Az ellenfél kapusa hibázott, amit úgy próbált jóvá tenni, hogy halálra rúgta az ellenfél játékosát. Akli Fairuz sérülése az elején még nem tűnt olyan súlyosnak, de pár nap múlva belehalt ellenfele hibájába. Valószínűleg telt húgyhólyagja okozhatta a vesztét - mondja a szakember.
Hosszas betegség után 75 éves korában meghalt Mudura Sándor, az egyik leggazdagabb romániai magyar üzletember - közölte hétfőn a Bihon.ro nagyváradi portál.
1989. május 19. péntek: Bevonultak Pekingbe a hadsereg egységei. A Magyarországnak adandó kölcsönnel először nyújt egy szocialista országnak szabad felhasználású hitelt a Japán Export-Import Bank. Megtartotta alakuló ülését a Magyar Helsinki Bizottság Budapesten, az Eötvös Kollégiumban.
Összességében igen pozitív várakozásokkal tekintenek a következő évekre a hazai kockázatitőke-piac meghatározó szereplői. Álláspontjuk szerint az ukrajnai válság csak igen korlátozottan és rövid távon befolyásolja a kelet-közép-európai (CEE) régióban zajló befektetéseket.
Az Országos Rendőr-főkapitányság két részletben 1225 autóra írt ki tárgyalásos közbeszerzést, a felhívás a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
Mikor kell adószámot kérniük a magánszemélyeknek ingóságok értékesítése esetén, és mikor nem? Évi 600 ezer forint alatti bevétel esetén kell-e adószám? Lehet-e visszamenőleges hatállyal alanyi adómentességet választani, ha valaki a gazdasági tevékenysége megkezdése után kér – jogszerűtlenül – adószámot? Hogyan kell visszamenőlegesen – bevételi bizonylatok híján – áfabevallást benyújtani? – egyebek…
Az elmúlt években a fogyasztási hitelezésben ért el nagy sikereket az OTP Oroszországban, van olyan szegmens, amiben az orosz leánybank a második legnagyobb szereplő a hatalmas orosz bankpiacon. A...
A Ford kifejezetten büszke rá, hogy két év leforgása alatt teljes egészében megújította haszinjárműveinek, és a belőlük kialakított személyszállítóiknak a kínálatát. Ennek a palettának a leghatalmasabb tagja a Transit névre hallgat, amely eddig 12 és 15 üléssel volt elérhető minibusz változatban, azonban most megérkezett a 18 személyes variáns is.
Egy vicces NB I-es jelenet lett igen népszerű több nemzetközi fociblogon is. A Kecskemét szenegáli támadója, Bebeto esett keresztül a reklámtáblán az Újpest elleni bajnokin, a megmozdulás igen mókásra sikerült.
A nagyszínpadi bemutatók között láthatja a közönség például a Toldi című musicalt, a Balfácánt vacsorára című vígjátékot és A három testőr című darabot is.
Immár több mint 1,8 millió műtárgyat őriz a pekingi Palotamúzeum, közismertebb nevén a Tiltott Város - számolt be gyűjtemény aktuális helyzetéről a múzeum kurátora a kínai fővárosban.
Az első tender 750 rendőrségi ügyintézői és járőr használatra kialakított gépkocsi beszerzésére szól, a másikban 475, többségében megkülönböztető jelzéssel ellátott gépkocsi beszerzése szerepel,
Átadták a habgyártással foglalkozó Polifoam Kft. új, 3 ezer négyzetméteres üzemcsarnokát és raktárait, a japán tulajdonú cég gyártóterülete a kétmillió eurós beruházással 14,5 ezer négyzetméterre bővült - jelentette be Takács József, a kft.-t tulajdonló Trocellen csoport vezérigazgatója.
Vlagyimir Putyin elnök akár vesztese is lehet az orosz-ukrán konfliktusnak, ha az végül Moszkva diadalával zárul. Oroszország ugyanis nem bírná el a szomszédos állam okozta gazdasági megterhelést - mondta az Inforádió Aréna című műsorában Sz. Bíró Zoltán történész. Az Oroszország-szakértő arra is rámutatott, hogy az Eurázsiai Unió létrehozásának terve az egyik ok, amiért Oroszország útját próbálja…
Jelenleg 263 kilométeren van árvízvédelmi készültség a folyókon - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) hétfőn. Budapestnél az előrejelzések szerint nem kell a rakpartokat lezárni....
A Ford kifejezetten büszke rá, hogy két év leforgása alatt teljes egészében megújította haszinjárműveinek, és a belőlük kialakított személyszállítóiknak a kínálatát. Ennek a palettának a leghatalmasabb tagja a Transit névre hallgat, amely eddig 12 és 15 üléssel volt elérhető minibusz változatban, azonban most megérkezett a 18 személyes variáns is.
Kovács Béla kapcsolatot tartott fenn az orosz titkosszolgálattal és ez a kapcsolat szervezett és konspirált volt - nyilatkozta Németh Szilárd, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának fideszes alelnöke hétfőn.
A Land Rover az utóbbi években folyamatos fejlődést mutat, amit mi sem bizonyít jobban, mint a rendkívül jól teljesítő Range Rover család tagjainak sikeressége. A márka egyik képviselője most elmondta, hogy ezt a példát követve megreformálják az egész modellpalettát, és hamarosan a Discovery név is több típuson lesz megtalálható.
A nemzetközi kritikusok Mundruczó Kornél legjobb filmjeként értékelték hétfőn a Fehér Istent című alkotást, amelyet a 67. cannes-i filmfesztiválon mutattak be.
Lázár Kálmán erdélyi zoológus, az első magyar ornitológiai és állatkertészeti művek szerzője, a pesti állatkert megalapításában jelentős szerepet játszó tudós tiszteletére tartanak emléknapot kedden a Marosvásárhelyi Állatkertben.
Nyolcmilliárd eurós tőkeemelést hajt végre a Deutsche Bank; a tőkebevonás után egy katari sejknek lehet hatszázalékos pakettjével a legnagyobb részesedése Németország legnagyobb bankjában.
Különleges jelenetsort örökített meg kamerájával egy járókelő New Orleansban. A városban tartózkodott ugyanis Brad Pitt, valamint Matthew McConaughey is, és a két sztár éppen egymással szemben lévő házakban ütött tanyát.
Kovács Béla kapcsolatot tartott fenn az orosz titkosszolgálattal és ez a kapcsolat szervezett és konspirált volt - nyilatkozta Németh Szilárd, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának fideszes alelnöke hétfőn.