A Bosnyák téri Páduai Szent Antal-templomban tartandó istentisztelettel veszi ma kezdetét a IV. Magyar Világtalálkozó, amelynek programjai jövő vasárnapig a főváros mellett Szegeden és Ópusztaszeren várják az érdeklődőket.
A magyar nyelvhasználat minél szélesebb körű előmozdítására hirdet ötvenezer eurós kerettel pályázatot a Rákóczi Szövetség és a Csehországi és Szlovákiai Magyar Kultúráért Alapítvány. A pályázatokat június 30-ig várják.
A magyar munkavállalók átlagosan 57 éves korukig szeretnének dolgozni, ennek ellenére azt gondolják, hogy 66 évesen is kénytelenek lesznek munkába járni - derült ki a Randstad nemzetközi felméréséből, amelyben 23 ország, köztük Magyarország munkaerő-piacát vizsgálták.
Emelkedtek a részvényárak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az elmúlt héten, a forgalom azonban mérséklődött az előző héthez képest. A tőzsde részvényindexe, a BUX egy hét alatt 2,5 százalékkal 449 ponttal emelkedett, pénteken záráskor 18 435,22 ponton állt. A heti forgalom 32,85 milliárd forintra csökkent az előző heti 39,25 milliárd forinthoz képest.
A nőknek az életben több fronton is helyt kell állniuk. Rubint Réka három gyereket nevel, közben igyekszik férje, Schobert Norbi odaadó felesége lenni, a munkájában pedig határozott üzletasszonyként tevékenykedni. Rékával a mindennapok nehézségeiről beszélgettünk.
Kína szerepe folyamatosan növekszik a műtárgypiacon, az eladói, a vevői és alkotói oldalon egyaránt - írja a műtárgy.com az artprice nyomán. Kína előretörése jól megfigyelhető a világ nagy...
Több mint háromezer kínai állampolgárt menekítettek ki Vietnamból szombatig az elmúlt napok Kína-ellenes zavargásai miatt - közölte vasárnap a kínai külügyminisztérium.
Bekövetkezett a hetedik idei bankcsőd az Amerikai Egyesült Államokban, fizetésképtelenséget jelentett ugyanis az illinoisi AztecAmerica Bank. Hasonló témákról is szó esik a Portfolio.hu keddi...
A héten arról értesülhettünk, hogy Roger Federernek ismét ikrei születtek, majd pedig egy amerikai újszülött testvérpáron ámult a világ, mert egymás kezét fogva emelték ki őket anyukájuk méhéből. Körbenéztünk a különleges ikrek világában.
Az idén már háromszor kellett riasztani a Magyar Honvédség (MH) Kecskeméten állomásozó Gripen vadászgépeit amiatt, hogy a magyar légtérben megsértették a repülési szabályokat - közölte az MH Légi Vezetési és Irányítási Központ, közismert nevén a Szikla parancsnoka az MTI-vel.
Megnyíltak a szavazóhelyiségek vasárnap reggel 8 órakor Svájcban, ahol a polgárok két kérdésről mondhatnak véleményt: a 22 svájci frankos (5500 Ft) minimális órabérről és 22 harci repülőgép vásárlásáról.
A Kúria kedden tárgyalja Molnár Gyula szocialista és Lakos Imre volt szabad demokrata politikus XI. kerületi ingatlanügyletekkel kapcsolatosan hivatali visszaélés vádjával indult büntetőperét. Korábban első fokon bűncselekmény hiányában mentették fel a vádlottakat, másodfokon viszont bűnösséget állapítottak meg és Molnár Gyulát letöltendő börtönre ítélték.
Hol és kik írták a magyar rendszerváltoztatás forgatókönyvét? Mennyi beleszólásuk volt azoknak, akiket rendszerváltó politikusokként ismerünk? A Parlament elnöke idézte fel az akkori eseményeket a Kossuth Rádióban.
Egy hét múlva, május 25-én, vasárnap több mint 8 millió választópolgár dönthet arról, kik foglalhatják el az Európai Parlamentben a Magyarországnak járó 21 képviselői helyet. Szombaton délután 16 órakor lezárult a külképviseleti névjegyzékbe vétel határideje, a május 25-i európai parlamenti választáson a Magyarország külképviseletein szavazók közül minden tizedik Brüsszelben kívánja leadni voksát.
Volt, ahol 90 milliméternyi eső hullott az elmúlt viharos, csapadékos három napon. Áprilisban egész hónapban azon a településen sem esett sokkal több, ahol a legtöbb csapadékot mérték - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat adataiból.
Szombaton délután 16 órakor lezárult a külképviseleti névjegyzékbe vétel határideje, a május 25-i európai parlamenti (EP-) választáson a Magyarország külképviseletein szavazók közül minden tizedik Brüsszelben kívánja leadni voksát.
Svéd politikusok azt tanácsolják az AstraZeneca részvényeseinek, hogy utasítsák el a Pfizer felvásárlási ajánlatát, mivel a két cég összeolvadásával akár több ezer munkahely is megszűnhet...
Békéscsaba - Folyamatosan zokog, és nem hajlandó megszólalni T. Napsugár (5), aki végignézte, amint édesapja lelövi anyját, annak barátját, nagymamáját, és az ő élettársát.
Az idén már háromszor kellett riasztani a Magyar Honvédség (MH) Kecskeméten állomásozó Gripen vadászgépeit amiatt, hogy a magyar légtérben megsértették a repülési szabályokat - közölte az MH Légi Vezetési és Irányítási Központ, közismert nevén a Szikla parancsnoka az MTI-vel.
Oroszország a tervezettnél korábban, még az idén értékesít állami részesedést a Rosznyefty (Rosneft) orosz cégből, amely a világ legnagyobb, tőzsdén jegyzett olajvállalata.
Egy arany-, három ezüst- és két bronzérmet szereztek a magyarok a Pozsonyban szombaton befejeződött Slovak Open elnevezésű nemzetközi para-asztalitenisz-versenyen.
A Száva Horvátország keleti részén áttörte a gátat, a folyó magas vízállása miatt eddig háromezer ember volt kénytelen elhagyni az otthonát és két embert eltűntnek nyilvánítottak – olvasható a Jutarnji list horvát lap vasárnapi számában.
250 kutya került szorult helyzetbe Győrben a megye egyetlen állatmenhelyén a nagy esőzés miatt. A keleneket elöntötte az esővízgyűjtő rendszerből kiömlő víz, ugyanis annyi eső esett, hogy az árkok már nem tudták elvezetni a fölösleget. A tűzoltók segítségét kellett kérni, akik nagy teljesítményű szivattyúkkal elvezették a kutyák alatt összegyűlt vizet. Részletek a videóban!
A dél-koreai borzalmas kompbaleset fényében különösen hátborzongató megnézni az egyik amerikai búvárszervezet által végzett kísérletről készült videót. Rémisztő lehet átélni, amikor elsüllyed egy hajó.