Öt évvel halála után is képes táncra perdíteni a közönséget a pop egykori királya, aki vasárnap éjjel a modern technikának köszönhetően őrületes koncertet adott.
Tényleg a pénzügyileg képzetlen, kevésbé tudatos, alig fizetőképes emberek veszik fel a Provident kölcsöneit? Lazábban hitelez-e a Provident, mint a bankok? Javított-e a családok fizetőképességén a...
Egy ukrajnai cégnél dolgozik az a magyar, akit Kelet-Ukrajnában ejtettek foglyul ismeretlen fegyveresek - mondta a Terrorelhárítási Központ (TEK) főigazgatója hétfőn az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Az elmúlt időszak áreséseit követően komor hírrel szolgálhatunk a hazai autósok számára: a néhány forintos csökkenést követően ezúttal sajnos újra az árak emeléséről számolhatunk be. Mind a benzin, mind pedig a gázolaj esetében 3-3 forintos drágulás jön a hét közepétől kezdődően.
Az FC Barcelona trófea nélkül zárta az idényt, és Javier Mascherano, a csapat argentin középpályása elmondta, hogy véget ért egy megismételhetetlen időszak.
André Schürrle, a Chelsea fiatal német sztárja megmutatta rajongóinak, hogy bánik a labdával kedvese. Nos, a csinos Montana Yorke egész ügyesen kezeli a játékszert.
Javaslatuk szerint 2018-tól az országgyűlési, az EP- és az önkormányzati választásokon is kötelező lenne női kvótát alkalmazni a jelöltállító listákon.
A hét közepén az Ikrek jegy veszi át az uralmat, így a romantikus hangulatot a tettvágy és a gondolkodás váltja. Erősödik a kommunikációs készség, kritikusabbakká válunk, könnyebben megoldjuk problémáinkat. Demeter Mónika asztrológus írta le, mire számíthatunk a következő napokban. Ezen a héten Béres Alexandrával beszélgettünk az ezotériáról.
Ismeretlen fegyveresek foglyul ejtettek egy magyar férfit Ukrajnában - közölte a Terrorelhárítási Központ (TEK) Társadalmi Kapcsolatok Osztálya hétfőn az MTI-vel. A TEK speciális egysége Ukrajnába utazott.
Ismeretlen fegyveresek foglyul ejtettek egy magyar férfit Ukrajnában - közölte a Terrorelhárítási Központ (TEK) Társadalmi Kapcsolatok Osztálya hétfőn az MTI-vel. A TEK speciális egysége Ukrajnába utazott.
Megkezdődnek a munkálatok az ország egyik legismertebb edzőtáborában. Átalakulnak a szállásadó épületek és a sportlétesítmények is, hogy az olimpikonok ismét ideális körülmények között készülhessenek Magyarország "magaslati edzőtáborában".
Az Európai Unióról, az ukrajnai helyzetről és az illegális bevándorlás problémájáról is egyeztetett egymással Matteo Renzi olasz és Donald Tusk lengyel miniszterelnök hétfői római találkozójukon.
A bérlői felmérések alapján a logisztikai és ipari létesítmények iránti kereslet Európa-szerte magas marad a következő három év során. Növekvő tendenciát mutat a nagyméretű logisztikai létesítmények,...
Az orosz elnök hétfőn arra utasította Szergej Sojgu védelmi minisztert, hogy vezényelje vissza állandó körleteikbe az Ukrajnával szomszédos megyékben állomásozó orosz csapatokat. Közben a NATO ismét...
Megugrott az államadósság március végén - kissé gyengült a forint, jól teljesített viszont a tőzsde - Patai Mihály szerint általánossá kéne tenni az árfolyamgátat - Nézze meg itt >>
Oroszország aktív közreműködése nélkül nem lehet megoldani az ukrán válságot - jelentette ki a szlovák külügyminiszter, miután orosz kollégájával tárgyalt hétfőn Moszkvában.
Az International Business School (IBS) öt éve végez felmérést és coachingot hallgatói körében a CAPTain Online teszt és a Captain Hungary szakmai segítségével. A programban a fiatalok munkavállaláshoz szükséges készségeit mérik fel, fejlesztik és követik nyomon. Az első végzett évfolyamnál már visszamérést is végeztek, ezt mutatja be az esettanulmány.
A K&H bankcsoport 6,1 milliárd forint adózás utáni nyereséggel zárta 2014. első negyedévét, amely majdnem kétszerese az előző év első negyedévében elért 3,2 milliárd forintos adózás utáni eredménynek - mondta Hendrik Scheerlinck, a bankcsoport vezérigazgatója hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.
A Porsche Exclusive már az 1980-as évek közepe óta épít személyre szabott járműveket, amikor is rájöttek a gyártónál, hogy néhány fanatikus multimilliomos képes eszméletlen összegeket áldozni egy-egy egyedülálló járműre. A Porschék testre szabásával foglalkozó gyári műhely első munkája egy átalakított 930 Turbo volt, amit más néven „935 Street-nek” hívnak.
Zseniális gólt szerzett a Seattle Sounders támadója, Obafemi Martins a San José Earthquakes elleni MLS-bajnokin. Jon Busch kapus arckifejezése mindent elárul arról, hogyan reagált a kapott találatra.