Lewis Hamilton, a Mercedes Forma-1-es csapatának bajnoki éllovasa elárulta, célja nem más, minthogy a hétvégi Monacói Nagydíjon még nagyobb nyomást helyezzen csapattársa, Nico Rosberg vállára. Tovább »
Több tényleges életfogytiglani szabadságvesztésre ítélt bűnöző is feltételesen szabadlábra kerülhetne, ha az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélete alapján megváltozna a vonatkozó törvény.
A Toyota 2014-ben is megvédte első helyét az autógyártók között a BrandZ 100-as listáján, ahol a legértékesebb márkák kerülnek rangsorolásra. A második helyen a BMW végzett, míg a Mercedes-Benz a...
Tíz évvel az uniós csatlakozásunkat követően sem sikerült érdemben közelednünk az uniós átlagjövedelemhez, míg mások jelentős felzárkózáson mentek keresztül. A balti országok példája viszont nem...
Ha létezik peches bankrabló, akkor Matolcsi László köztük is a legbalszerencsésebb. A 46 éves egykori kamionsofőr talán soha nem gondolta volna, hogy egy játékpisztoly is képes visszafelé elsülni. Húsz évig gondolkodhat ezen a problematikán.
1992-ben egy sor gyanús dolog történt a Független Kisgazdapárttal. Óriásdemonstrációjukat civilruhás nyomozók tartották szemmel, székházuknál katonák járőröztek. De miért?
Pak Gun Hje dél-koreai elnök csütörtökön An Daj Hi személyében a legfelsőbb bíróság egyik volt bíráját nevezte ki miniszterelnöknek Csung Hong Von helyébe, aki április 27-én mondott le az április 16-i kompkatasztrófához köthetően elkövetett kormányzati mulasztások és hibák miatt.
Hosszú idő után újra közel került az euró-forint árfolyam a 300-as szinthez. Közben a magyar állampapírokat úgy viszik, mint a cukrot. Milyen főbb hazai és külföldi okok állnak e mögött? Meddig...
A három csapás törvénye arra volt jó, hogy a törvényhozás kielégítse a társadalom bosszúvágyát. Az embereknek elegük van abból, hogy veszélyben a vagyonuk, az életük, hogy bizonyos környékeken nem mehetnek végig félelem nélkül az utcán.
Lezárult Nagymaros kereskedelmi főutcájának funkcióbővítő rehabilitációja és a városközpont komplex környezetrendezése - erről a település polgármestere számolt be az MTI-nek csütörtökön.
A bankbetéteknél magasabb hozamra vágyik? Megtakarításaiból ki szeretné hozni a maximumot, de nem tudja, hogyan csinálja? Szombati díjmentes előadásunkon több befektetési formát is megismer, megérti...
Az MNB értékelése szerint a bankrendszer stabilitása nagyon rendben van, azonban a szektor nem igazán tud még mindig hozzájárulni a gazdasági növekedéshez – igaz, ebben épp a jelenlegi környezet akadályozza.
Hozzávalók 8 személynek: 8 egész csirkecomb 1 fej fokhagyma megtisztítva, durva szeletekre vágva 2-3 fej megtisztított vöröshagyma 4-be vágva olaj és egy kevés füstölt sertészsír (vagy pár kockányi szalonna) sok-sok friss majoranna (vagy kevesebb szárított) kevés kakukkfű só bors fehérbor tejszín
A Destatis előzetes adatai alapján 2013-ban 58 993 Magyarországról érkező bevándorlót regisztráltak, ami 7,6 százalékos növekedés az egy évvel korábbi 54 827-hez képest.
Az amerikai részvényindexek erősödéssel zárták a szerdai kereskedést azt követően, hogy a Fed jegyzőkönyve szerint nincs egyetértés a jegybankárok között a szigorítást illetően, így nem is kell...
Lehullott a lepel az Audi A7/S7 legújabb változatából. A ráncfelvarrott négyajtós nagykupé a nyár végére már a kereskedésekbe is megérkezik, a megújulás legnagyobb apropóját pedig a mátrix LED-es fényszórók megjelenése adta.
A Design Terminál 2014-től pályázati programot indít tervezők, cégek, intézmények és civil kezdeményezések számára, városi terekkel és rendszerekkel foglalkozó fejlesztések kidolgozására és...
A lehető leghatékonyabban kell fellépni az élelmiszerekkel való visszaélés ellen, mert a bűnözés e formája sok embert veszélyeztethet - fejtette ki a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten egy, a témával foglalkozó szakmai konferencián.
EXIM Mikrohitel Kártyát vezet be a Nemzetgazdasági Minisztérium az Eximbank közreműködésével az exportáló, vagy exportőrnek beszállító hazai mikro-, kis- és közepes vállalkozások számára - jelentette be a nemzetgazdasági miniszter csütörtökön sajtótájékoztatón.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Pénzügyi Stabilitási Tanácsa (PST) szerint már most szabályozói lépések szükségesek annak megakadályozására, hogy - a válságot megelőző helyzetet elkerülve - a lakossági hitelezés felfutása túlzott, egészségtelen legyen - közölte a tanács csütörtökön.
Az Equilor Befektetési Zrt. legfrissebb elemzése szerint akár már a második félévben megtörténhet Magyarország adósbesorolásának felminősítése, miután az ország makrogazdasági előrejelzései folyamatosan javulnak. A szakemberek szerint hazánk néhány gazdasági mutatója ugyan még nem indokolna teljes mértékben egy felminősítést, de sok más európai országban ez már megtörtént a magyarnál gyengébb…
Ma Nagy-Britannia és Hollandia választ. Magyarországon majd csak május 25.-én lehet leadni a voksokat az európai parlamenti képviselőjelöltekre. A tét nem csekély, hiszen egyre több országban merülnek fel például a munkavállalás újraszabályozásának kérdései.
Hozzávalók: 2 bögre (1 bögre kb. 2 dl) teljes kiőrlésű búzaliszt 3/4 bögre kukoricaliszt 1 bögre őrölt mandula kicsit több mint 1 bögre tejföl (bár nálam ennek a fele most joghurt lett) 1 bögre étolaj 1,5 kiskanál szódabikarbóna 1 bögre cukor 1 csomag vaníliás cukor 4 tojás 1 citrom vagy lime reszelt héja és leve A mázhoz: 1 citrom vagy lime porcukor cukorgyöngy vagy kandírozott citrushéj
Spencer, Aria, Hanna és Emily szünetet tartottak az "A" utáni hajszájukban, és egy dögös, vidám fotózáson vettek részt! Nézd meg a képeket! Neked melyikük a kedvenced?
Folyamatosan megy a találgatás arról, hogy Thibaut Courtois vajon hol folytatja majd karrierjét, és egyelőre maga a kapus sem tudja, mint ahogyan azt már többször mondta is, ugyanakkor megint utalt arra, hogy nem szívesen térne vissza anyaklubjába, a Chelsea-be.
Emlékszel még Neville Longbottomra? Tudod, az első Harry Potter filmben még cuki kis duci srác volt. Aztán vékony kis csúnyácska. Mostanra azonban... huhúúú, szerintünk ő lett az egyik legjóképűbb ex-Harry Potteres srác. Nézd csak meg Neville, vagyis Matthew Lewis átalakulását!
Lewis Hamilton vezetésével a két Mercedes volt a leggyorsabb a Forma-1-es Monacói Nagydíj első szabadedzését. A harmadik helyen Daniel Ricciardo zárt, őt Fernando Alonso és Sebastian Vettel követte. Tovább »
Az mno.hu csütörtöki információi szerint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vizsgálata állhat a hátterében annak, hogy Sipos Péter, az Együtt-PM színeiben politizáló önkormányzati képviselő megszabadult több száz milliós vagyonától. A politikus közleményben tagadta, hogy adótartozása lenne, azt ismerte el, hogy egy vita zajlik közte és a NAV között, mert állítása szerint egy telekeladás utáni…