Jelentősen változnak május 30-a után a trafikokat érintő szabályok. Attól kezdve ugyanis sem benzinkúton, sem hipermarketben nem lehet nemzeti dohánybolt és ez a változás a már meglévő üzleteket is érinti.
Nagyban készülnek a mexikóiak a június 12-én kedődő vébére, de Miguel Herrera szövetségi kapitány elmondta: tanultak a 2011-es Arany Kupán történtekből, amikor öt futballistájuk szennyezett húst fogyasztott, és a tiltólistán szereplő klenbuterolt mutattak ki náluk. Másfajta húst esznek ugyan az … Folytatás
Hosszú várakozás után a Wizz Air valóban tőzsdére megy, piaci információk szerint holnap rántják le a leplet a terveikről. A londoni tőzsdére lépést három bankóriás szervezi, a Barclays, a Citigroup...
A személyi jövedelemadóból származó bevételek 2011-ben tapasztalt csökkenése az ellenkező irányba fordult, és bár a nettó bevételek még nem érik el a 2010-es szintet, két éve folyamatosan emelkednek....
Márciusban a bruttó átlagkeresetek 2,8, a közfoglalkoztatottak nélkül számolva 6,4 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit, és a nettó keresetek is ezzel azonos mértékben emelkedtek - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön kiadott jelentéséből.
A vártnál (48,4 pont) lényegesen jobb (49,7 pont) hajnali kínai HSBC-Markit feldolgozóipari beszerzési menedzser index adat látott napvilágot, így ez is hozzájárult ahhoz, hogy ma reggel egészen jó a...
Márciusban a bruttó átlagkeresetek 2,8, a közfoglalkoztatottak nélkül számolva 6,4 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit, és a nettó keresetek is ezzel azonos mértékben emelkedtek - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön kiadott jelentéséből. Miután a márciusi éves infláció csak 0,1 százalékos volt, a reálkeresetek is a nettó bérekkel azonos mértékben nőttek, amit a…
Személycserék Orbán Viktor miniszterelnökké választása után szűk körben komoly és reális lehetőségként maga beszélt arról, hogy Áder János megbízatásának lejárta után, 2017-ben elfogadhatja a köztársasági elnöki jelölést – értesült a Népszabadság.
A StefániaPark eladásával 2014 első nyílt piaci befektetési tranzakciója jött létre a magyar ingatlanpiacon. Az IVG értékesítette a korábban a Német Szövetségi Köztársaság nagykövetségének otthont...
Májusban a Markit előzetes adatai szerint ismét zsugorodni kezdett a francia magánszféra - legalábbis feldolgozóiparra és a szolgáltatói szektorra vonatkozó beszerzésimenedzser-indexek (BMI) ezt...
Az év első három hónapjában átlagosan 1,8 százalékkal emelkedtek a bruttó átlagkeresetek a nemzetgazdaságban. A bruttó átlagkereset a nemzetgazdaságban az első negyedévben 230 ezer forint volt, a...
Egy év alatt 1,8 százalékkal nőttek a nettó átlagkeresetek. Egy átlagos magyar dolgozó 150 500 forintot vihet haza minden hónapban. A bruttó keresetek a pénzügyi ágban voltak a legmagasabbak, a legkevesebb fizetésre pedig az egészségügyben és a vendéglátásban dolgozók számíthatnak.
Az amerikai részvényindexek erősödéssel zárták a szerdai kereskedést azt követően, hogy a Fed jegyzőkönyve szerint nincs egyetértés a jegybankárok között a szigorítást illetően, így nem is kell...
Mivel skiccek, ezért eléggé elrugaszkodnak a valóságtól, de a Volkswagen hivatalos rajzai megszellőztetik a Passat ősszel érkező következő generációjának formatervét. Az újdonság csökkentett súllyal és fokozott hatékonyság áll majd rajthoz.
A mintegy 400 kínai üzem ellen irányuló zavargások rontották Vietnam jó hírnevét mint olyan országét, amelyben a külföldi befektetőknek csekély kockázattal kell számolniuk.
Várhatóan határidőre, július végéig befejeződik Buda egyik legcsúnyább épületének, a volt Ipari Minisztériumnak a bontása - adta hírül a Magyar Nemzet. Legkésőbb június elejére elkészül a volt...
Márciusban a bruttó átlagkeresetek 2,8, a közfoglalkoztatottak nélkül számolva 6,4 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön kiadott jelentéséből.
Meglátogatta Bercelben gyógykezelt volt férjét, Törőcsik Andrást a Németországban dolgozó Törőcsik Terka. Úgy érzi, hosszú időt vesz igénybe, ameddig az 59 éves férfi felgyógyul.
Szokták mondani, hogy egy állás elvesztését meg kell gyászolni, ahogy mondjuk egy kapcsolat végét is. Ugyanakkor nem szabad elkényelmesedni, vagy túlzottan mélyre zuhanni, mert minden statisztika azt támasztja alá, hogy minél hosszabb ideig munkanélküli valaki, annál nehezebben talál új munkahelyet. Persze minden élethelyzet más, az állásvesztés okai és körülményei is különböznek, de az első…
Az ázsiai pénzügyi szektor legnagyobb szakmai elismerését jelentő „Legjobb Felhő Alapú Megoldás” díját a magyar Multipass Solutions megoldása nyerte el.
Már korábban is lehetett arról hallani, hogy tőzsdére készül a Wizz Air. A fapados légitársaság IPO-jával kapcsolatban tegnap újabb hírek láttak napvilágot, a részleteket a ma 9:20-kor kezdődő...
A huszonöt év alattiak munkához juttatása lenne a cél az MSZP európai parlamenti képviselőjelöltjeinek programjában - jelentette ki Veres János szerdán miskolci sajtótájékoztatóján.
A Netrisk.hu kgfb-indexe az első négy hónap végén 104,1 százalékon állt, ami azt jelenti, hogy ekkor az évközi díjhirdetés 2013 január elsejei bevezetéséhez képest átlagosan mintegy 4 százalékkal kerültek többe a személyautókra újonnan kötött kötött kgfb-szerződések. Ez jóval alatta marad a tavaly április végi szintnek: a január-áprilisi időszak egészében csaknem 6 százalékkal fizettek kevesebbet…
A közelgő foci vb-n szinte minden országnak lesz egy múzsája, azaz egy igazán csinos és ismert hölgy, aki jelenlétével doppingolja majd hazája csapatát. A szokás a 2010-es vb-n terjedt el és idén is tovább él majd.
A Demokratikus Koalíció európai parlamenti választási plakátjait távolították el közmunkások Debrecen belvárosában szerdán. A foglalkoztató szerint félreértés történt és még a csütörtöki nap folyamán orvosolják a hibát.
A világbajnoki cím védője, Sebastian Vettel úgy véli, csapata, a Red Bull soha nem nyújtott még annyira domináns teljesítményt a Forma-1-ben, mint idén a Mercedes. Tovább »