Többszöri kikosarazás ellenére az amerikai Pfizer gyógyszergyártó nem hagyott fel a próbálkozással, és pénteken újabb felvásárlási ajánlattal környékezte meg az Astra Zeneca brit gyógyszeripari csoportot.
Még egy hétig, május 9-én 16 óráig kérhetik a Magyarországon lakóhellyel rendelkező, nem magyar állampolgárságú európai uniós polgárok, hogy vegyék fel őket a május 25-ei európai parlamenti (EP) választás névjegyzékébe.
Azonnali fegyverletételre, valamennyi túsz szabadon engedésére, az elfoglalt közigazgatási épületek elhagyására és a rendbontás beszüntetésére szólította fel a kelet-ukrajnai fegyveres szakadárokat pénteken Arszen Avakov ukrán belügyminiszter.
Becslések szerint mintegy öt-hatszáz fős tömeg gyűlt össze szerdán kora este a pozsonyi Vármegyeház téren azon a tüntetésen, amelyet a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala civil ernyőszervezet hirdetett meg a 2006-ban Nyitrán megvert egykori diáklány mellett.
Izrael északi részén egy parazita megtámadta a fügekaktuszokat, amelyeknek megmentésére szabadon engedtek százötvenezer azokat felfaló katicabogarat - írta csütörtökön a Háárec című izraeli lap.
Áprilisban már a negyedik egymást követő hónapban csökkent Oroszország olajtermelése, amely azonban még így is a legnagyobb a világon az orosz energiaügyi minisztérium pénteken közölt adatai szerint.
Vlagyimir Putyin orosz elnök szerint Kijev a békés rendezést előirányzó genfi megállapodás megvalósításának az utolsó reményét is szétzúzza azzal, hogy hadműveletet indított a kelet-ukrajnai oroszbarát erők ellen.
A kormánypárt végre megtalálta a tuti fegyvert. Ráadásul ebben egyszer már legyőztük az Uniót. És minden rendes magyar ember oda tud állni az ügy mögé.
Természetes, hogy csalódottságának adott hangot a Juventus hátvédje, Giorgio Chiellini a Benfica ellen elvesztett Európa Liga elődöntős párharc után, mivel szerinte a zebrák jobban megérdemelték volna a döntőt.
A Benfica labdarúgócsapatának vezetőedzője, Jorge Jesús természetesen hatalmas örömben úszott, miután csapata összesítésben 2-1-gyel búcsúztatta a Juventust az Európa Ligából.
Erőteljesen nőtt a használt gépjárművek behozatala idén a magánimportot sújtó új illetéktörvény dacára, az idős kocsik behozatalának legfeljebb a szigorúbb szabályozás vagy az újautó-piac fellendülése szabhatna gátat. Leginkább az öreg, levetett autókat tudják megvenni a magyarok.
Azonnali fegyverletételre, valamennyi túsz szabadon engedésére, az elfoglalt közigazgatási épületek elhagyására és a rendbontás beszüntetésére szólította fel a kelet-ukrajnai fegyveres szakadárokat pénteken Arszen Avakov ukrán belügyminiszter.
Jelentősen befolyásolta a magyar gazdaság beruházási teljesítményét az elmúlt években a jelentős mennyiségű uniós forrás - írja a konvergencia programban a kormány. A hatás olyan nagy, hogy a...
A tavalyi évhez hasonlóan, az idén is mintegy 40 millió forintot fordít a tározó halállományának pótlására és gyarapítására a vízkezelő Tisza-tavi Sporthorgász Közhasznú Nonprofit Kft. - közölte a cég ügyvezető igazgatója.
Több száz fiatal élt a lehetőséggel, hogy Budapesten, egy XI. kerületi diszkó előtt a rendőrökkel töltse az éjszakát. Előállítani senkit nem kellett, a tinik valamennyien önként keresték fel a rendőröket.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszterhez fordult az LMP, mert a párt szerint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) "az áfacsaló hálózatok, és nem az adófizetők érdekeit szolgálja".
A Moszkvával szembeni amerikai szankciós stratégiának nem az a célja, hogy megváltoztassa az orosz politikát, csak olyan látszatot akar kelteni, mintha arra törekedne, hogy megváltoztassa azt - írta elemzésében George Friedman, a Stratfor amerikai agytröszt igazgatója.
Erőteljesen nőtt a használt gépjárművek behozatala idén a magánimportot sújtó új illetéktörvény ellenére, az idős kocsik behozatalának legfeljebb a szigorúbb szabályozás vagy az újautó-piac fellendülése szabhatna gátat - hívja fel a figyelmet a Das Weltauto az MTI-hez eljuttatott elemzésében.
Az európai uniós csatlakozás óta eltelt 10 év alatt a foglalkoztatási és felnőttképzési szakterületen csaknem 900 ezer embert érintően több mint 1000 milliárd forint uniós társfinanszírozású forrást használtak fel eddig az állami, civil, érdekképviseleti szervezetek és vállalkozások Magyarországon - közölte a Miniszterelnökség fejlesztési sajtóosztálya az MTI érdeklődésére.
Két játékosa is eligazolhat nyár folyamán a Bayern Münchentől, miután Mario Götze és Thomas Müller elégedetlenségüknek adta hangot a sajtóban, mindketten a Manchester Unitedhez kerülhetnek.
José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke kötetlen vacsorán találkozott csütörtökön világsikert elért szilícium-völgyi cégek vezetőivel, köztük Árvai Péterrel, a Prezi alapító vezérigazgatójával - közölte a Prezi az MTI-vel.
Negyvenmillió forintért telepítenek halat az idén a Tisza-tóba. 400 ezer előnevelt csukaivadékot már kihelyeztek, a következő hónapokban pedig mintegy 40 ezer kiló ponty is a vízbe kerül.
Olvasónk ikrekkel van gyesen, és katás egyéni vállalkozó szeretne lenni. Megtarthatja-e a dupla gyest? Mennyi adót kell fizetnie? Kérdésére dr. Radics Zsuzsanna tb-szakértőnk válaszolt.
Találtak egy videofelvételt az április 16-i dél-koreai kompbaleset egyik tizenéves áldozatának mobiltelefonján, amelyen középiskolások egy csoportja a Titanicról viccelődik és egymást vagy saját magát fényképezi röviddel az után, hogy a komphajó már kezdett az oldalára dőlni.
Találtak egy videofelvételt az április 16-i dél-koreai kompbaleset egyik tizenéves áldozatának mobiltelefonján, amelyen középiskolások egy csoportja a Titanicról viccelődik és egymást vagy saját magát fényképezi röviddel az után, hogy a komphajó már kezdett az oldalára dőlni.
Az NFL rajongói nem csak a férfias küzdelmek miatt nézik az amerikai futball meccseket, hiszen a pálya mellett a hölgyek is mindent megtesznek azért, hogy jól érezzük magunkat. A legdögösebb NFL lányok galériája.