Elnökválasztás kezdődik hétfőn Egyiptomban. A szavazópolgárok keddig járulhatnak az urnákhoz, hogy megválasszák az 1953-ban alakult köztársaság hatodik elnökét.
Áder János köztársasági elnök részvéttáviratban fejezte ki együttérzését küldött Fülöp belga királlyal a brüsszeli zsidó múzeumnál elkövetett szombati merénylet miatt - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal vasárnap az MTI-vel.
Róma — Kettős harcot vív Mario Balotelli (23). Az olasz válogatott első számú csatára a labdarúgó-világbajnokságon aranyérmet akar szerezni, de a gyermekéért is küzd, szeretne minél többet találkozni kislányával, „igazi apja" kíván lenni Piának (1). Egyelőre nem világos, melyik a nehezebb feladat...
A magyar csapat hét arany-, hat ezüst- és hét bronzérmet gyűjtött Szegeden, a Nemzetközi Kajak-kenu Szövetség világkupa-sorozatának idei harmadik, egyben utolsó versenyén, amelynek vasárnap délutáni programjában hat dobogós hely, köztük egy első jutott a házigazdáknak.
Még mindig kicsit sokkos állapotban van az a brit anya, aki tavaly júniusban adott életet első gyerekének, majd idén márciusban hármasikreket hozott világra. Az orvosok korábban nem sok esélyt adtak neki arra, hogy teherbe essen.
A kelet-ukrajnai Donyeck városában oroszbarát szeparatisták szavazóurnákat zúztak szét, és ellenőrzésük alatt tartják a szavazóhelyiségeket - számolt be vasárnap az Euronews televíziós csatorna.
Az olimpiai bajnok Berki Krisztián, akárcsak tavaly Moszkvában, ezüstérmet szerzett a lólengés vasárnapi döntőjében a férfi tornászok szófiai Európa-bajnokságán.
Krími tatárok több tucatnyi autón átutaztak az Oroszország által elfoglalt félszigetről a szomszédos Herszon megyébe, ahol részt vettek az ukrajnai elnökválasztáson.
A Los Angeles Kings hazai pályán is legyőzte a címvédő Chicago Blackhawks gárdáját, s ezzel 2-1-re vezet az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) nyugati döntőjében.
A magyar csapat hét arany-, hat ezüst- és hét bronzérmet gyűjtött Szegeden, a Nemzetközi Kajak-kenu Szövetség világkupa-sorozatának idei harmadik, egyben utolsó versenyén, amelynek vasárnap délutáni programjában hat dobogós hely, köztük egy első jutott a házigazdáknak.
Alacsony részvétel jellemzi Kárpátalja magyarlakta településein az előrehozott ukrán elnökválasztás vasárnapi első fordulóját, ezért Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke arra kérte az ukrajnai magyar választópolgárokat, hogy urnazárásig minél többen menjenek el szavazni.
Az olimpiai bajnok Berki Krisztián, akárcsak tavaly Moszkvában, ezüstérmet szerzett a lólengés vasárnapi döntőjében a férfi tornászok szófiai Európa-bajnokságán.
Kalocsa — Iskolai gyermekbántalmazás miatt nyomoz a rendőrség egy kalocsai általános iskolában, a gyanú szerint a suli egyik tisztviselőnője vert meg egy 11 éves fiút.
Érd — Felújítja kiszuperált Suzukiját a Blixx nyereményből Vas Róbert Sándor (22). A fiatalember duplán kasszírozott a Blikk nyári játékán: a két sor egyező figuráival egy 25 és egy 50 ezer forintot érő banki utalványt zsebelt be.
Vasárnap reggel hat órakor megkezdődött a voksolás a magyarországi európai parlamenti (EP-) választáson. Este hét óráig Magyarország 10 386 szavazókörében valamivel több mint 8 millió választópolgár szavazhat. Az Nemzeti Választási Iroda a nap folyamán kétóránként közöl összesítést a részvételi arányokról.
Kétnapos munkalátogatást kezdett a Krím félszigeten az ukrán elnökválasztás napján, vasárnap Dmitrij Medvegyev orosz kormányfő, és Szevasztopolban orosz útleveleket osztott szét.
Magyarország — Nem vicc többé a mobil- és internetfüggőség, Magyarországon is gyógyítják a digitális dolgok iránti túlzott rajongást. Digitális detoxikálásnak nevezik a szervezők a háromnapos kúrát, amely során a kezelés résztvevőinek átmenetileg teljesen le kell mondaniuk minden kütyüjükről, telefonjukról, táblagépükről.
Budapest — Hízott és a szőre is nőni kezdett, amióta állatmentők óvó gondozásába került a kis híján halálra kínzott Bogyó. A bénult kiskutyát, amelyiket kegyetlen gazdája földhöz vágott és csaknem az éhhalálig koplaltatott, egy állatorvos mentette meg.
Állatkínzás miatt javasol vádemelést a rendőrség az ellen a 41 éves olasz férfi ellen, akit márciusban értek tetten a zalai rendőrök. A férfi a kocsijában 20 különféle fajtájú kutyakölyköt próbált meg átcsempészni a határon.
Zoltai Gusztáv április 9-én mondott le tisztségéről, a mostani közgyűlésen csak arról döntöttek, az utódot a testület joga marad megválasztani, az nem kerül át a szervezet vezetőségéhez.
Figyelmeztetést küldött kedden az Európai Bizottság a Crédit Agricole-nak, a HSBC-nek és a JPMorgannek, mert úgy ítélte meg, hogy a három nagy pénzintézet összejátszhatott az euró alapú kamatszármazékos ügyletek árazásának meghatározásában - közölte kedden Joaquín Almunia, a brüsszeli testület versenypolitikai biztosa.
Edward Snowden fontolgatja, hogy bizonyos feltételek mellett visszatérjen az Egyesült Államokba - mondta az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) titkos adatgyűjtési gyakorlatát leleplező informatikus németországi ügyvédje a Der Spiegelnek.
Az amerikai elnök Bronislaw Komorowski lengyel elnök meghívására utazik a lengyel fővárosba, ahol vendéglátójával együtt találkozik a térség államfőivel.
Hatalmasat csattant irányíthatatlanná váló autójával a Firestone Indy Lights sorozat indanapolisi futamán Chase Austin. A 24 éves versenyző autója szinte kettétört, de végül egy csuklótöréssel megúszta.