszelben a NATO egy tisztségviselője.
máj. 28
13:41
Lemondott a dél-koreai miniszterelnök (Metropol)
An Daj Hit mindössze hat napja nevezték ki miniszterelnöknek. Visszaéléssel vádolják.
máj. 28
13:41
Tízezreket spórolhatnánk az interneten, de nem tesszük (Kripto Akadémia)
A hazai kínálat lakóhelytől függően rendkívül vegyes.
máj. 28
13:41
NATO: orosz katonák tízezrei vannak az ukrán határnál (hirado.hu)
Az orosz erők többsége jelenleg is a határ közelében állomásozik, és még mindig képesek lennének rövid időn belül műveleteket végrehajtani - állítja a NATO.
máj. 28
13:41
UD-ügy: Csányi szerint Dávid Ibolyának nem a demokrácia védelme volt a fő célja (ATV)
Csányi Sándor szerint Dávid Ibolyának nem a demokrácia védelme volt a fő célja, hanem hogy pártján belül megtartsa hatalmát. Az OTP elnök-vezérigazgatója erről az UD Zrt.-ügy büntetőperében tett tanúvallomásában beszélt szerdán a Pesti Központi Kerületi Bíróságon.
máj. 28
13:42
Tavaly Magyarországról települtek át a legtöbben Ausztriába (ProfitLine)
A vasfüggöny lebontása és a boszniai háború óta tavaly érkezett a legtöbb bevándorló Ausztriába. Az osztrák statisztikai hivatal, a Statistik Austria adatai szerint 2013-ban nettó egy negyedével 54 ezer 728-ra nőtt a bevándorlók száma Ausztriában.
máj. 28
13:42
Videó: ezrek ünnepelték bajnokként csapatukat egy óriási kamuhír miatt (Sport365)
Egy gyorsan terjedő álhír miatt több ezren ünnepelték tévesen a kolumbiai Junior Barranquilla bajnoki címét az Atletico Junior elleni bajnoki döntő után.
máj. 28
13:42
Teljes hat napig volt miniszterelnöke Dél-Koreának (444.hu)
A volt főbírót a kompkatasztrófa miatt lemondott miniszterelnök helyett nevezték ki, de nem húzta sokáig.
máj. 28
13:43
Moszkva nem engedélyezi a csecsenek II. világháborús deportálásáról szóló film forgalmazását (Infostart)
Az orosz kulturális minisztérium nem adott engedélyt egy, a csecsenek II. világháborús tömeges deportálásáról szóló film forgalmazására, további szakértői vizsgálatokat tart ugyanis szükségesnek, mert vitatja a benne szereplő jelenetek történelmi hitelességét.
máj. 28
13:43
Árvízi állatmentők (Kripto Akadémia)
Tíz nappal a katasztrófa után számos terület még mindig le van zárva a lakók elől.
máj. 28
13:43
Hat napig bírta a dél-koreai kormányfő (hirado.hu)
Lemondott An Daj Hit.
máj. 28
13:44
Fotó: Ancelotti élete két legfontosabb nőjével hódolt be a szelfiőrületnek (Sport365)
A Real Madrid vezetőedzője, Carlo Ancelotti is behódolt a szelfiőrületnek a múlt hétvégi Bajnokok Ligája-győzelem után. Az olasz tréner élete két legfontosabb nőjével, párjával, Marianával és lányával, Chloéval fényképezkedett.
máj. 28
13:44
Mégsem vonultak vissza az oroszok az ukrán határról (444.hu)
Párezer katona tényleg visszatért a laktanyájába a több tízezerből, de a többség maradt, állítja a NATO egyik neve elhallgatását kérő illetékese. Mondjuk azt is mondta, hogy a csapatmozgások alapján “lassú visszavonásra” következtetnek. (MTI)
máj. 28
13:45
Milyen nőre nyílik a magyarok pénztárcája? (Kripto Akadémia)
Nem bírják a normaszegő reklámokat a magyarok.
máj. 28
13:45
Feltűnően rövid volt az uniós csúcstalálkozó (hirado.hu)
Az uniós tagállamok vezetői nem fogadták el, hogy automatikusan az európai parlamenti választásokon győztes Néppárt jelöltje legyen az Európai Bizottság elnöke, mert az eljárás megsértené a szervezet alapszerződését. A keddi csúcstalálkozón Orbán Viktor miniszterelnök kijelentette: nem tartana jogszerűnek egy ilyen lépést.
máj. 28
13:47
Nem maradhat ki a megyei tervekből a bérlakásépítés (Kripto Akadémia)
A célzott intézkedések között szerepel a foglalkoztatás bővítése és a munkaerő mobilitásának támogatása.
máj. 28
13:47
Mérsékelt érdeklődés az egyiptomi elnökválasztáson (hirado.hu)
Nem hivatalos források szerint a választás első két napján mindössze 15-20 százalékos volt a részvétel.
máj. 28
13:49
Baleset miatt lezárták a 6-os utat Bonyhádnál (hirado.hu)
Baleset miatt teljes szélességében lezárták a 6-os utat Bonyhádnál, ahol egy személyautó és egy teherjármű ütközött.
máj. 28
13:51
Japán és orosz balerináé a balett-Oscar (hirado.hu)
Kiosztották a Benois de la Danse-díjakat.
máj. 28
13:57
Nyolc magyar hidat újítanak fel (Privátbankár)
Öt megyében nyolc közúti hidat újít fel az idén mintegy 2,5 milliárd forintos beruházással a Magyar Közút Nonprofit Zrt.
máj. 28
13:57
Újra őrjöng a Rolling Stones (BorsOnline)
Barátnője, L’Wren Scott tragikus halála óta először lépett színpadra Sir Mick Jagger és zenekara, a Rolling Stones. A rockveteránok 23 ezer őrjöngő rajongó előtt adtak koncertet Oslóban.
máj. 28
13:57
Ferenc pápa a Vatikánba várja a palesztin és izraeli vezetőket (Infostart)
Ferenc pápa a szentföldi útját követő első vatikáni audiencián látogatásának üzenetéről beszélt, megerősítve azt is, hogy közös békeimára várja a Vatikánba Mahmúd Abbász palesztin elnököt és Simon Peresz izraeli államfőt.
máj. 28
13:57
Lemond utazási költségtérítéseiről Lázár (Metropol)
Az origo.hu cikke szerint közel kétmillió forintba került a szállás Lázár Jánosnak és egy munkatársának három utazáson, összesen hét nap alatt.
máj. 28
13:57
MSZP: Fejezzék be a kisvállalkozók lehúzását! (Alternatív Energia)
A kötelező kamarai tagság és az online pénztárgépek bevezetése csak látszólag két külön ügy.
máj. 28
13:57
Meghalt egy motoros utasa Budapesten (hirado.hu)
Életét vesztette egy motoros utasa Budapesten, miután a motor autóval ütközött a II. kerületben szerdán - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság honlapján.
máj. 28
13:57
Mit esznek majd az állatok, ha nem lesz elég szója? (Portfolio)
Újabb válságtól retteghetnek az állattenyésztők....
máj. 28
13:57
Már utasokat is szállít a Google önvezető autója (Auto Pult)
Korábban már több ízben írtunk arról, hogy épp a Nissan vagy a Volvo fejleszt autonóm modellt, azonban egy olyan cégóriás, mint a Google, nem engedheti meg magának, hogy ne legyen első egy ilyen jellegű versenyben. Saját tervezésű autójával a Google már az utakat rója, sőt, a kis gömböc utasokat is szállít.
máj. 28
13:59
6 milliárd fölött a Quantis árbevétele (Privátbankár)
305 millió forint lett a Quantis nyeresége - 300 milliós osztalékot fizetnek.
máj. 28
13:59
Házbizottsági téma lesz Novák Előd egyik közleménye (Metropol)
A vitatott közlemény címe: „Megvásárolta a Fidesz az MSZP cigány képviselőjének parlamenti szavazatát?"

Keresés